Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 8 (235. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
4065 amelyben szorgalmaztuk a közfeladatot ellátó személy megjelölést. Ez az eljárás során a szakértőt megilleti, és ez a büntetőjogi védelem most már a büntető törvénykönyvben is megjelenik. Gyimesi kolléga is említette a gazdasági bűncselekmények körében azokat a tényállásokat, amelyeken el kell gondolkodni. Valóban, én is egyetértek azzal, hogy az a munkáltatással összefüggő adócsalás, amely itt az ő felszólalásában is megjelent, egy kétoldalú dolog. Valóban igaz, hogy addig, amíg a közterhek irreálisan magasak, illetve a munkáltató versenyképességét nem hozza úgy helyzetbe , akár a tevékenységi körtől, akár az elvégzett munkától függően, hogy az a legális szféra irányába orientálja, addig megtehetjük ezt, és jó is, hogy megtesszük egyébként, nincs ezzel semmi probléma, de ezzel csak az egyik lábát oldjuk meg annak a társadal mi problémának, amely kétirányú. Részben egy kizsákmányoló jellegű, egy rabszolgamunkára kényszerítő dolog, ami a munkavállalóval szemben jelenik meg, másrészt pedig az állam adóbevételeinek egy jogellenes csökkentésére irányul. Tehát ha most megtesszük a büntetőjogi szabályozást ezen a területen, akkor én is kérem, hogy ezt a gazdasági területen is, ha máskor nem, a 2006ra vonatkozó adótörvényeknél, valamint a társadalombiztosítási járulékok esetében a teher csökkentésével segítsük, hogy a legális szféra irányába történő elmozdulás nemcsak - még egyszer mondom - kikényszerítő erővel, hanem ösztönző támogató rendszer kialakításával is elérhető legyen mint olyan társadalmi cél, amely a parlament valamennyi pártja számára igen fontos és megvalósítandó. Szíves en egyetértek azzal is, hogy a versenykorlátozó rendelkezések megjelennek, és Gyimesi kolléga említi, hogy bizony, koncessziós és közbeszerzési eljárásokban árkartelleket alakítanak ki, már korlátozzák a szabad bírálási lehetőséget. Gyimesi kolléga úgy jel lemzi ezt, hogy bizony, ez egy olyan helytelen gazdasági gyakorlat, amely ennek a kormánynak az idején alakult ki, és most, az utolsó évben jön rá, hogy ezt büntetőjogi eszközökkel is szankcionálni kellene. Én ezt nem állítanám, azt gondolom, hogy ez már t öbb mint tíz éve így van, attól függetlenül, hogy mi milyen közbeszerzési törvényeket és milyen jogszabályokat alkotunk. Itt is a büntetőjognak igen, helyes, az árkartellel szemben fel kell lépni, de még mindig azt gondolom, hogy a jogkövető magatartás, am ennyiben azok, akik az ilyen szerződések, illetve ilyen pályázatok elbírálására hivatottak és ott vannak… - a becsületükről van szó. Tehát ha itt jól válogatjuk ki az embereket, és feltételezve, hogy a köz alkalmazottjai, a közszférában dolgozók nem a korr upciót, hanem a tényleges, rájuk bízott feladatokat végzik el, akkor ezek az árkartellek, illetve az ilyen jellegű megállapodások is már szűkebb körben jelentkezhetnek. Itt is két irányban látom a megoldást. Az egyik irány valóban az, hogy szankcionáljuk e zeket a cselekményeket, a másik pedig, ha végre a közszférában is kialakul az a morál, amely tudatosan és valóban az elérni kívánt cél érdekében dolgozó emberek jelenlétét feltételezi, és még egy dolog: nélkülözi a politikai hatásokat is. Ez lenne a kívána tos cél. Új elemként jelenik meg a gazdasági tilalommal szembeni szankció. Ez azt jelenti, hogy ha egy bizonyos területre vagy országra gazdasági embargót rendelnek el, erre utalt államtitkár úr, hogy ez döntés alapján történhetett, most már az Európai Uni ó tagjaként európai tanácsi döntés szerint is megvalósulhat. Itt is vannak komoly kísértések. Emlékszem, annak idején, amikor a Jugoszláviával szembeni gazdasági embargó életben volt, '92ben, '93ban, sőt még '94 környékén is, micsoda hatások érték a mini sztériumokat, hogy bizonyos termékkörre az embargóval szemben adjanak felmentést, főleg a déli országrészben tevékenykedő gazdasági vállalkozók részéről, akik olyan termékkört is szerettek volna kivinni, amely embargós volt, és a jugoszláv piaci igények me gjelentek. Tehát van egy gazdasági kényszer, ami esetlegesen egy embargós felhívásnál is erősebb. Itt két dologra kell odafigyelni, hogy az embargót valóban csak akkor és úgy rendelje el az arra hivatott, akár Európai Bizottság, akár az ENSZ erre hivatott szerve, ha erre valóban ok van, és olyan termékkörökre, ami nem az ott élő lakosságot sújtja ártatlanul, hanem ténylegesen a célt elérni kívánva, akár, mondjuk, a fegyverekre vonatkozik vagy bizonyos olyan technológiákra, ami az ottani
