Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP):
2962 programokat, mint nálunk, sehol a világon nem írnak, tehát ez kétségtelen és vitathatatlan érdem a jelenlegi kormány és a kormánykoalíció számára. A Széchenyitervről pedig csak annyit, hogy az összes olyan programból, amely ebből mégis valamennyire megmaradt, például a nagy dérre ldúrral beharangozott Európaterv, abból igazán a bukása mellett két dolog volt maradandó: az egyik a Széchenyitervre alapozott Széchenyihitelkártya, a másik pedig a midihitel. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy mivel nagyon rövid az időm, el kell mondano m, hogy a gazdaságpolitika teljes hiánya jellemezte az elmúlt három évet, lett légyen az a Medgyessykormány vagy akár a Gyurcsánykormány. Ennek a gazdaságpolitikai hiánynak két alapvető oka van. Az egyik objektív, ami a kormány működését lehetetlenné tes zi, ez a költségvetés hiánya, a fizetési mérleg hiánya, a külkereskedelmi mérleg hiánya és az eladósodás. Van egy szubjektív oka is. A szubjektív oka pedig az, hogy a magyar gazdaságot egy makroközgazdász helyett egy orvos irányítja, és a magyar kormányt e gy festő irányítja. Jól értették, egy festő, ugyanis a miniszterelnök úr csak rózsaszín képeket fest a jövőről, amely képek ugyan avíttak már, és nem veszi őket senki, ennek ellenére ő szorgalmasan festi ezeket. Tisztelt Ház! Felszólítottak minket, hogy el lenzéki részről adjunk be javaslatokat - beadtuk. Különböző törvényjavaslatokat tettünk, felsorolom: a könnyűipar helyzetének javítására, a textilipar helyzetének javítására, a belföldi, külföldi fuvarozók helyzetére, a magyar vállalkozók versenyképességén ek javítására. Mi lett a vége? Ugye nem nehéz megjósolni? Valamennyit leszavazták. Tehát, képviselőtársaim, el kellene gondolkodni. Álnok és álszent a kormány magatartása, amikor az ellenzéket kéri fel a segítségre, holott csak azt a felelősséget akarja me gosztani, ami törvény szerint a kormányé. Ezért úgy gondolom, hogy ebbe a zsákutcába tovább nem mehetünk be, és tudomásul kell venni a Magyarországon lévő befektető szervezetek véleményét - akár hivatkozhatok az AmChamre, akár a német kereskedelmi kamarár a , amely azt mondja, hogy Magyarországon kiszámíthatatlan a helyzet, Magyarországon nem konformak az adók, és különösen a német kereskedelmi kamara részéről többször fölmerült, hogy legjobb lenne Magyarországról kivonulni. A vál lalkozók jövőképe sötét, ezt az Ecostat kutatása is alátámasztotta. Képviselőtársaim, ez a dicsőségtábla , úgy gondolom, a magyar vállalkozás szempontjából a nullával egyenlő. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak, MSZP. DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitának immár az ötödik órájában tartunk, és igen kevés szó esett a ny ugdíjasok helyzetéről, mindössze két államtitkár úr expozéjában és Herényi képviselő úr vezérszónoklatában szólt röviden a nyugdíjasok problémáiról. Egyrészt örülök ennek, másrészt szomorú vagyok. Örülök neki azért, mert az az érzésem, hogy az ellenzék rés zéről azért esett erről kevés szó, illetve szó sem esett (Babák Mihály: Nem marad időnk kibeszélni!) , mert nem találnak fogást a kormány nyugdíjaspolitikáján. (Arnóth Sándor: Ne butáskodj már, Balázs! - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Nem találnak fogás t, ugyanis, ha előveszik mind a Medgyessy Péter, mind a Gyurcsány Ferenc által fémjelzett demokratikus kormány programját, akkor összevethetik a valósággal, és összevethetik a megvalósult tényekkel. (Arnóth Sándor közbeszól.) (13.20) Én nagyon sokszor talá lkozom a nyugdíjasokkal, kedves képviselőtársam, és kis kitérőként elmondom neked nagyon szívesen, hogy mindig azzal szoktam kezdeni az én kis vitaindító előadásomat vagy beszélgetésemet, hogy ide el fogok én jönni máskor is, és ha egy év múlva vagy