Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 21 (200. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP):
374 mondom? , amelyek konfliktusokat teremtenek, mégpedig azért, mert szeretnénk azt a kívánalmat megvalósítani ezzel a közérdekűséggel, hogy ez az út olcsó is legyen. És nyilvánvaló, hogy ebben a törvényben becsempészve találkozunk olyan lehetőségekkel is, amelyek nem ezt a célt szolgálják elsősorban, különben is, a kivitelezőnek és magának a koncesszornak kíván pénzügyi előnyöket vagy lehetőséget biztosítani. Nos, tisztelt hölgyek, urak, tisztelt elnök úr, tisztelt államtitkár úr, Békés megyei képviselő vagyok. Ez egy hátrányos térség, és a gazdasága nem versenyképes, leszakad minden tekintetben, a mutatóit illetően, tehát számunkra tényleg nagyon fontos az... (Molnár László közbevetésére:) Mit mondtam? (Domokos László: Molnár úr viccelődik veled!) Molnár úr is képv iselő Békés megyében, mégpedig békéscsabai, de rá fogok térni, és visszaadom a gonoszkodását, képviselő úr. Tehát a legrosszabb mutatói vannak az országban, nincs versenyképessége ennek a térségnek, az emberek elvándorolnak, az ott lévő értékek elértéktele nednek, elszegényedett a térség, elöregszik és el is hal, hogyha sürgősen és gyorsan nem próbáljuk bekapcsolni az ország vérkeringésébe. Tisztelt Képviselőtársaim! A gyorsaság kérdésében, és ezért vagyok partner, ha gyorsítani lehet, ez a közérdekűség lehe tősége, ezt azért valamelyest biztosítani, mert higgyék el, hogy a határ másik oldalán, Molnár képviselő úr, a határ másik oldalán már fejlettebb Románia úthálózata Arad, Temesvár környékén és a határ mentén, mint Békés megyében, jó, ha tetszenek tudni. Ép pen ezért szükséges lenne, hogy Gyulára Kecskemétről, az M5ösről a 44esen, amelynek a minősége borzasztó, minél hamarabb sikerülne megépíteni a gyorsforgalmi utat. És most, tisztelt Molnár képviselő úr, mert a kölcsönkenyér visszajár, nekem a mostani tör vényjavaslat 2. számú mellékletével van gondom, amelyben, képzeljék el, hogy a lendület kormánya elvitte, elkoptatta valahogy ezt az utat: nem Kecskemétről és Békéscsabáról beszél, mert Gyulától Békéscsabáig már megépült, tehát nem Kecskeméttől Békéscsabái g beszél, hanem csak Szarvasról és Tiszakürtről. Pedig, tisztelt hölgyeim és uraim, a miniszterelnökük, az első, mármint Medgyessy Péter azt ígérte Békéscsabán Molnár úrnak és a szocialistáknak (Domokos László: Nagy nyilvánosság előtt!) , nagy nyilvánosság előtt, a sajtóban is megjelent, hogy 2006ban gyorsforgalmi úton fogunk közlekedni Kecskemét és Békéscsaba között. Erre föl a 2. számú mellékletben mi van? Hogy csak Szarvast elkerülő és Tiszakürtig tartó valami útfejlesztés tervezése lesz 2003 és 2007 köz ött. Még egyszer mondom: mit mondott Medgyessy Péter, és miért nyertek a szocialisták Békés megyében? Mert azt mondta Medgyessy Péter, hogy 2006ig gyorsforgalmi út lesz. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tehát ezért van gondom. Tisztelve a szándékot, a közérdek űséget és a gyorsítást mint célt, de tetszenek tudni, nem tudom támogatni azt, amikor a 2. számú mellékletben elkopik a 44es, pedig már olyan bordás, hogy ki lehet pattanni az útról, a karambolok és a balesetek száma a legtöbb ezen a területen. Kérem szép en, hadd mondjam el, ott, ahol Domokos László képviselőtársam országgyűlési képviselő, ha én a városházán ülök, mondjuk éjszaka, a kamion úgy megrángatja az épületet, hogy lepotyognak a képek a falról, szétveri a várost a kamionforgalom, ami a Balkánra tar t. Úgyhogy szeretnék interveniálni, hogy ne kopjanak el ezek az utak, ne csökkenjen a 2. számú mellékletben a Békés megyei útszakasz. És kérem, tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, Molnár képviselő urat is, Tóth Sándort is meg a többi szocialistát, ho gy ha nem lesz ebből semmi és nem indul el, önök megbuknak. (Derültség.) Igyekezzenek, tisztelt képviselőtársaim! Az ígéret pedig úgy szép, ha betartják. Tessenek betartani! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Molnár Lászlónak, a Szocialista Párt Békés megyei képviselőjének. Parancsoljon! MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP) :