Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 21 (207. szám) - Potápi Árpád és dr. Hargitai János (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Atompénz, titkok, titkos szerződés” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz):
1159 ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : A vízügyi szolgálat nevében köszönöm az elismerő szavakat. Szeretném folytatni a felkészüléssel és a megelőzés sel kapcsolatban (Pettkó András: Kormánybiztos kell!) annak a ténynek a közlését, hogy azon túlmenően, hogy Magyarországon a vízügyi szolgálat felkészült egy esetleges árvízre, a szomszédos országokban, így Ukrajnában tizenhat mérő- és figyelőállomást tele pített Magyarország magyarországi forrásból, és ezeknek a működése teszi lehetővé azt, hogy megfelelő időben gyorsan előrejelzést kapjunk. Ezen túlmenően Ukrajnának átadtunk az elmúlt héten mintegy kétezer négyzetméter fóliát, valamint 15 ezer homokzsákot és ötszáz fáklyát annak érdekében, hogy az esetleg a Borzsapatak jobb partját eredményesen tudják védeni az ukrán kollégák. Úgy gondolom, hogy a kormány és ugyanakkor a vízügyi szolgálat mindent meg tud tenni annak érdekében, hogy adott árvízi szituációba n kellő mértékben és kellő biztonsággal védje a magyar állampolgárok érdekeit és vagyontárgyait. Köszönöm szépen. (Pettkó András: Kormánybiztos kell, az a megoldás! - Szórványos taps az MSZP soraiból.) Potápi Árpád é s dr. Hargitai János (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Atompénz, titkok, titkos szerződés” címmel ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Potápi Árpád és Hargitai János , a Fidesz képviselői, kérdést kívánnak feltenni a pénzügyminiszternek. A miniszter úr távollétében , amennyiben a képviselő urak elfogadják, államtitkár úr válaszol. (Potápi Árpád: Igen.) A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Megadom a szót. POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! 1997ben több önkormányzat részvételével lé trejött a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás, amelynek célja a BátaapátiÜveghuta térségében zajló kutatások és a leendő kis- és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezésének hosszú távú megoldása. Ma nyolc önkormányzat alkotja ezt a társulást, Bátaapáti, Mőcsény, Cikó, Bátaszék, Mórágy, Feked, valamint Véménd és Udvari. Ebben a tettben együttműködő önkormányzatok támogatást kapnak a radioaktív hulladékokat kezelő közhasznú társaságtól, amellyel teljes mértékben egyetértek, mivel országos érdek m egoldását segítik. Néhány közeli önkormányzat és vezetői azonban mindvégig ellenezték a kutatásokat és a tárolóhely kialakítását ebben a kérdésben. Ilyen volt Ófalu és Mecseknádasd - dr. Wekler Ferenc volt parlamenti alelnök 2002től Mecseknádasd polgármes tere. Ezért is volt számomra érthetetlen az a hír, amely több forrásból is érkezett, miszerint a 2003. év végén Mecseknádasd község 100 millió forintot, Ófalu község önkormányzata 50 millió forint támogatást kapott a Paksi Atomerőmű Rt.től. Tisztelt Állam titkár Úr! Igaze a hír, hogy a két önkormányzat közvetlenül kapott 150 millió forint támogatást az atomerőműtől? Hogyan lehet, hogy nem a radioaktív hulladékokat kezelő közhasznú társaságtól kaptak pénzt, úgy, mint a többiek? Nem érzie visszásnak, hogy a tájékoztatásra létrejött szerződést titkosították?