Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 7 (234. szám)
3957 (22.20) Néhány huncut gyalogátkelőhely fel van festve a városközpontban, de ezenkívül semmi védelmet nem kapnak. Ugyanezzel küszködnek az idős emberek, akik még át sem tudnak szaladni az ott közlekedő személyautók és kamionok között vagy előtt az út túloldalára. Egyszóval a helyzet immáron tarthatatlanná vált, és senkinek nem jutott eszébe, hogy egy közlekedési lámpa felszerelésével a forgalmat időnként meg lehetne állítani, és legalább az úttesten való átkelést biztonságossá lehetne tenni. Szent meggyőződésem, hogy egy több mint tízezres városban, ahol egy ilyen nagy forgalmú út átmegy, ahová vidékről járnak be iskolások, mindenféleképpen elengedhetetlen, hogy a kiemelt helyeken, de legalább a városközp ontban a buszmegállónál kiépítsenek egy lámpával védett, normális gyalogátkelőhelyet. Nos, erre a sárbogárdiak már időtlen idők óta várnak, ugyanis már álmodni sem mernek arról, hogy valaha egyszer a 63as út útkoronája olyan széles lesz, hogy el tud egymá s mellett menni két kamion. Arról meg pláne nem álmodhatnak, hogy meg fog épülni belátható időn belül a várost elkerülő, belvárost kikerülő útszakasz. Ezért elengedhetetlen, hogy a másik irányban változás történjen. Arra kérem az illetékeseket, hogy mielőb b vizsgálják felül Sárbogárd belvárosának közlekedését, és alakítsák azt olyanra, hogy a szülők nyugodt lélekkel engedhessék el a gyerekeiket iskolába, ne kelljen senkinek meghalni ahhoz, hogy észrevegye valaki, hogy ezen az úttesten nem lehet már biztonsá gosan átmenni, és hogy a gyerekek és az idősek életük kockáztatásával tudnak csak az úttest túloldalára átmenni. A sárbogárdiak nevében várom tisztelettel a mielőbbi intézkedést, és köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, a kormány részéről kíváne valaki válaszolni. (Nem érkezik jelzés.) Az ülésnap bezárása ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. (Az ülésnap 22 óra 22 perck or ért véget.) 2005. június 7 (234. szám) 2005. június 7én, kedden délelőtt 9.01 órakor 234. szám − 2006os országgyűlési ciklus dr. Dávid Ibolya, dr. Deutsch Tamás, Mandur László és dr. Világosi Gábor elnöklete alatt Jegyzők: Bé ki Gabriella, dr. Hende Csaba, dr. Füle István, dr. Kis Zoltán, Nagy Nóra, Pettkó András, Podolák György, Szűcs Lajos, dr. Vidoven Árpád, Vincze László