Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP):
2963 két év múlva visszajövök, nyugodtan kérjék rajtam számon, hogy amit elmondtam, az a valóságnak megfelele. Igen, kedves képviselőtársam, mi ilyen politikusok vagyunk. Rátérve a lényegre: mit ígért a két demokratikus kormá nyprogram? Mind a kettő azt ígérte, hogy megtartjuk a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt a Gyurcsánykormány már túl is lépett ezen, és azt mondta, hogy nemcsak hogy megtartjuk a vásárlóértéket, hanem a lehetőségekhez képest azt növeljük is. Mi történt az első három évben? 2002t én most kihagyom, az választási év volt. Csak megemlítem, hogy 10,1 százalékkal növekedett 2002ben a nyugdíjak vásárlóértéke - nem vitatom el a Fideszkormány érdemeit e téren, választási év volt, még egyszer mondom , azonban nyomaték osan kell kijelentem azt, hogy 2003ban, amikor a gazdaság teljesítménye 4 százalékkal nőtt, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke 7,9 százalékkal emelkedett, kedves képviselőtársaim, nem úgy, mint 2000ben, amikor a gazdaság lokomotívja igenigen keményen húzot t, hála a Bokroscsomag kedvező átnyúló hatásának, mert meg kell ezt is említenünk. Akkor 5,2 százalékos gazdasági növekedés mellett, írd és mondd, mindössze 1 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. No, akkor melyik kormány teljesített a lehetőségekhe z képest jobban? Nagyon könnyű megválaszolni. Nézzük a tavalyi évet, a 2004es évet! Meghívott engem 2004 kora telén a Hír TV egy vitaműsorra a Fidesz nyugdíjastagozatának vezetőjével, és akkor én azt merészeltem mondani, hogy a költségvetési törvény terve zete szerint 2004ben a nyugdíjak vásárlóértéke mintegy 2,5 százalékkal fog növekedni. (Babák Mihály: Átlagban!) Persze, hogy átlagban! Természetes, hogy átlagban, kedves képviselőtársam! Nem beszélhetek 3 millió 170 ezer egyes nyugdíjró l meg nyugdíjszerű járadékról, csak átlagokban tudok beszélni, s azt is mindig hozzá szoktam tenni, hogy az különbözőképpen érinti a különböző nyugdíjascsoportokat. (Babák Mihály: De sok a kisnyugdíjas!) Majd külön megbeszéljük utána, most már tessék hagyn i, hogy befejezzem ezt a néhány perces mondókámat. Nem akarták elhinni, és akkor én vállalkoztam arra, hogy hívjanak meg egy év múlva is. Mi történt, kedves képviselőtársaim? Az történt - itt van a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése (Felmu tat egy füzetet.) , hogy a nyugdíjak vásárlóértéke 2004ben 3,9 százalékkal nőtt. (Dr. Szabó Zoltán: Látod, hogy nem mondtál igazat?) Nem mondtam igazat, így van. Tehát gyakorlatilag az első év az, amikor a nyugdíjak vásárlóértéke közelít az átlagjövedelm ek vásárlóértékéhez, és az olló nem tovább nyílt, hanem az olló egy kicsit szűkült. Kedves Képviselőtársaim! Minden felszólalásomban el szoktam mondani, tisztában vagyunk azzal, hogy azok a lépések, amelyeket megtett kormányunk, kezdeti lépések. Mindig el szoktam mondani, szó sincs arról, hogy a nyugdíjastársadalomnak fenékig tejfel az élete. De azt is hozzá szoktam tenni, hogy a nyugdíjastársadalom megérti a realitásokat, megérti azt, hogy most a tízezer milliárdos magyar költségvetésből minden egyes pol gárra 84 ezer forint jut, ebből 16 ezer forint esik a nyugdíjak kifizetésére, és megérti azt is, hogy ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a költségvetés minden 100 forintjából több mint 20 forint esik nyugdíjak kifizetésére. Na, de nekünk nemcsak a nyugdí jastársadalommal kell törődni, és a nyugdíjastársadalom is így van ezzel, mert igaza van nagyon sok képviselőtársamnak, aki azt mondja, hogy vannak még nehezebb helyzetben lévő társadalmi rétegek, a nagycsaládosok, a munkanélküliek, akiknek a támogatása igenis szükséges, és minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy az is sikeres legyen. Kedves Képviselőtársaim! Az előrelépés lehetősége egyetlenegy, ez pedig a következő - ezt szolgálja többek között a száz lépés programja is : kifehéríteni a szürke- és a feketegazdaságot és több járulékfizetőt bevonni az aktív fizetők körébe, mert az elosztókirovó rendszerben annyi nyugdíjat tudunk kifizetni és tud kifizetni az állam, amennyit a dolgozók, a munkások befizetnek nyugdíjjárulék szerint. Azt ne m tudja a nyugdíjkassza elviselni, hogy közel félmillió ember egyetlenegy forint nyugdíjjárulékot se fizessen, ugyanakkor az ellátásért pedig majdan jelentkezni fog. Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, büszkén és tisztességgel vallom azt felelősségem tel jes tudatában, hogy teljesül a kormányprogram, időarányosan máris teljesült, és minden remény megvan