Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 21 (200. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
373 Károly is erre utalt , hogy bizony ez a törvény egyre átláthatatlanabbá teszi az útépítéseke t és azok feltételeit, márpedig nagyon jól tudjuk, hogy a gazdaságban a kiszámítható és hosszú távon, különösen ilyen 2035 évre szóló szerződések esetében a fix, határozott, legdöntőbb költség- és bevételi összegeket szabályozó részeknek meg kell jelennie . Ezzel nincs is probléma, mert a magánkoncesszorok megkötötték ezt, a szerződéseket, én úgy látom, hogy a kormányzat, a parlament többségének a felhasználásával, részben tájékozatlansága felhasználásával abba az irányba tereli, hogy áthárítsa a felelősség et a parlamenti döntéshozatalnak, és így a kormányzat nem kérhető számon, hiszen azt mondhatja, hogy a parlament elfogadta azokat a kereteket, amelyen keresztül viszont javíthatja az ésszerű... - most maradjunk a szabályszerű és ésszerű kategóriánál, és ne m pedig a csalás és egyéb más kategóriánál; vagy a rossz teljesítés, rossz minőség, nem erről beszélek, hanem ami konkrétan, valóban innovációval, pénzügyi és műszaki innovációval eredményt elér, az hol jelenik meg a közjavak számára. Lesze ettől olcsóbb a beruházás? Lesze ettől több út, mondhatnánk azt, akár mellékút vagy főút, akár az autópályákra jute több pénz? Ez azért különösen fontos, és ez pedig a mellékletekhez kapcsolódó észrevételünk, mert ez a melléklet egy rendkívül csonka melléklet, mindann yian érezzük. Nekem mint Szarvas város országgyűlési képviselőjének is azt kell mondanom, miután Kondoros és más települések kimaradnak ebből a kérdéskörből, miközben legalább annyira indokolt lenne, nincs mód ma ezt megtámogatni, mert sajnos nem tudta meg teremteni ez a törvényi keret sem azt, hogy a Békés megye közepe felé tartó útépítéseknek megfelelő kereteket szabjon. Ráadásul csak ígéretet teremt még ez a melléklet is, és annak is csak egy rövid szakasza, amely, úgy ítéljük meg, nem a legpraktikusabb, nem a leghasznosabb és a legcélravezetőbb megoldást keresi, ez alapvetően, ha most pénzügyesként mondom, egy dologra jó: sokat dumálunk a dologról, de pénzügyi teljesítése és ezek szerint megvalósítása nem történik meg. Ébresztő, BácsKiskun megyei, Szolno k megyei és Békés megyei képviselők! Ebből nem lesz útépítés így sohasem, ha ilyen törvényekkel hagyjuk magunkat megtéveszteni. Ezért határozottan azt kérem, hogy azt a módosító javaslatot, amely ezen szakasz autópályává fejlesztése minősítésének, másrészr ől pedig a teljes szakasznak... - egyébként nem nemzetközi összefüggéseiben, hiszen Békéscsaba és Kecskemét között még nincs országhatár, remélem, nem is lesz a jövőben sem, semmiféle nemzetközi egyeztetést nem igényel, valójában meg kell szavazni, el kell fogadni, erre szeretném kérni képviselőtársaimat. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.) (22.50) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik padtársa, Babák Mihály képviselő úr, a Fideszképviselőcsoportból. (Derültség .) Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Képviselőtársa! ELNÖK (Mandur László) : Képviselőtársa és padtársa egyben. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Így igaz! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én má r mondtam egy mai felszólalásomban, hogy aki építkezni akar, az gyorsan, olcsón, jót és tartósat szeretne építeni, és hogyha ez a törvényjavaslat a közérdekűség fogalmának az eszköztárát próbálja kibővíteni, amely a gyorsítást mint célt tűzi ki maga elé, é n úgy gondolom, hogy fontos ezekről a kérdésekről beszélni. Bár nyilvánvaló, hogy a professzor úr és Domokos képviselőtársam arról beszélt, hogy ennek a közérdekűségnek és gyorsításnak vannak trükkös pénzügyi konfliktusai - professzor úr, ugye, jól