Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 7 (204. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Mennyit ér a gazda mostanában, avagy mi a szocialista agrárpolitika lényege?” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
794 eredményeképpen 25 százalékos EUszintű területalapú támogatás lett meghatározva (Moraj az ellenzéki oldalon. - Az elnök csenget.) , mi csak ennek a javítása érdekében harcoltunk Koppenhágában, é s ennek lett az eredménye a 30 százalékos nemzeti kifizetés. Ami a kifizetéseket illeti, rossz híreim vannak a képviselő úr számára, mert elég szépen haladnak előre a folyamatok: a mai napig 165 129 gazdálkodóhoz jutott el a területalapú támogatás aktuális része, összesen 3 millió 247 ezer hektárra, tehát a terület kettőharmadára került kifizetésre, 37 milliárd forint összegben ez a támogatás, tehát úgy gondolom, hogy a hibajavítások ellenére jó ütemben halad. De szeretném megjegyezni azt is, hogy eddig 230 ezer hektár túligénylést szűrtek ki a kifizető ügynökség dolgozói, ami 6000 millió, azaz 6 milliárd forint jogtalan támogatás kifizetésétől óvta meg a gazdálkodókat. Azért mondom így, mert természetesen, ha ez megtörtént volna, sajnos büntetéssel kellett volna visszafizetniük, tehát közös érdek, hogy ez a folyamat előrehaladjon. Ami az összehasonlításokat illeti, tisztelt képviselő úr, ha az egy hektárra jutó normatív területalapú támogatásokat figyelembe vesszük, már a mai nap is elhangzott, Magyarországo n ez 70,2 euró. Ön mindig összehasonlítást tesz a környező országokkal. Szeretném elmondani, hogy Szlovákiában ez 43,8 euró, Lengyelországban pedig 44,5 euró. Képviselő Úr! Úgy gondolom, egyértelmű, természetesen, ha a többi körülményt is figyelembe vesszü k, hogy a magyar gazdák, bár jobb lenne, ha előbb megkapták volna ezt a támogatást, az első, átmeneti év nehézségeit nyögjük közösen, tehát szó nincs arról, hogy a gazdákat hibáztatnánk. Egy nagyon nehéz területazonosítási rendszert kell megtanulni mindenk inek - a miniszternek, a kifizető ügynökségnek és a gazdáknak is , nyilvánvalóan vannak térségek, ahol ez jobban ment, és vannak térségek, ahol kevesebb segítséget kaptak, több hibával ment. Azt tudom mondani a mostani kilátások alapján, hogy a törvényes határidőn belül igyekszünk kifizetni ezt a pénzt. Nyilvánvalóan azt, hogy milyen sikeresek voltunk ebben, majd az dönti el, ami a kifizetések után az európai uniós ellenőrzés során kiderül, hogy ennyi hibával történt meg ez a dolog, és melyik országnak men nyi büntetést kell emiatt fizetni. A versenyképesség tekintetében pedig el kell mondanom, hogy azért néhány jelentős intézkedés született: a háromfokozatú adósságkonszolidáció a 60 milliárdos legnagyobb tétele volt, de a kedvezőtlen adottságú térségeknek i s adtunk, az európai agrárcsatlakozási hitel több mint 200 milliárd, segítettük a Parmalat és a HajdúBét felszámolása kapcsán nehéz helyzetbe került gazdálkodókat, a piacok problémáinak megoldására is a tavalyi évben jelentős forrásokat biztosítottunk, és nem utolsósorban megmentettük a SAPARDpénzt, hisz az összeset le tudtuk kötni annak ellenére, hogy háromévi lemaradással indultunk. Képviselő úr, úgy gondolom, hogy ezek a tények cáfolják (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az ön állításait. Köszönöm a figyelmet, elnök asszony. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kérdezem Lengyel Zoltán képviselő urat, elfogadjae a miniszteri választ. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Mini szter Úr! Meg lettem volna lepődve, ha nem sikerjelentést tesz ismét. Sok mindent hallottunk, sok volt a szöveg, kevés volt a tartalom, bár a statisztikából ismét kijutott, hogy az uniós támogatás kifizetésével hol tartanak. Miniszter úr, ez nem más, mint duma, duma, duma. A kérdéseimre nem kaptam választ. Hol van a kamattámogatás a gazdáknak? Hol van az állatjóléti támogatás kifizetése? Hol van az erdőtelepítés támogatásának a kifizetése? Hol van a jogtalanul visszatartott áfa? Hol van az áfakompenzáció re ndbetétele? - amit mind az önök kormányzása idején rontottak el, amit az önök kormányzása idején nem fizettek meg a gazdáknak, és amivel a mai napig tartoznak nekik.