Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 15 (199. szám) - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója:
231 nagyon erősen támogatok, meg kell mondjam, amely a központosított szervezeti felépítés helyett inkább egy alulról építkező szervezeti felépítés irányába lép tovább. Azt hiszem, ez abból a szempontból is nagyon fontos, hogy ha települési szinten megjelennek azok a civil szervezete k, amelyek lobbizni tudnak, képviselni tudják a fogyatékos emberek érdekeit, akkor például ez az önkormányzati civil együttműködés és ilyen módon a források hatékonyabb felhasználása sokkal jobban tud működni, mintha csak országos szervezetek képviselik ez t országos szinten. Azt hiszem, azt is mindenki tudja, a képviselő úr is tudja, hogy megnyílt a civil alap, a 2004es év volt ennek az első éve. Tehát a civil szervezetek támogatása is más csatornákon is történik. Tehát nyilvánvalóan van egy ilyen, hogy a nagy szervezetek támogatása nem emelkedett, de közben én magam is tudom, hogy nagyon sok helyi szervezet, kisebb szervezet jutott hozzá támogatáshoz, amit szeretnénk, ha a következő években is - sokkal nagyobb mértékben - így történne. Köszönöm szépen. (Ta ps.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Az együttes általános vitát lezárom. Miután módosító javaslatok nem érkeztek, részletes vitára nem kerül sor. Az előterjesztés elfogadásáról következő ülésünkön döntünk. A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Soron következik a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosí tásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Jánosi György és képviselőtársai önálló indítványát T/14205. számon, az oktatási bizottság ajánlását T/14205/1. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót Jánosi György úrnak, a napiren di pont előadójának, 10 perces időkeretben. Önt illeti a szó. DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köztudott, hogy az elmúlt év végén változott a köztisztviselő k, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény. A kiegészített törvény a jelenlegi formájában tartalmaz egy életkorra vonatkozó előírást, amely kimondja, hogy a 65. életévüket betöltött alkalmazottak nem foglalkoztathatók tovább a közszolgálati j ogviszony keretei között. Ez alól csak azok a területek képeznek kivételt, amely területeken külön szaktörvények másként szabályozzák ezt a kérdéskört. Így a mai állapot szerint a magyar tudományos élet döntő része kivételt élvez ezen életkori előírás alól , hiszen a felsőoktatásra vonatkozó törvény más szabályokat tartalmaz, illetve a kutatókról szóló jogszabályok is más életkori határokat fogalmaznak meg. A mai állapot szerint azonban van egy furcsa, mármár nevetséges kivétel: a 65 éves életkor ma a tudom ányos életben szinte kizárólag az Akadémia elnökére, az Akadémia főtitkárára és főtitkárhelyettesére vonatkozik. Hiszen az akadémiai törvény ebben a három státusban a köztisztviselői jogszabály előírásait tartja irányadónak. Indokolt tehát, hogy ezt a pro blémát és ezt a hibát közös erővel megszüntessük. Gondolom, abban egyetértünk, hogy teljesen indokolt a kutatói szférát kivenni e szabályok alól, hiszen tudjuk jól, a kutatói tapasztalat, a nemzetközi együttműködés sok esetben 6065 éves életkorra hozza be a maga eredményét, és teszi megkoronázottá egyegy kutató életpályáját. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ha megnézzük az akadémiai közgyűlés életkori összetételét, kiderül: a