Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 1 (232. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP):
3806 parlagfűmentesítésre, amellyel negyedére csökk ent volna a parlagfű területe, csupán az az 1 százalék volt biztosított az elmúlt évben, amit a lakosság ad. A népegészségügyi program összegszerűen, érdemben nem változott. 2004ben úgy tűnt már, hogy elindul fölfelé, mert 1100 millió forint volt rajta. K érem, ez 2005re már csak 927 millió. Számomra a jogszabályalkotás is egy kérdés. A kórháztörvényt már említettem, de a gyógyszerárak befagyasztásáról szóló törvényt is megsemmisítette az Alkotmánybíróság. Most van a parlament előtt egy új gyöngyszem - a r eklámtörvény tilalma, amely a dohányzásról szól , amely az ipari miniszter hatáskörébe teszi a kivételteremtést. Nagyon szokatlan, megkérdezi ugyan az egészségügyi minisztert, de vétója nincs ehhez. Azt hiszem, hogy amivel a miniszter úr befejezte, azzal kell nekem is befejeznem, mert összefogást kért az előrelépés ügyében. Úgy gondolom, hogy a sürgősség, az onkológia, a járulékrendezés, a gyógyszerfront rendezése, kitüntetetten a közgyógyellátás, mindez olyan kitűzött cél, ahol az összefogás megteremthető az előrelépés érdekében. Számomra csak egyetlen furcsaság van, hogy az államelnök úr és az Akadémia elnöke több mint egy éve megnyitott egy egészségügyi kerekasztalt, ahol példát lehetne adni az összefogásra az előrelépés érdekében, és ezen a kerekasztalo n, amely minden hónapban ülésezik, évente összegez néhány témát, sőt az alapelveket, ezen egy szereplő nem vett részt: a mostani kormányzat és a koalíció. Így nehéz egységet és előrelépést biztosítani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces felszólalásra kerül sor, megadom a szót Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonynak, MSZP. KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitanapra is jellemző az ellenzék részé ről az a farizeusság, ami szinte minden vitanapot végigkísért. Mind Gógl képviselőtársamnak, mind Pokorni képviselőtársamnak a figyelmébe szeretném ajánlani, hogy miközben rendkívüli módon aggódnak a népegészségügyi programért, és aggódik Pokorni képviselő társunk az emberi tőkéért, és azért, hogy vajon hányan fordulnak az alkohol és a drog felé, eközben az önök kormányzási ideje alatt a kétéves költségvetésben egyetlen fillér többletforrás nem került a népegészségügyi programra. Ezt sajnos nekünk kellett bi ztosítani, és nekünk kellett, igaz, hogy négypárti konszenzussal, de elfogadtatni egy olyan népegészségügyi programot, amely tartható, és amely mögé gyakorlatilag a finanszírozást mögé lehetett állítani. És hogy mi jellemző még az ellenzékre ezeken a vitan apokon? Engedjenek meg egy szemelvényt, mert igaz, hogy az előző kormánynak is több egészségügyi minisztere volt, hát úgy látszik, ez a tárca ilyen. Mikola Istvántól szeretném idézni: “De végigment a gyógyszertárprivatizáció, megvalósult, élvezzük ennek m inden örömét.” - majd megjutalmazta saját gyógyszerész testvérét. (Zaj, közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Ez volt jellemző, a családi klientúra kormányzása, szemben a mi demokratikus koalíciós kormányzásunkkal. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokbó l.) Ehhez képest mi megígértük a kormányprogramban - olvasom : az árszabályozásban megfelelő eljárási rendet vezetünk be. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Nem sikerült!) Ezt tesszük a gyógyszerkérdésben. A százalékos támogatást megtartva egyes életm entő, illetve az idősek számára nélkülözhetetlen gyógyszerek kiemelt támogatására a jelenleginél rugalmasabb lehetőséget teremtünk. Ezt tesszük a jelenlegi rendszerben. A csontritkulásra és a szív, érrendszerre ható gyógyszerek esetében 90 százalékos, kép viselőtársaim, a támogatás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és úgy ítéljük meg, és ezt mutatják, ezt támasztják alá a kutatások is, hogy a befogadott gyógyszerek száma ebben a ciklusban hatszorosára emelkedett, sokkal nagyobb a választék, és azok az emberek jutnak hozzá a gyógyszerekhez (Az elnök a csengő