Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 6 (233. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
3956 amelyet egyébként a gabona, olajos fehérjenövényekre fizethetett volna ki, de nem ezt tette, hanem mindenkinek - legyen az olajos, fehérjenövény vagy szőlőgyümölcs vagy rétlegelő vagy gyep - kifizette a 8000 fo rintot hektáronként. Így tulajdonképpen 34 milliárd forint maradt, amelyet valójában utólag fizetett ki, tehát a 2004. évi területalapú támogatás terhére. Tehát nyilvánvaló, hogy a május 1jét megelőzően kifizetett 50 milliárd, amire a területalapú támogat ás nemzeti kiegészítésnek számított, ezért 34 milliárd forintot lehetett kifizetni az elmúlt időszak terhére mint nemzeti kiegészítést. Ennek döntő része a gabona, olajos, fehérjenövények területére esett, kisebb részt pedig a húshasznú szarvasmarhatartás után igényeltek a termelők. Tehát összességében, ha összeadom az 50 milliárd forintot, amelyet tavaly május 1jét megelőzően fizettünk ki - mármint a kormány - a termelőknek, gazdálkodóknak, illetve hozzáteszem a fennmaradó 34 milliárdot, amelyet a gabona, olajos, fehérjenövényekre fizetett ki a kifizető ügynökség, így kijön a 83,5 milliárd forint. Összességében, úgy gondolom, tisztelt képviselőtársam, valamennyien azon vagyunk, hogy a termelők, a gazdálkodók világosan lássák a termelés feltételeit, a tám ogatás módozatait, a kifizetés lehetőségeit, úgy gondolom, hogy azért örülni kell annak, hogy a csatlakozást megelőzően már a csatlakozás utáni támogatási szisztémának megfelelően fizette ki a kormányzat a támogatást. Végezetül, úgy gondolom, egyetértek az okkal a képviselőtársaimmal, illetve a gazdálkodókkal, a termelőkkel, az érdekképviseletekkel is, hogy igazából a termelőket, gazdálkodókat nem az foglalkoztatja, hogy konkrétan milyen formában történik - jogszabályhelyet megjelölve - a támogatás, hanem ők et egy érdekli: az Unióból származó területalapú támogatást, amely a 2005. esztendőben mintegy 20 ezer forintot tesz ki és annak nemzeti kiegészítését, amely szintén mintegy 20 ezer forintot tesz ki - tehát megközelítőleg árfolyamtól függően 40 ezer forint ot tesz ki hektáronként , valóban megkapják, lehetőleg minél előbb hozzájussanak, és erre garanciákat kapjanak, amely a 2005. esztendőre megvan jobban, mint 2004re, hiszen a 2005. év (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) telje s esztendő, amelyet az európai uniós szabályrendszer szerint használunk fel, mármint a támogatást illetően. Kedves Képviselőtársam! Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Lengyel Zoltán képviselő úr napirend utáni felszólalás ának címe: “Meg kell valakinek halnia Sárbogárdon is ahhoz, hogy szabályozott legyen a közlekedés?” címmel. A képviselő úré a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Siófokon több tíz ember életét követelte egy közlekedési baleset, amelyre az egész ország felfigyelt. Érdekes módon azonnal nekiláttak, és kiépítették a vasúti átkelőt. Nos, Sárbogárdon keresztülhalad a 63as számú főút, amelynek jelentősen megnövekedett a forgalma. Ez a megnövekedett f orgalmú út keresztülmegy a belvároson, és bár többször tettem kísérletet arra, hogy a 63as út szélesítésére és a városi elkerülő szakasz megépítésére a kormány pénzt biztosítson, de a szocialistaszabad demokrata többség ezt nem támogatta. Nézzük, hogy mi a helyzet most így a városban! Az átszáguldozó teherautók veszélyeztetik a kerékpárosokat, és ez még mind semmi, ugyanis szerencsétlen és tehetségtelen városépítésből kifolyólag egy helyre lett építve iskola, gyógyszertár, ABC, másik áruház, polgármesteri hivatal, bíróság, falugazdászi iroda, és még sorolhatnánk tovább. Ebből adódóan jelentősen megnövekedett a gyalogosforgalom is, és azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek minden áldott nap - napjában kétszer - az életük kockáztatásával tudnak átmenni az úttest egyik oldaláról a másikra, miután semmi nem védi őket.