Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 29 (209. szám) - A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz):
1338 hogy inkább legyen szigorúbb a nyilvánosság ügyében a normarendszer, mintsem a karakteresebb vélemények írásba foglalása vagy rögzítése maradjon el. Márpedig ha elfogadhatatlanok a szabályok, könnyen vezethet olyan következményre, hogy az államapparátus tagjai nem írják le kritikai álláspontjukat a munkafolyamat során. Úgy ítéljük meg, hogy a realitásokat figyelembe vevő a m ódosítás, tehát megtalálja azt a középutat, ami az említett kettősség szempontjait figyelembe veszi. Létezik egy másik problematika is ebben a körben. A Társaság a Szabadságjogokért szervezet álláspontja megkülönböztetni javasolja a döntéselőkészítő folya mat végeredményét és a döntési folyamat végeredményét, mondván - és ezt miniszter úr is részben érintette megszólalásakor , a döntéselőkészítés végeredménye - és nem részletei - már a döntés előtt is nyilvánosságot kaphatnak, a társadalom tájékoztatása, esetleg véleményének szondázása érdekében. Különleges eseteket nem számítva nehéz is ezzel szemben indokot felhozni. A másik fő kérdés, illetve alapvető kérdés, amit a törvénymódosítás érint, az elektronikus információszabadság szempontjából kiemelkedő jel entőségű változás, az tudniillik, hogy a javaslat tartalmazza azokat a módosításokat, amelyek az internet és a közérdekű adatok kapcsolatának korszerű szabályozásához szükségesek. Ennek megfelelően emailban is igényelhetők lesznek közérdekű adatok, és lén yeges, hogy a javaslat megtiltja - erről is esett szó miniszter úr beszédében , hogy a közérdekű adat elektronikus úton használói, kivéve, ha térítéses szolgáltatásról van szó, azonosíthatóak legyenek. A harmadik fontos változás, amit a módosítás megcéloz , a közfeladatot ellátó személyek személyes adatait érinti. Számos eddigi vitából, vélt vagy valódi jogsérelemből kiindulva teszi a javaslat egyértelművé, hogy az állami, önkormányzati vagy egyéb közfeladatot ellátó személyek feladatkörével összefüggő szem élyes adatok közérdekből nyilvánosak. Szeretnék itt emlékeztetni arra, hogy a Magyar Televízió elnökének fizetése eddig nem volt bárki által megismerhető, sokszor ez nyilvános vita tárgyát képezte. A törvényjavaslat elfogadása esetén már nem így lesz. És n em lesz vitatható az sem, hogy a Rádió elnöke közfeladatot láte el vagy sem. A negyedik fontos eleme a javaslatnak az adatvédelmi biztos hatáskörét érinti. Ma az adatvédelmi biztos kettős jogállású, részben ombudsman, részben azonban hatóság is 1990 óta é s aztán 2003 óta más területen megerősítve. Eddig az adatvédelmi törvény nem tisztázta, hogy az adatvédelmi biztosra mennyire érvényesek az általános ombudsmanszabályok, most a javaslat ezt megteszi, világossá téve a különbségeket is, egyebek között azt is , hogy hatósági jogkörben közigazgatási határozatot hoz. De itt még további pontosítási lehetőségeket látunk, és a tényleges feladat alapján felvethető, bár ezt a javaslat nem érinti, hogy az ombudsman már régen nem az adatokat védi, hanem szerencsére enné l jóval szélesebb a tevékenysége: az információs jogok felelőse. Tehát indokolt lenne a megnevezés ilyen tartalmú módosítása is, bár ez a törvényjavaslatban nem szerepel. Számos adatvédelmet, illetve információszabadságot érintő fontos, de az említettekhez képest apróbb módosítás is bekerült a javaslatba, amelyek az elmúlt évek jogalkalmazási gyakorlatának problémáira épülnek. Ezek közül is különösen kiemelendő a külföldre történő adattovábbítás szabályainak rendezése. Végezetül azt szeretném mondani, hogy a javaslat rendkívül fontos kérdéseket szabályoz. Általánosságban elmondható, hogy igen színvonalasan, az alkotmányosság normáit szem előtt tartva, de kisebbnagyobb, részben jelzett módosításokat, kiegészítéseket az SZDSZfrakció mindenképpen indokoltnak lát. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik 10 perces időkeretben Gyimesi József, a Fidesz képviselője. Öné a szó, képviselő úr. DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz) :