Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 10 (223. szám) - A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - PODOLÁK GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2847 sokkal korlátozottabbak. Tudjuk, hogy Oroszországból származik a gázimport mintegy 80 százaléka, és lehet, hogy a nyugati csővezetékről is orosz molekulák kerülnek a magyar hálózatba, csak egy picit drágábban. Ezért nem tápláltunk túl nagy reményeket, de azért mindenképpen el kell érni, hogy ezen a piacon is versenyhel yzet alakuljon ki. 2007. július 1jétől minden fogyasztó szabadon vásárolhat földgázt, tehát megválaszthatja, hogy kitől vásárol, a nem háztartási fogyasztók pedig gyakorlatilag 2004. január 1jétől rendelkeznek ezzel a lehetőséggel. A bizottsági ülésen ké t témakörrel foglalkoztak behatóbban a képviselők, egyrészt a környezetvédelemmel, a beruházásösztönzéssel kapcsolatos változtatásokkal, másrészt a fogyasztóvédelemmel, amit nagyon fontosnak ítélt meg a bizottság, hiszen tudjuk, hogy ma a közszolgáltatások területén a fogyasztóvédelem jelentősen javításra szorul. Ha megnézünk egy közüzemi számlát, bizony nagyon nehezen tudunk eligazodni azokon a különböző matematikai modelleken, amelyek alapján kijönnek a számlák. Ezért nagyon pozitívan fogadta a bizottság, hogy a törvénytervezet rendelkezik arról, hogy a szolgáltató és a fogyasztó közötti közüzemi szerződésnek milyen kötelező tartalmi elemei legyenek. Ez alapvető kérdés a fogyasztói érdekvédelem szempontjából. Előírja a törvénytervezet, hogy a fogyasztót a szolgáltató köteles tájékoztatni az árak változásáról és minden olyan körülményről, ami az adott tevékenység szolgáltatásával összefügg. Pontosan szabályozza a törvénytervezet az adatkezelés kérdését, ami napjainkban egyre fontosabb kérdésként jelenik meg. A törvénytervezet rendezi azoknak a nem közcélú hálózaton keresztüli fogyasztóknak a földgázhoz jutását, amelyek például ipari parkokon belüli vállalkozások; a törvényjavaslat rendezi ezeknek a fogyasztóknak a helyzetét. A környezetvédelem tekintetében tá mogatta a bizottság, hogy végre megjelent a törvénytervezetben, hogy a megújuló energiaforrásokból - mint például a biogázból - származó gázt be lehet táplálni a földgázrendszerbe. Ennek nyilván vannak kritériumai és minőségi követelményei, de mi mindenkép pen előremutatónak tartjuk ezt a lépést. A beruházásösztönzés szempontjából pedig fontos, hogy ha új szállítóvezeték vagy föld alatti tározó épül, akkor ott valamilyen garancia időben megjelenik a befektetés megtérülése tekintetében. Mi, akik gazdasággal f oglalkozunk, tudjuk, hogy nincs olyan befektető, aki az ország érdekében saját kockázatára úgy ruházzon be, hogy nem veszi figyelembe a megtérülést, ezért úgy gondoljuk, hogy Magyarország biztonságos ellátását feltétlenül szolgálja az a passzus, amely arró l szól, hogy a versenytársak nem tehetnek kárt azoknak a befektetőknek a beruházásaiban, akik az ország biztonságos ellátása érdekében csővezetéket vagy tárolót építenek. Még egyszer mondom: a költségvetési bizottság 24 igen szavazattal, ellenszavazat nélk ül, 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a törvénytervezetet. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvény mielőbbi hatálybalépését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyű lés elnöke foglalja el.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 2020 perces időkeretben; közben természetesen kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Podol ák Györgynek, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek. PODOLÁK GYÖRGY , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat által módosítani kívánt, a földgázellátásról szó ló 2003. évi XLII. törvényt az Országgyűlés 2003. június 16án, alig két évvel ezelőtt fogadta el. A 2003as gáztörvény azért kiemelkedő jelentőségű, mert megteremtette a magyar földgázrendszerben a piaci verseny jogi feltételeit, illetve elindította magát a piaci liberalizációt.