Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 27 (241. szám) - Dr. Mester László (MSZP) - dr. Kolber István tárca nélküli miniszterhez - “Lesz végre mindenki számára elérhető panelprogram?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MESTER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter:
297 arányban. Tehát örülök annak, hogy az ön kérdésében is az van, hogy abban a célban, hogy ebben legyünk mi is szigorúbbak, és legyünk következetesebbek a jogszabályalkotásban és a jogalkalmazásban is, egyetértünk, mert nem erre vonatkozott a kérdése. Te hát azzal a céllal, amit a képviselő úr megfogalmazott, egyetértek. Az országgyűlési határozatot azért nem tartom szükségesnek, mert ez egyébként kötelezettsége a kormánynak, tehát ezt országgyűlési határozat nélkül is meg kell tennünk. Tehát én azt jó szí vvel felajánlom, ha a képviselő úrnak személyes tapasztalatai és egyéb indíttatása is van e tekintetben, akkor legyen arról egyeztetés, hogy milyen irányban lenne érdemes elmozdulni a jogi szabályozásban, mert azt gondolom, hogy a tartalmát tekintve önnek igaza van. Egyébként a szabálysértési törvény módosításánál készülünk erre. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) Dr. Mester László (MSZP) - dr. Kolber István tárca nélküli miniszterhez - “Lesz végre mindenk i számára elérhető panelprogram?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Mester László, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszternek: “Lesz végre mindenki számára elérhető panelp rogram?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. MESTER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nem egyedüli országgyűlési képviselő és polgármester vagyok, aki hosszú évek óta megoldatlan problémaként tartja számon az úgy nevezett panelproblémát. Tudjuk ugyanakkor, hogy nem helyi, hanem országos, milliók sorsát, jövőjét érintő kérdésről van szó. Az eddig meghirdetett programok az érintettek viszonylag szűk körének biztosítottak lehetőséget a problémájuk megoldására, elsősor ban a megszabott feltételek miatt. Örömmel hallottuk, hogy a száz lépés programjában a lakótelepen élők egyik közös gondjának megoldására is kiterjed a kormány figyelme, valóban megoldást kínálva a közvetlenül érintettek széles körének. A kérdéseim a követ kezők: hogyan kívánja lehetővé tenni a kormány a pályázati részvételt azoknak az önkormányzatoknak és lakóközösségeknek, amelyek nem tudják biztosítani a szükséges egyharmadnyi önrészt? A hozzáférhetőségnek korábban ez volt az egyik alapvető akadálya. A la kótelepi lakásban élők egyik legnagyobb problémája a fűtésszabályozás, illetve ennek megoldatlansága. Kínále megoldást a program az egyéni hőszabályozások kialakítására? Várom miniszter úr megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (d r. Világosi Gábor) : A kérdésre Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter úr válaszol. Miniszter úr! DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter : Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdés feltételét. Ebben az esztendőben a panellakások felújítására éppen 8 milliárd forintot irányzott elő a parlament, illetőleg a kormány egy döntése, éppen kétszer annyit, mint az elmúlt négy esztendőben erre a célra fordítottunk. An nak érdekében, hogy ezt a forrást a lakosság, illetőleg az önkormányzatok fel tudják használni, hiszen ez egy partnerségi program, egyharmad részben az állam, egyharmad részben az