Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HALÁSZ JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3343 bontani, csak egységében életképes, ahogy a haza és az otthon is. Aki otthont talál, hazára lel és olyan gondolati, érzelmi biztonságba kerül, amely eltéphetetlen szálakkal fűzi az élethez. Ezért is szüksé g van erre a törvényre. Az egységes jogszabályi környezet volt az előfeltétele az intézményi struktúra átalakításának, a korábban széttagolt hatósági munka egy intézmény keretében történő összehangolásának is, ami nélkül az örökségvédelem a gazdaságitársa dalmi folyamatok negatív hatásaival szemben nem lett volna képes felvenni a versenyt. Ám a legtökéletesebb törvény sem töltheti be maradéktalanul a szerepét, ha nem leszünk képesek a munkába bevonni az embereket, az önkormányzatokat. Ugyanakkor egy értékvé delmi indíttatású törvény az értékeket, bármilyen tulajdonban legyenek is azok, egységesen kezeli, lévén a kulturális örökség nem jogi, de szellemi értelemben az egész nemzet közös vagyona. Ezért lélegezhettünk fel, amikor a kormány a módosítás első változ atát társadalmi nyomásra visszavonta, mert a törvény mellékletében igen súlyos tartalmi módosításokat akart végrehajtani. Azaz a szocialista kormány rengeteg kastélyt, palotát, fürdőt eladhatóvá akart tenni. Pontosabban, felelőtlenül el akarta adni a magya r polgárok örökségét, noha az adófizetők pénzéből a felújításukra soksok milliárd forintot fordítottunk. Ennek az összegnek a töredékéért akarta elkótyavetyélni közös örökségünket a szocialista kormány. Miért is került volna sor műemlékeink eladására? Nem azért, mert így több pénzt akartak a felújításukra fordítani, hanem azért, mert a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt kénytelenek bevételhez jutni. Miután megfojtották a Széchenyitervet, kockázatos gazdaságpolitikába kezdtek, amit elbuktak. Ezután, mi nt a vesztes hazárdjátékosok, el akarták adni a családi ezüstöt is, hogy folytatni tudják a játékot. Bozóki miniszter úr szerencsére visszavonta az első változatot. Köszönjük ezt miniszter úrnak. Bár látom, nincs már itt - ezt nagyon sajnálom , de államti tkár úr bizonyára tolmácsolja majd neki ezt a köszönetet. Bíztunk benne, hogy az új miniszter tenni is fog valamit a magyar kultúráért, ne kelljen újból csalódniuk a kultúrát szerető embereknek. Az elmúlt három évben úgyis csak csalódások érték őket. Görge y minisztert könnyű volt elfelejteni, mert botrányain kívül nem volt semmi, ami megragadhatott az emlékezetünkben. Görgey után jött Hiller István, aki - már a Népszabadság szerint is - csak a bazi nagy bejelentések minisztereként működött. Szerencsére a sz éles körű tiltakozás megakadályozta kulturális örökségünk elkótyavetyélését, Magyarország kulturális minisztere ugyanis nem viselkedhet hazárdjátékosként. Az a feladata, hogy megőrizze, védje, óvja, sőt gyarapítsa a nemzeti értékeket, nem járulhat hozzá, h ogy kormánya elkótyavetyélje közös örökségünket. Örülök, hogy Bozóki miniszter úr a józan ész szerint döntött. Ebben a tekintetben az imént említett sorban üdítő kivétel így harmadik kulturális miniszterként ebben a kormányban. Tisztelt Ház! A törvény, a t ámogató jogszabályi környezet, a polgári öntudat és a közösségek részvétele elengedhetetlen az örökségvédelemben. A szocialista kormány megfontolhatná báró Forster Gyula gondolatait, aki a Műemlékek Országos Bizottságának elnökeként a következőket írta 190 6ban: “Legtöbbet e téren is tulajdonképpen maga a társadalom tehet. Fel kell az embereknek a régi múlt emlékei iránt az érdeket és kegyeletet kelteni, mert a háborúknál és az idők viharainál sokszor nagyobb pusztítást okoztak és okoznak ma is az értelmetl enség és a kegyetlenség.” Nemzeti kulturális örökségünk őrzőinek feladata ma sem kevesebb, mint hozzásegíteni a polgárokat ahhoz, hogy múltjuk tárgyi emlékeivel élő kapcsolatot alakítsanak ki, és a kulturális örökség emlékeit beemeljékbeemeljük a hétközna pokba. S kérem, ne feledjék, hogy a törvény elfogadásán kívül tettekre is szükség van. Véleményem szerint a konkrét tennivalók két cselekvési programba is sűrítendőksűríthetők: örökségalapú nemzeti fejlesztési tervre van szükség, és nemzeti örökségnevelés i programra is szükség van. A kulturális örökségben rejlő fejlesztési potenciál tudatában nem egyszerűen az örökségvédelemnek a nemzeti léptékű fejlesztési tervekben való megjelenítésére kell lépéseket tenni, hanem egy kimondottan a kulturális örökségre al apozott nemzeti léptékű fejlesztési tervet kell kidolgozni, úgy gondolom. A
