Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 11 (212. szám) - Koncz Ferenc (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Kátyúban az ország, azaz a hantaméter már Zemplénben is kiverte a biztosítékot” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - KONCZ FERENC (Fidesz):
1634 köszönhető, mint az önök áldásos tevékenységének (Derültség a Fidesz soraiban.) , hogy prób aév nélkül kellett élesben végigcsinálni ezt az esztendőt. De úgy gondolom, a 200 ezer fölötti kifizetés egyértelműen bizonyítja, hogy az MVH ilyen értelemben működik. Természetesen az is felvetődik, hogy volt olyan termelő, akinek lemérték minden tábláját , ennek ellenére nem jutott időben a pénzhez. Sajnos azért, mert a kifizetés rendszere olyan, hogy mindaddig, amíg a területazonosítási egységben, a blokkban viták vannak a méretről - függetlenül attól, hogy egyegy gazdálkodót lemérteke vagy sem , a tám ogatás nem fizethető ki. Úgy gondolom tehát, képviselő úr, a gazdálkodók 96 százaléka hozzájutott a támogatásokhoz, és nagyon örülnénk, ha a maradék 4 százalék is rövid időn belül hozzájutna, de ez nem a hivatalon múlik. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Ta ps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úr elfogadja a választ? LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nem csodálkozom rajta, hogy az ön állítása szerint ismét tévedésben vagyok. A gazdák másról beszélnek, és őket is rettentően irritálja az, hogy röpködnek itt a hatalmas nagy számok. Röpködnek a nagy számok, és ezt a gazdák nem érzik; nekik a pénzre lenne szükségük, nem pedig a parlamentben elmondott számokra, hogy meg tudják venni a vetőmagot, a gázolajat, és tudják tenni a dolgukat. Tisztelt Miniszter Úr! Minekutána végighallgattuk a „játék a számokkal” című hétfő délutáni showműsort, amelyet ön rendszeresen meg szokott tartani, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ugyanilyen gondossággal állapítottá k meg a 33as közlönyben megjelent szabályozásokat a következő évvel kapcsolatban. A gazdáknak van kötelességük, van kötelezettségük, a minisztériumnak ismételten nincs. Úgy tűnik, jövőre is ezt akarják játszani velük: játék a számokkal, játék a gazdák ide geivel. A válaszát nem tudom elfogadni a magyar gazdák nevében. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a miniszteri vá laszt 164 igen szavazattal, 123 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Koncz Ferenc (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Kátyúban az ország, azaz a hantaméter már Zemplénben is kiverte a biztosítékot ” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Koncz Ferenc, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: “Kátyúban az ország, azaz a hantaméter már Zemplénben is kiverte a biztosítékot” címmel. Képviselő úré a szó. KONCZ FERE NC (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Egy görög bölcselet szerint a szerencse is belefárad, ha sokáig a hátán kell hordania valakit. Bizony Zemplénben sok esetben a szerencsén múlik, hogy nem gyarapítják újabb fejfák az utat egyébként sűrűn kísérő kereszte ket. Sokan jót derültek azon a japán turistán, aki