Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 21 (207. szám) - Nagy Kálmán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Vidékfejlesztés - a vidék esélye nélkül?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - NAGY KÁLMÁN (Fidesz):
1164 egyébként, mert azok a szabályok, amelyek ezt a problémát okozzák, nem ebben a kormányzati ciklusban készültek. De ha most készültek volna, akkor sem fűződhet hozzá semmifa jta presztízsszempont. Olyan megoldást kell találni - és ez a lényeg , ami kellő biztosítékot nyújt a tekintetben, hogy az állami támogatást olyanok kapják, akiknek jelzálogjog bejegyzésére alkalmas ingatlanuk van. Ez elemi biztosítéka annak, hogy az adóf izetők pénze jól hasznosuljon. Én úgy gondolom, meg fogjuk találni, ha kell, jogszabálymódosítással a megfelelő megoldást. Hadd mondjak el azonban még egy dolgot, képviselő úr, ha már szóba került ez a kérdés. Októberben én azt mondtam, hogy számítunk az ön segítségére ebben a munkában. Egyik helyettesem meg is kereste önt három nappal később. Szívesen vennénk a javaslatait, változatlanul áll a felhívás. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Egy nemzetéért felelősen gondolkodó kormánynak cselekedni szükséges a kormányzása közben felmerülő problémák megoldása érdekében. Egy ellenzéki képviselőnek is az a feladata, hogy ha olyan problémákat észlel, amit a kormány, én úgy látom, nem kíván megoldani - itt jegyzem meg, hogy az ön minisztériumából engem senki nem keresett meg, tehát nagyon örülnék, ha meg tudná nevezni, hogy ki volt az, ak i engem bármilyen módon megkeresett , akkor elküldjük azokat a szakértői anyagokat, amelyeket elkészítettünk ebben a témában, ami a lakáshitelezéssel kapcsolatos. Jó néhány olyan felvetésünk van, amit úgy gondolunk, hogy megoldásra vár. Készen állunk ezek nek a javaslatoknak az elküldésére. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter : Érdeklődéssel várom a képviselő ú r javaslatait. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Most térünk rá a kérdések napirendi pont megtárgyalására. Nagy Kálmán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Vidék fejlesztés - a vidék esélye nélkül?” címmel ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Nagy Kálmán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Vidékfejlesztés - a vidék esélye nélkül?” címmel. Nagy Kálmán képviselőt i lleti a szó. NAGY KÁLMÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban döntés van arról, hogy az ország hét régiójában megszűnnek a minisztérium alá tartozó regionális vidékfejlesztési irodák. A jelenleg érvényben lévő dokumentumok szerint a