Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 18 (214. szám) - Mádi László (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Melyik program az igazságtalan? Az, amely átlagkeresetű családok százezrei számára tette lehetővé, hogy otthonhoz jussanak, vagy az, amely pár száz átlagon felül kereső embernek ad kedv... - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter:
1896 dühödt i rtóhadjárat, amit a kormány számos tagja ma is folytat a Fideszkormány otthonteremtési programja ellen. Igaz, a kampány során fő hibának még azt rótták föl, hogy nem tudják elegen igénybe venni, és ezért azt ki kell terjeszteni. Miután azonban hatalomra s egítették önöket hiszékeny választóik, rögtön kijelentették, hogy nem jó a rendszer; nem jó, mert igazságtalan, és a gazdagok jutnak lakásokhoz. Háttértanulmány nem állt rendelkezésükre. Ez bizonyára csak zavarta volna önöket abban, hogy a miniszter szavai val élve hamis válaszokat adjanak azoknak, akik gazdaságpolitikailag, ahogy ő mondta, nem képzettek; merthogy azóta készültek tanulmányok, elemzések, például a Gazdaságkutató Intézet is készített a 20002003 közötti időszakról. Eszerint 270 ezer család vet t fel kedvezményes kölcsönt, ezek átlagos értéke 3,6 millió forint volt. Az igénylők 70 százaléka ekkora, vagy még ennél is kevesebb hitelt vett fel. A legtöbben használt lakást vásároltak, a többiek felújításra, építésre és 7 százalék új lakás vásárlására fordította a kedvezményt. A tanulmány megállapítását idézem: “A nyerészkedés céljából tömegesen felvett hitelekről keringő hírek sem tűnnek megalapozottnak.” Majd azt követően ezt mondja: “A támogatási rendszer elsősorban a vidéki városokban és községekbe n lakó, 34 fős családoknak kedvezett.” Ezek a családok voltak a fő mumusai az MSZPnek és az SZDSZnek? Ezektől vett el lendületesen 10 ezer forintot az igazságosság nevében a MedgyessyGyurcsánykormány. Ráadásul azt is tervezi a hírek szerint, hogy a me gmaradt 10 ezer forintos kedvezményt is eltörli. Mit nyújt ehelyett a kormány? Annyit, hogy jószerével ezt csak pár százan tudják igénybe venni. Kérdezem ezek után elsőként: mitől igazságos az a döntés, amely több százezer átlagos keresetű családot rövidít meg évenként 120 és a kormánytervek szerint jövőre 240 ezer forinttal? Kettő: meddig bünteti a Gyurcsánykormány azokat a családokat, amelyek elviselhető terhek és méltányos feltételek mellett szeretnének otthonhoz jutni? Három: mikor fogja a kormány ezt az úgynevezett, a kormány által hamis válasznak nevezett tételt visszavonni, és ténylegesen igazságos otthonteremtő programot visszaállítani? Várom miniszter úr válaszát, nemcsak én, azt gondolom, hanem magyar családok százezrei, milliói. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megadom a szót Kolber István miniszter úrnak. DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr több kérdést tett fel. Nos, pont attól i gazságos az adókedvezménnyel kapcsolatos, egyébként korábbi döntés, mert a kedvezmény érvényesítését jellemzően az átlagos vagy az átlag körüli jövedelemmel rendelkezők számára teszi lehetővé. Ezt a következő számok igazolják. A kedvezmény módosítását mege lőző évben, 2003ban az átlagosan érvényesített lakáshiteltörlesztési adókedvezmény nagysága 116 ezer forint volt, azaz alacsonyabb az új 120 ezer forintos értékhatárnál. Az átlagos keresetű családok számára az úgynevezett jövedelemkorlát, ez egyébként év i jövedelem szintjén 3 millió 400 ezer forint, nem jelent valódi korlátot, ugyanis munkaviszonyt feltételezően 2003ban 1 millió 646 ezer forint volt az átlagos jövedelem. Tehát ezek a számok cáfolják képviselő úr felvetését, hogy az átlagos keresetű csalá dok hátrányba kerültek volna. (15.10) A jövőt illetően az adórendszer igazságosabbá tétele érdekében minden ilyen kedvezményt új struktúrában kell átgondolni és elhelyezni, de nem állja meg a helyét az, hogy a 120 ezer forintos adókedvezményt bárki is eltörölte volna, ez érvényben van. Ami pedig a lakáscélú hitel törlesztőrészleteivel kapcsolatos véleményeket illeti: nos, nincs irtó hadjárat, de jogos kritika mindenképpen van, mert ezek megalapozottak. Nevezetesen, hogy a Fidesz lakáspolitikai intézkedései igazságtalanok voltak, mert a magasabb jövedelműek számára tették