Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HALÁSZ JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3342 közfelfogás, hogy a kulturális örökségre fordítandó összeg pusztán kiadás. É n most azt szeretném bizonyítani, hogy ez nemcsak szellemi, de anyagi értelemben is befektetésnek tekinthető. A kulturális örökségben rejlő fejlesztési potenciált elsőként a turisztikai iparág fedezte fel, s aknázza ki mindmáig a legintenzívebben, hiszen i tt a legkézenfekvőbb az összefüggés. Örülök is, hogy az idegenforgalmi bizottság is felelősséggel foglalkozik ezzel az üggyel. A kulturális örökség meghatározott elemeire szerveződő terület- és vidékfejlesztési programok az életminőség javítását, egy adott terület népességmegtartó erejének növelését szolgálják. Hogy csak a közhelyszerű példák egyikével éljünk: egy kastély helyreállítása, majd valamilyen korszerű és az örökségi értékekre alapozott funkcióval való megtöltése számos munkalehetőséget kínál a kö rnyékbelieknek, ily módon csökkentve az elvándorlási szándékot, fokozva a település, a térség lakosságmegtartó erejét. Az említett kastély példája továbbá arról is tanúskodik, hogy a történeti értékek rehabilitációja hatékony munkahelyteremtő eszközként, í gy gazdasági stabilizátorként hat. Az Európa Tanács elemzései szerint azonos nagyságú befektetések esetén az épített környezet meglévő értékeinek megmentésével két és félháromszor több munkahely teremthető, mint új beruházásokkal. És szeretnék egy újabb k eletű, merész számításra is hivatkozni: a kulturális örökségi szektor munkahelyteremtő potenciálja körülbelül négy és félszer akkora, mint az autógyártásé. A kulturális örökség tehát nemcsak szellemi érték, hanem közgazdasági értelemben is értékteremtő for rás, a jövőnk forrása; vagy ahogy a brit kormány fogalmazott egy közleményében: alvó óriás, sleeping giant, amelynek energiái bármikor felszabadíthatók. Mert egyedül a hagyomány adhat hiteles információt arról az alapállásról, világszemléletről, amely megh atározza életünket, akár tudunk róla, akár nem. És alapállása nemcsak személyeknek, hanem közösségeknek is van. Hamvas Béla szerint minden ember egyetemes küldetéssel lép a világba, de küldetését csak konkrét népbe, korba, földrajzi helyre születve, annak táptalajából növekedve és annak életerejéből táplálkozva valósíthatja meg. A nép, ha megfosztják kultúrájától, feloldódik, megsemmisül. A történelmi korszakok a rájuk jellemző kulturális háttér nélkül összemosódnak, meghatározhatatlanná válnak. Ám az ember által lakott helyek kultúrtájjá válnak, mert őrzik az emberek munkájának számtalan nyomát. Az ember mint társadalomban élő lény, egyúttal egymásra épülő hagyományok hordozója. Az ember elválaszthatatlan kulturális örökségétől. Ennek az örökségnek a hordoz ására az egyes ember nem képes, erre a nemzeti kultúra hivatott. Hazai emlékfogalmunkban ma még nagyobb szerepet játszik a materiális vagyoni érték, mint a szellemi. Az örökségvédelem még mindig elsősorban az emlékek anyagi mivoltukban történő biztosításár ól szól, ám a jövőben nem csak erről kell hogy mondanivalója legyen. A megőrzésen, restauráláson túl részét kell képezze az a folyamat is, amelynek során az emlékek a társadalom kultúrájának szerves részévé válnak. A harmadik évezred virtuális valóságát te kintve ugyanis - tetszik ez nekünk vagy sem - relativizálódik az eredeti fogalma, és a műemlékvédelmet életre hívó, szinte napjainkig meghatározó konzervátori tevékenység mellett elkerülhetetlenül egyre nagyobb szerephez jut az örökségvédelem tudatformáló faktora. A kulturális örökség fogalmát, körét mindig egyegy közösség konstruálja, elemei ezért igazodási pontként szolgálnak e közösség tagjai számára is. Nemzeti múltunk tárgyiasult emlékei például hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy önmagunk számára is tisztázzuk nemzeti hovatartozásunkat, erősítsük azonosságtudatunkat. A kulturális örökség emlékeinek nemzetmegtartó szerepét a magyarság számára különösen felértékeli az a sajátos körülmény, hogy esetünkben a nemzet és az ország határai nem esnek egybe. A kulturális örökségvédelmi törvény tehát kulturális örökségünk anyagi valóságában is fennmaradt, s ekként érzékelhető elemeinek együttes, integrált szemléletű védelmének jogszabályi alapja kívánt lenni annak idején. Három, korábban részben külön törvényben szabályozott szakterületet - ahogy már szó volt róla , a műemlékvédelmet, a régészetet és a kulturális javak védelmét szabályozza ma már azonos szinten, egységes szemlélettel. Hatálya kiterjed a kulturális örökség ingatlan és ingó elemeire egyaránt. Inte grál a törvény, mert a kultúrát nem lehet részekre
