Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 23 (227. szám) - Wintermantel Zsolt (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Lendületesen döcög a négyes metró építése - avagy mi az oka annak, hogy az Európai Beruházási Bank vonakodik a beruházáshoz szükséges 225 milliárd forintos kölcsön megadásától?” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
3265 (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Honnan? - Nem igaz!) Nyíradony közelében két mentőállomás is van. Balkányon napi 24 órában folyamatosan működik az esetkocsi, míg Nyírlugason szintén álla ndó rendelkezésre állással napi 24 órában érhető el a mentőgépkocsi. Mindkét településről biztosítható a 15 percen belüli kiérkezés. A korábbi szervezési akadályok megszűntével, az Országos Mentőszolgálat térségi szemléletű mentésirányítási rendszerének ki alakításával Nyíradony és az említett két település között ma már a megyehatár sem akadály, a betegellátás kistérségben zajlik, ezért a prioritási listán - éppen az országos esélyegyenlőség szempontjait figyelembe véve - Nyíradony önálló mentőállomásának m egépítése nem a kiemelten sürgős feladatok között szerepel. Tisztelt Képviselő Úr! Nyíradony mentőállomás megépítéséről nem mondtunk le, de arra akkor tudunk visszatérni, ha az említett vállalásainkat már országos viszonylatban teljesítettük. Ha ön olyan t erület lakosságát képviselné, ahol a mentő nemhogy 15 percen belül, hanem 35 perc alatt sem ér ki, akkor nyilvánvalóan egyetértene velem. Most azonban csak arra kérem, hogy legyen szolidáris a hátrányosabb helyzetben levő területek lakosságával, és kérem, hogy fogadja el a válaszomat. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Kérdezem Tasó László képviselő urat, elfogadjae a miniszteri választ. TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Akkor ez azt jelenti, hogy Nyíradony és térsége a 10 százalékba esik bele, mert attól függetlenül, hogy azt mondja, hogy a közelünkben van két mentőállomás is, ez nem így működik. A másik pedig az, hogy egészen más kiérkezni valahonnan a mentőautóval, mint a helyszínről startolni. Tehát akkor a nyíradonyi lakosok másodrendű állampolgárok ezek szerint, mert nem tudok mást kivenni ebből a megközelítésből. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Még egyszer mondom, előresorolták már, és 47.ként már ’97ben szerepeltünk. Miniszter Úr! Annak mit mondana, akinek azért hal meg valakije, mert a mentő későn érkezett ki? Miniszter Úr! Hogy számol el a lelkiismeretével, hogy ilyen válaszokat tud adni? Bízom benne, hogy nem maga írta ezt, hanem valamelyik munkatársa, és akkor még talán el tudnám fogadni. Ne harag udjon, nem tudom elfogadni a válaszát, és sajnálom, hogy önök így gondolkodnak a nyírabonyi emberekről. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : A képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ, ezért kérdezem az Ország gyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: 145 igen, 92 nem mellett, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a választ elfogadta. Wintermantel Zsolt (Fidesz) - a pénzügymini szterhez - “Lendületesen döcög a négyes metró építése - avagy mi az oka annak, hogy az Európai Beruházási Bank vonakodik a beruházáshoz szükséges 225 milliárd forintos kölcsön megadásától?” címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) :