Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Dr. Kovács Zoltán és dr. Kontrát Károly (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “A szemfényvesztő Gyurcsány-kormány több mint félmillió, a közszférában dolgozó ember zsebéből mintegy 60 milliárd forintot vesz ki?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
522 Önök nem tisztelik a tényeket, tisztelt képvise lő úr. Ön most volt szíves azt mondani, hogy mi kivettünk egyhavi illetményt, a 13. havi illetményt a közszolgálatban dolgozók zsebéből. A közszolgálatban dolgozók tavalyelőtt is, tavaly is, idén is megkapták az illetményüket, jövőre is meg fogják kapni, é s ha mi leszünk kormányon, két év múlva is meg fogják kapni (Taps az MSZP soraiban.) , úgyhogy ez alapvető kérdés. Én elismerem, nem könnyű, hogy a Fidesz népszerűsége csökken; akkor ki kell találni mindenféle dolgot (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) , de ettő l még a helyzet nem alapos arra, hogy önök most blöfföléssel megpróbáljanak valótlanságokat állítani. Én megértem, hogy most ebben a hangulatban mindenféle jelzők röpködnek az ön interpellációjában, hogy szemfényvesztő, frázisgyűjtemény meg trükkös, sőt, a mi az éppen távol levő miniszterelnököt érinti, azt mondja, hogy ő ellopta a “Munka, otthon, biztonság!” hármas jelszót. Hát, úgy látszik, valahogy kijátszotta a Köztársasági Őrezred éberségét, és valahogy kilopta a Házból, a Parlamentből ezt a jelszót a k épviselő úr. (Moraj a Fidesz soraiban.) De tulajdonképpen akkor nézzük meg, hogy mit jelent ennek a közszolgálatnak az illetmény része. Kétségtelenül a különböző közszolgálati törvények ellentétes módon, de legalábbis eltérő módon szabályozták a 13. havi i lletményt. Egyes szabályok azt mondták, hogy egyhavi, mások azt mondták, hogy legalább egyhavi illetményt kell adni. Volt, ahol decemberben, volt, ahol januárban fizették, ugyanis a jogszabályok azt mondták, hogy legkésőbb január 15éig kell ezt kifizetni. Most annyi történt, hogy elvi mérlegeléssel áttértünk arra, hogy valamennyi közszolgálati törvény azt mondja, hogy január 16án kell kifizetni ezt az illetményt, tehát egyidejűleg kapják meg a közszolgálatban dolgozók. Így például az ön által hivatkozott rendvédelmi szervek dolgozói is, akik egyébként eddig is januárban kapták, tehát tavaly januárban is megkapták a 13. havi illetményt, és most is kaptak egyhavi illetményt, ezért veszteség őket nem érte. Egyetlenegy tény van, ami kétségtelen, hogy akik korá bban távoztak a közszolgálatból - de ezek nem olyan számossággal vannak, mint ön feltételezi a 60 milliárddal, hanem néhány százan, esetleg néhány ezren , tudomásom szerint valamilyen formában ezt megkapták. Egyszerűen arról van szó, hogy áttértü nk egy nulladik havi illetményre. Hozzáteszem, hogy önökkel ellentétben mi ifjúságbarátak vagyunk, és ezt az illetményt megkapja minden pályakezdő is, aki a tavalyi évben elkezdett dolgozni, akár szeptember 1jétől például. Erre eddig nem volt lehetőség. T ehát amikor ön azt állítja, tisztelt képviselő úr, hogy nem kapták meg az egyhavi illetményüket idén a közszolgálatban dolgozók, akkor súlyosan téved. Úgyhogy, ami a kormány részéről illeti: itt semmiféle szemfényvesztés nem volt. Persze, az ön tisztánlátá sával - ezt készséggel elismerem - lehetséges, hogy vannak gondok. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úr, elfogadja a választ? DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tudom, ho gy ön egy nyugalmazott rendőrezredes, ebből adódóan hivatásánál fogva a rend nyilván az érdeke. (Derültség az MSZP soraiban.) Ugyanez a dolga most a számok világában is, államtitkár úr, s ahhoz a szabályozáshoz képest, amit önök a 13. havi bér megszüntetés ével, illetve az új, külön juttatással végeztek, az őskáosz a rend világának jegyeit mutatja. Lehet ezen nevetni, államtitkár úr, de azok a dolgozók, akik végigdolgozták a tavalyi évet, és az önök intézkedései következtében egyébként el kellett hogy bocsás sák őket a közszolgálatból, nem kapták meg a 13. havi juttatást januárban. Viszont vannak olyan dolgozók, akik adott esetben január 1jén munkába állnak, de netán júniusban elhagyják a pályát, ők megkapják. Önök nem ismerik az arányosítás elvét a munkajogb ól, önök rossz szabályozást alkottak. Mindenki tiltakozik ez ellen a szabályozás ellen, ezt mi sem tudjuk elfogadni. Pénzt vettek ki az emberek zsebéből. A közszolgálati dolgozók nevében sem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)