Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 17 (225. szám) - A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (Harrach Péter): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
3072 És tisztelt képviselőtársaim, itt a bizottsági véleményeknél már kibontakozott egy, én úgy gondolom, ehhez a törvényhez, illetve az önkormányzati fejlesztésekhez képest is egy méltatlan vita, hogy az adott önkormányzat milyen párthoz kötődik, kormánypárti, ellenzéki, és amikor önök ezt vitatják, elfeledkeznek a lényegről. Elfeledkeznek arról, hogy alapvetően ezek a beruházások az emberek érdekeit szolgálják. És az emberek érdekeiben fölösleges településen különbséget tenni. Én úgy gondolom, ho gy nincsenek jobboldali települések, baloldali települések. Vannak emberek, akik jobboldali, baloldali beállítottságúak, de a települések ebben megosztottak. És arra kérem ellenzéki képviselőtársaimat, ne építeni akarják az emberek közötti falakat, inkább abban dolgozzunk együtt, hogy ezeket a falakat lebontsuk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Helyes! Helyes!) Köszönöm szépen, és jó vitát kívánok a törvénytervezethez. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kuzma László ké t percben kért szót. (Jelzésre:) Tévedés, megyünk tovább. Gulyás József következik. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Minden évben most már rutinszerűen tárgyaljuk, nagyjából ugyanebben az időszakban az induló új címzett támogatásokat egy törvényjavaslat formájában. Így tesszük ezt most is, a 2005. évben induló címzett támogatási pályázatokról dönt az Országgyűlés, azok után, hogy előző évben, 2004ben április 25éig nyújthatták be az önkormányzatok igényeiket, pályázati igényeiket a kormányhoz, és tudjuk, és el is hangzott már itt a vitában, hogy közel 400 igényt nyújtottak be a települési önkormányzatok. Ebből végül is októberben 76ot támogatott a kormány egy gondos előkészítés után, hiszen tudjuk, hogy a beny újtott pályázatokat a különböző szakminisztériumok szakértői bevonásával tárgyalták meg, vitatták meg, és azt követően döntött róluk a kormány, és az október elején nyilvánosságra került eredményes támogatott pályázati körről tulajdonképpen a köztársaság 2 005. évi költségvetésének elfogadásával együtt az alapdöntések megszülettek. Így volt ez korábban is, az előző években, az előző ciklusokban is, az Országgyűlés elé tulajdonképpen már egy beszűkült mozgástérben került a javaslat, de önmagában ezt én nem ta rtom problémának, mert ez egy hagyományos eljárás, amelyet megszoktunk a rendszerváltás óta, és tulajdonképpen a megalapozó döntés valahol a minisztériumok környékén a szakminisztériumok bevonásával, azok szakértőinek a bevonásával született meg. Ami fonto s, hogy az önkormányzatok és az önkormányzati rendszer szereplői, a települések, a megyei önkormányzatok mindig várják ezeket a pályázati lehetőségeket, komoly várakozás előzi meg természetesen a döntéseket, de ilyenkor már nem is annyira az előző évi dönt ésekre és a mostani vitára koncentrálnak a szereplők, az önkormányzati rendszer szereplői, hanem már a következő pályázati csomagra és annak a sorsára. A Szabad Demokraták Szövetsége a benyújtott törvényjavaslatot alapjaiban jónak, támogathatónak tartja, o lyannak, amely figyelembe veszi a köztársaság költségvetése által megjelölt kereteket, és figyelembe veszi a szakminisztériumok javaslatait. Arra kérem tisztelt képviselőtársaimat is, hogy ennek figyelembevételével támogassák az előterjesztést. (Taps a kor mánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A következő felszólaló Sisák Imre képviselő úr, MDF. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy rendkívül fontos törvény általános vitáját kezdi meg a mai nap on a magyar parlament. Rendkívül fontos, mondom én ezt mint