Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 13 (236. szám) - Az alternatív energiahordozók elterjesztésének hatékonyabbá tételéről szóló országgyűlési határozati javaslat - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
4258 gabonatermelés intervenciós kezelésének előmozdításáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatbavéte léről. Az előterjesztést a mezőgazdasági bizottság március 9én nem vette tárgysorozatba. Most megadom a szót TuriKovács Béla képviselő úrnak, Fidesz, aki az előterjesztők részéről kíván felszólalni ötperces időkeretben. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Kös zönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Még 2004ben, amikor kiváló gabonatermés volt, előterjesztettünk egy határozati javaslatot, amelyben kértük, hogy a kormány kísérelje meg mind azt, hogy az intervenciós raktárak megfelelő mennyiségben rendelkezésére ál ljanak a gazdatársadalomnak, mind pedig azt - amit a polgári kormány még 1999ben a tárgyalások során kezdeményezett , hogy az intervenciós kifizetések határidejét hozzák előre augusztus 1jére. (18.30) Sajnálatos módon, bár Németh Imre miniszter úr itt a Ház előtt elmondta, hogy megkísérlik ennek az ügynek a rendezését Brüsszelben, mind ez idáig eredmény nincs. Tisztelt Ház! Én nagyon remélem, hogy áldás és nem csapás lesz, hogy ebben az esztendőben ismét igen jó gabonatermés várható. Ugyanakkor az interv enciós raktárak megteltek, ugyanakkor az a helyzet, tisztelt Ház, hogy az export gyakorlatilag nem működik, következésképpen azok a gazdák, akik már akkor eladósodtak, amikor a vetés megtörtént, ismét kénytelenek lesznek a betakarításkor bármilyen áron a g abonájukat értékesíteni. Én úgy gondolom, közös érdekünk - és itt most nem presztízskérdésekről van szó , hogy megsegítsük a vidéknek azt a részt, amely ha ebben az esztendőben is vesztes lesz, és a termékét nem tudja megfelelő áron értékesíteni, azt gond olom, hogy a végső nyomorúságba kerülhet. Nem lehet célja egyetlenegy oldalnak sem, hogy olyan helyzet alakuljon ki a magyar vidéken, ahol a gazdatársadalom a következő évben már a vetéssel is súlyos bajban lesz. Tisztelt Ház! Legalább három olyan intézked ésre szükség lenne meggyőződésünk szerint, amelyet a kormány, ha akarja és kívánja, megkezdhet, és határozott intézkedésekkel segíthet. Az intervenciós kifizetések előrehozása nem lehetetlen. Magyarország hosszú évtizedek óta olyan éghajlati változásokon m ent keresztül, hogy a gabonabeérés időszaka a déli országokéhoz hasonlatos. Egyébként korábban Brüsszelben sem vitatták, hogy ilyen helyzet van. Határozott fellépéssel ezért elérhető lenne, hogy a kifizetések augusztus 1jével kezdődjenek. Az intervenciós raktáraknál az a helyzet, hogy ha azokat most kezdik el építeni, ahogyan a kormány ezt egyébként ígéri, az ebben az esztendőben már segítséget aligha jelenthet. Ezért mindenképpen meg kell kísérelni az exportlehetőségek bővítését. Olyan helyzetet kell tere mteni, hogy a gabonafelvásárlás semmiképpen ne szenvedjen akadályt, hogy amikor a kukoricatermés is meglesz, addigra legyen legalább esélye, reménye a gazdatársadalomnak arra, hogy tisztességes áron értékesítheti a termékét. Ezért, tisztelt Ház, én azt kér em, tegyük most félre azokat az ellentéteket, amelyek nyilvánvalóan hosszú ideje léteznek. Másként látjuk a mezőgazdaság ügyeit, másként látjuk a gazdatársadalom helyzetét, de azért azt gondolom, azt objektíven kell látnunk, hogy az a jó termés, amely most ígérkezik, komoly - és azt kell mondanom, nagyon szomorú, hogy ezt kell mondanom - nehézséget okozhat azoknak, akik a termelésben vesznek részt. Megtehetjük, megtehetnénk, hogy most ebben az ügyben közösen lépjünk valami olyat, amely a magyar vidéket megs egíti. Az elzárkózás a mi számunkra, de nemcsak a mi számunkra, az egész gazdatársadalom, a mezőgazdasági termelők számára azt jelenti, hogy nincs szándék a segítségre, holott meggyőződésem szerint egy határozott kormányfellépés segíthet ebben az ügyben. É n ezért ismételten azzal fordulok önökhöz, kedves képviselőtársaim, hogy szíveskedjenek egyszer most nem a pártérdek szerint, amely egyébként ugyanazt diktálná, mint amit mi kérünk, de nem is az önök érdeke szerint, ami esetleg a nagyobb gazdák érdekeit sz olgálja, hanem próbáljunk meg közösen közös érdek mentén föllépni, és biztosítani azt, hogy az ez évi gabonatermés - még