Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 26 (218. szám) - A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és egyéb, az egészségüggyel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
2403 és hogy ez hogy jelenik meg, néha inspiráló arra, hogy jól történjen a dolog, néha pedig indul atokat kelt. Amikor valaki korábban azt mondta ma reggel az Országgyűlés plénumán, hogy amikor a pénzügyminiszter beleszól, én magam is fölemeltem a fejemet, hogy a pénzügyminiszter persze, hogy beleszól, hiszen az Országgyűlés a költségvetést összehozza, és ott a pénzügyminiszter egy főminiszter, aki nézi és összegzi, számon tartja az elköltést. (10.30) Azt azonban nem hiszem, hogy minden egyes részlet végrehajtásánál megint csak felelősséget kellene vállalnia a pénzügyminiszternek. A költségvetés megszabj a az irányokat, amelyeket aztán persze lehet módosítani, de mégis, annak a fajta kormányzásnak a hatásfoka, amely elveszik az apró részletekben, nem mindig jó, és majdnem mindig irritálja az embereket. Gondoljunk arra, tisztelt képviselőtársaim, ha szabad ajánlanom, hogy itt hatásfokról és méltányosságról lehet gondolkodni. Számomra ez egy hozzáállás. Így mondanám, ha megengedtetik, hogy mennyi egészséget teremtünk, vásárolunk, kreálunk - majdnem minden szó egy kicsit megzsibong, mert egyik sem nagyon jó, v agy félreértésre adhat alkalmat , szóval, mennyi egészségtöbbletet hoz minden elköltött forint? Az elköltött forint mennyi egészséget generál vagy véd meg, vagy hoz létre, vagy segít megtartani? Ez az, ami visszavisszatérő téma számunkra, akkor is, ha ki mondjuk, hogy nem. És akkor is, ha belenézünk a nemzetközi irodalomba. Ismerjük néhányan, foglalkoztunk a nemzetközi egészségügyi kimutatásokkal, intézményekkel: a World Health Organization, a World Bank. Az Amerikai Egyesült Államokban nagy pénzeket költe nek egészségügyre, a nemzeti jövedelemnek, a GDPnek körülbelül 14 százalékát. Magyarországon mennyit költünk? A magunk sokkal kisebb összes nemzeti jövedelmének 67 százalékát. Ahol óriási összegeket költenek egészségügyre, ott is a fő fájdalom, a fő fájd almak egyike, hogy mennyi a tékozlás. Mekkora az az összeg, az a hányada a költségvetésnek, amely nem vásárol, nem kreál több egészséget? Hogyan történhet ez? Úgy, hogy az egyik oldalon ott a bürokrácia, az adminisztráció, a másik oldalon pedig a különlege s érdekek. Erre van egy másik szó, úgy szokták mondani, hogy korrupció. Mi az, amikor drágábban vásárolják meg azt az egészségügyi berendezést, mint amennyiért meg lehetne vásárolni, ha az életünknek ebben az ágában a verseny alkalmazható lenne? Bizonyára alkalmazható bizonyos mértékig, és ott, ahol nem, az orvosaink ebben segítségünkre lehetnek, hogy mikor korlátozott a verseny lehetősége, de amikor lehet, akkor alkalmaztassék. Itt nem fukarságról van szó, hanem takarékosságról. Szeretném, ha időnként egy kicsit szemantikával is foglalkoznánk, amikor meghatározzuk tennivalóinkat, hogy melyik szó mit jelent. Fukarnak lenni ostobaság, embertelenség az egészségügyben. Takarékosnak lenni illik, majdnem azt mondtam, hogy kötelező. Ha ilyen szempontokra emlékezte tjük magunkat, pénzügyi oldalról nézve a témát, akkor kevesebb lesz az aggodalom és félelem; olyan tekintetben aggodalom és félelem, hogy mit babrálunk ezzel, úgysem lehet sokra menni. Ez téma volt, és téma lesz mindig. Mégis, pénzügyi oldalról hozzányúlva , vannak ígéretes kilátások. Az egyik a biztosítás szerepe. Mennyiben lehet az egészségbiztosítást alkalmazni, hiszen erről a témáról annyiszor beszéltünk, és a különböző törvényalkotási tevékenységünk során előelőkerült, néha békességesen, néha pedig civ akodás keretében. Amit hiányolok ebből a törvényjavaslatból, hogy ez a téma nem jelenik meg. Ha nem is megoldást várok ebben a kérdésben a kormánytól és minisztertől, aki idehozta, de legalább annak a kijelentését, hogy: tisztelt törvényhozók, mi, a kormán y ennek tudatában vagyunk, megoldásra javasolunk ennyit meg ennyit, és kérjük az Országgyűlést, segítsen abban, hogy még több legyen, és amit nem tudunk megoldani, azt jelöljük ki, hogy egy év múlva, öt év múlva ez a téma megint előkerül; addig figyeljük, és okosabbak leszünk, és akkor megint lépünk előre. Annak a kijelentése, hogy van lehetőség a tanulásra, önmagunktól tanulni a szisztémát, a mechanizmust, jó volna, ha világosabban megjelenne az előttünk lévő törvényjavaslatban. Akkor a hatá sfok, az egészségesedés forintonként kézzelfoghatóbban látszana, és az is összeegyeztethető a hatásfokkal, hogy a méltányosság hogyan is jön ebbe bele. A méltányosság nem
