Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 13 (236. szám) - Az alternatív energiahordozók elterjesztésének hatékonyabbá tételéről szóló országgyűlési határozati javaslat - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. BOROS IMRE (független):
4259 egyszer mondanám - ne hátrány, hanem áldás legyen. Megvan erre a lehetőség, az a kérdés, hogy önökben is megvane erre a szándék. Mind ez idáig sajnálatos módon a szándék nem volt meg. Akárhányszor előálltunk ugyanezekkel a javaslatokkal, ezt mindig lesöpörték. Tisztelt Ház! Most itt a lehetőség, hogy segítsenek azoknak, akikkel majd szembe kell tudniuk nézni nem egy zárt ülésen, nem olya n módon, hogy mindenki ki van onnan zárva, hanem azokkal kell szembenézni, akiknek most nem akarnak segíteni, és azok már nem lesznek olyan elnézőek, mint amilyenek önök voltak egymással szemben. Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem, kíváne valaki élni a frakciónkénti felszólalás lehetőségével. Megadom a szót Karsai József képviselő úrnak, MSZP. DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Há z! Azt kell mondjam, hogy természetesen mindannyian egyetértünk abban, hogy a gabonát el kell helyezni (Közbeszólások és derültség az ellenzéki pártok soraiban.) , mindannyian egyetértünk azzal, hogy az Uniónál kezdeményezni kell, és kezdeményezte '99ben a z akkori kormány is. Sajnos, az Unió azóta is ezt a kezdeményezést - mondhatom nyugodtan - lesöpörte az asztalról. Négyszer kezdeményezte Németh Imre, illetve az új miniszter is, hogy hozzák előrébb az intervenciót, igaz, nem augusztus 1jére, hanem szepte mber 1jére, mert bizony ÉszakMagyarországon még augusztusra is elhúzódik, hisz most július 510. között fogjuk elkezdeni az aratást, ezt nyugodtam mondhatom. Jelenleg még a délmagyarországi területeken sincs teljes mértékben a szem kifejlődve. Ez azt je lenti, hogy július 68án lehet a legkorábbi, GK élet, illetve a garaboly búzát aratni, legalábbis a mi vidékünkön. Itt nem ellentétről, nem pártpolitikai érdekekről van szó. Egy a lényeg, hogy el kell indítanunk, és el is fogja indítani a miniszter úrral való megbeszélésem alapján, egy szakértői gárdával kell odavonulni, egy kutatási eredményt kell felmutatnunk. Amit TuriKovács képviselőtársam mondott, valóban fönnáll egy olyan helyzet, hogy olyan rövid már a gabonák tenyészideje, olyan szintű a déli rész en - ha nem is az északin - a melegedés, hogy majdnem egy időben érik a búza a délmacedón vagy a görög búzákkal. Tehát itt senki nem vitatja azt a tényt, hogy el kell ezt fogadnunk, természetesen a szakértői bizottsággal együtt az Uniónál újra induljunk be , de én azt hiszem, nem szükséges ehhez országgyűlési határozati javaslat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megadom a szót Boros Imre független képviselőnek. DR. BOROS IMRE (független) : Köszönöm szépen a szót. T isztelt Ház! Elnök Úr! Azt hiszem, hogy ebben a gabonakérdésben meg az intervencióban egyszer már fogalmilag rendet kellene teremteni. Tavaly összeomlott az intervenció, nem volt raktár meg nem volt pénz, amiből az állam megvegye ezeket az intervenciós kés zleteket. Végül a gazdatüntetések után aztán valahogy a felvásárlások nagy nehezen elkezdődtek, más dolog, hogy a szerződéseket ugyan megkötötték, az áfát a gazdáknak már be kellett fizetni, a vételárat később kapták meg. Ez már apró, ámde bosszantó techni kai részlet. Raktárakba be is került meglehetősen szép mennyiségű anyag. Igen ám, de ez leköt forrásokat. Az intervenciós készlettel valamit kell kezdeni. Vagy fölhasználják belföldön; belföldön nagyon nehéz lenne felhasználni, hiszen mi sem eszünk több ke nyeret, zsömlét se, állatállomány meg már alig van, tehát erre nem támaszkodhatunk, hosszú ideig tárolni pénz, kamat, egyéb költségek. Lehetséges még az eladás az Európai Unió területén, avagy azon kívül. Kínálkozott is egy lehetőség állítólag Portugáliába n mintegy 400 ezer tonnára, amit, úgy tudom, még nem nagyon sikerült realizálni.