Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Beszámoló a Hungária Televízió Közalapítvány működésének 2003. január 1-től 2003. december 31-ig terjedő időszakáról, valamint a Hungária Televízió Közalapítvány működésének 2003. január 1-től 2003. december 31-ig terjedő időszakáról szóló beszámolóró... - ELNÖK (Mandur László): - DR. BÍRÓ SÁNDOR, a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke:
633 helyes arány. Volt egy olyan álláspont, hogy 5050 százalék. Nagy vita kerekedett. Hozták a BBC etikai kódexét, ahol egyharmadegyharmadegyharmad szerepel, tehát egyharmad kormány, egyharmad a kormányt adó koalíció és egyha rmad az ellenzék. Ez a modell mindig többpárti modell. Nem tudjuk, hogy hol az igazság, próbáljuk megkeresni. Egyrészt az adatok valósak, többékevésbé, a felmérések hibahatárán belül, bár néhány olyan felmérést és célvizsgálatot rendeltünk, ami az általán os felmérési gyakorlattal ellentétes eredményeket is mutatott. Kétségtelenül arra kell törekednünk, és meg kell teremteni ennek a személyi feltételeit, hogy kiegyensúlyozott legyen a Magyar Televízió a politikai hírműsorokat illetően. Egyáltalán nem vagyun k elégedettek, hogy nincs egy, A Héthez hasonló műsor, hogy nincs több politikai elemző műsor - többoldalú politikai elemző műsor , ezen dolgozunk. De higgyék el, amikor a Magyar Televízió Híradójának nyolc kamera áll rendelkezésére, ebből kettő rossz, és mind a nyolc korszerűtlen, hadd ne mondjam, hogy a sokkal kisebb vidéki városi televíziók is jobban állnak. Ez nem a mi hibánk. Az ÁSZ megállapította 2002ben, hogy az indításkor, a részvénytársaság megalakulásakor már nem volt meg az az anyagi bázis, ame lyre a Televíziót felépíthették volna. Ez nem történt meg. Úgy gondolom, 2006ban jutunk el oda - pontosan azért, mert a régi, ötvenéves szerkezetet át kell alakítani, egy modern televíziót kell felépíteni, egy modern technikára kell meghatározni a szervez etet, és ez a folyamat még most is folyik, és folyni fog az év végéig , akkor leszünk abban a helyzetben, hogy felelősséggel, több évre előre tekintve tudunk javaslatot letenni arra, hogy hogyan kellene ezt a kérdést végre megoldani. Úgy gondolom, hogy a fő kérdésekre választ adtam; ha nem, akkor állok az önök rendelkezésére. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát most lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, így részletes vitára nem is kerül sor, az országgyűlési határozati javaslat elfogadásáról a következő ülésünkön döntünk. Beszámoló a Hungária Televízió Közalapítvány működésének 2003. január 1től 2 003. december 31ig terjedő időszakáról, valamint a Hungária Televízió Közalapítvány működésének 2003. január 1től 2003. december 31ig terjedő időszakáról szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Hungária Televízió Közalapítvány működésének 2003. január 1jétől 2003. december 31éig terjedő időszakáról szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája annak lezárásáig. Önök az előterjesztést J/10235. és H/14646. számokon, a bizottságok ajánlásait pedig H/14646/12. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Bíró Sándor úrnak, a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökének, húszpe rces időkeretben. Elnök úr, parancsoljon a pulpitushoz! DR. BÍRÓ SÁNDOR , a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy ilyen késői órán nagyon nem illik sokáig és hosszadalmasan beszélni, főleg nem oly an esetekben, amikor évről évre ismétlődő beszámolókban lassan már közismert tételeket kellene ismételnünk. Nevezetesen azt, hogy a Duna Televíziónak mi a