Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 13 (236. szám) - Gőgös Zoltán (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Mit tesz az FVM és az irányítása alá tartozó élelmiszer-ellenőrző szervezet azért, hogy az Európai Unió más tagállamában előállított 2,8 százalékos zsírtartalmú tejet Magyaror... - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
4225 GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten egy országgyűlési határozatot fogadott el a magyar parlam ent, amelyben az élelmiszerbiztonsági rendszer hatékonyságának a fokozására utasította a kormányt. Ebben kiemelten foglalkozott az Országgyűlés a megelőzés fontosságával, illetve a jelenleg érvényben lévő magyar és közösségi szabályok betartásával. Mint i smeretes, 2004 tavaszán az Európai Unió teljes jogú tagságát elnyert országok közül egyedül Magyarország kapott engedélyt arra, hogy öt évig gyárthassa és forgalmazhassa a 2,8 százalékos zsírtartalmú tejet. Ezt a termékkategóriát a jelenlegi uniós szabályo k szerint más tagállamban nem lehet előállítani és forgalmazni. A határozott közösségi tiltás ellenére Csehországban és Szlovákiában előállított 2,8 százalékos zsírtartalmú tejek kerültek a magyar üzletekbe. Ez súlyosan sérti a derogációs megállapodást, il letve a magyar tejtermelő gazdaságok érdekeit. Az elmúlt időszakban elég sok bejelentés érkezett ebben az ügyben, történtek is intézkedések. A hét végén megnéztem a nálunk lévő üzletláncokat, és szeretné m kijelenteni, hogy nem találtam ilyen tejet, de továbbra is olyan információk keringenek a rendszerben - többek között ellenzéki képviselőtársainktól is , hogy még mindig lehet kapni ilyen típusú tejeket. Gondolom, részben abból is adódhat félreértés, ho gy Magyarországon vannak olyan új gyártó társaságok, amelyekről nem biztos, hogy egyértelműen kiderül - mondjuk, a dobozról , hogy magyarországi vagy külföldi üzemről van szó. Kérdezem ezért a miniszter úrtól, hogy milyen intézkedéseket tett és tesz az FV M által irányított élelmiszerellenőrző hatóság, hogy csak Magyarországon előállított 2,8 százalékos zsírtartalmú tej kerüljön a boltok pultjaira, legalábbis még négy éven keresztül. Köszönöm szépen, és várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti olda lon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kérdésre Gráf József miniszter úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr. GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt P arlament! Az uniós csatlakozásnak vannak pozitív és negatív tanulságai az elmúlt egy év után. A negatív tapasztalatok közé tartozik az, hogy a felszabadult vámellenőrzések és a kinyílt határok miatt sok olyan termék került és kerülhet be az országba, amely ek közvetlen ellenőrzése nem vagy csak később megoldható. (16.00) Úgy gondolom, hogy a szabadkereskedelmi előírásokat nagyon sokan félreértették, az Európai Unióban semmi olyan törvény és szabály nincs, hogy ebbe az országba silány minőségű, élvezhetetlen vagy egészségre káros termékek kerüljenek be, és olyanok sem, amelyek előállítására nincs jogosítványuk az adott országoknak. Ennek három nagyon fontos tényezője van. Egyrészt védeni kell a hazai lakosság egészségét, a másik nagyon fontos ugyanilyen tényez ő, hogy védeni kell a hazai piaci szereplőket, és a harmadik nagyon fontos ilyen követelmény, hogy munkahelyeket kell teremtenünk, és azokat meg kell védenünk az országban. Ezért az első intézkedéseim között szerepelt a 2,8as cseh és szlovák tejnek, 250 e zer liternek a kivonása a magyar boltokból. A második ilyen volt a holland és német kétes eredetű tojások bezúzása, illetve ipari célra való felhasználása. A harmadik ilyen a lengyel szalmonellás csirke kivonása a forgalomból. És még háromnégy olyan célir ányos vizsgálatot végzünk a következő napokban, amelyek mind ezt a célt szolgálják. Úgy gondolom, hogy az állategészségügy szervezetileg ma már - néhány változtatással - személyileg és szervezetileg is felkészült ezeknek a feladatoknak a megoldására, és ne m ismerünk