Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 13 (236. szám) - Szijjártó Péter (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Most jó kormány közelinek lenni?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz):
4226 tréfát ezen a területen, kőkeményen fellépünk a hazai piacot veszélyeztető minden beszállítóval szemben. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Parancsoljon! GŐGÖ S ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a választ. Csak megerősíteni szeretném abban a miniszter urat, hogy én is úgy gondolom, az az út, amelyen az országgyűlési határozatnak megfelelően a kormány elindult, jó út. Ezt azért gondolom, mert most először hallottunk olyat, hogy egy logisztikai központban találtak 730 kiló szalmonellával fertőzött élelmiszert, nem a boltban. Mi mindig ezt mondtuk, és most is ezt mondjuk, hogy lehetőleg még mielőtt a lakosság közvetlen környezetébe kerülne az élelmiszer, akkor kell az ilyen problémákat feltárni. Persze azt is felveti, hogy mennyire jó az ilyen kereskedőláncok saját minőségbiztosítási rendszere, ha ezt a problémát önmaguk nem tudják kiszűrni. Ez egy következő feladat lesz, azt gondolom, ezzel is foglalkoznunk kell. Minde nesetre csak erősíteném ezen tevékenységben a miniszter urat; és természetesen várjuk ezzel kapcsolatban azokat a lakossági észrevételeket is, amelyek a bármilyen szigorú, de mégis hatékony ellenőrzés ellenére jelezhetnek problémákat. Köszönöm szépen a vál aszt. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon! GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Azon kívül, hogy a szervezetet m egerősítettük szervezetileg és személyileg is, a szükséges konzekvenciákat levontuk, még egy nagyon fontos területre hívnám fel itt a figyelmet és a tévénézők figyelmét is: mi azt tudjuk maradéktalanul garantálni - és ezért mindent elkövetünk , hogy a mag yar termékeket attól a pillanattól kezdve, hogy az a szántóföldről lekerül vagy az állattenyésztő telepről kikerül, a feldolgozás utolsó fázisáig szigorúan ellenőrizzük. Azt kérem a magyar fogyasztóktól, hogy a magyar termékekben mindenképpen bízzanak meg, mert ezt garantálni fogjuk. Ezek egészségesebbek, jobb termékek, és azt is nyugodtan mondhatom, hogy a vidéken és a mezőgazdaságban dolgozók munkahelyét is védik vele. És ez nem nacionalizmus, ez realitás. Erre kérek mindenkit, hogy fogyassza a magyar ter mékeket, mert ezek a minőségét egyértelműen garantálni tudjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból. - Szórványos taps az ellenzék soraiból.) Szijjártó Péter (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Most jó kormány közelinek l enni?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: “Most jó kormány közelinek lenni?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. SZIJJÁRTÓ P ÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az idei év elején derült fény egy meglehetősen arcpirító pénzköltési technikára és kísérletre, mégpedig az állami tulajdonban lévő Budapest Airport Részvénytársaság részérő l. Akkor már mindenki számára tarthatatlanná vált az a tranzakció, melynek keretében egy húszhektáros földterületért 4,7 milliárd forintot kívánt volna