Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 29 (169. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületben az ország! A Köztársaság kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért, 2004-2006” című országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Mandur László): - WINTERMANTEL ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz):
996 pályázhattak a civil szervezetek, de ezt rengetegen nem tudták megtenni. Leváltották a helyettes államtitkárt és a pénzügyminiszter úr áldásos tevékenysége kapcsán több száz millió forint ot vontak el erről a területről. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kormánypárti Képviselő Urak! Az emberek azt mondják, amikor az elmúlt néhány hónapról vagy Gyurcsány miniszterelnökjelölt úrról, az ő néhány hetes munkájáról beszélnek, hogy az olyan, mint az id őjárásjelentés, csak azt nem tudják meg belőle, hogy milyen idő lesz. Tisztelt Miniszterelnökjelölt Úr! Önnek nemcsak programja, hanem kormánya sincs még, és ez láthatólag elvonja a figyelmét a mai vitáról. Köszönöm, hogy egyáltalá n ide figyelt. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Wintermantel Zsolt, a Fidesz képviselője, kétperces felszólalása következik. Parancsoljon! WINTERMANTEL ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm szépen a szó t. Tisztelt Elnök Úr! A kormányprogram Budapestet érintő részének egyetlen erénye, hogy egyáltalán leírásra került a főváros neve. Bár a program lesújtó véleménye szerint Budapest ma nem dinamikusan fejlődő főváros és nem a régió központja, ugyanis azzá kí vánják tenni, tehát most biztosan nem az. De miért is nem az, és miért is nem lehet e program alapján? Erre a választ Gy. Németh Erzsébettől kaptam meg, ahogy hallgattam őt, ugyanis ő hitt Demszky Gábornak. Hitt 1992ben, majd '94ben, '98ban és 2002ben is, hogy megépítik a füstgázmosót Budapesten. Most, tizenkét évvel az első ígéret után eljutottunk oda, hogy az első két füstgázmosó berendezést megcsinálták. De úgy tűnik, hogy a kormányprogramra is átragadt ez a fajta hiszékenység. Elkezdjük építeni a 4es metrót, olvashatjuk. De hányadszorra kezdik el, tisztelt képviselőtársaim? Hányadszorra ígérik meg? Mi akadályozta önöket, az elmúlt két évben miért nem épült egyetlenegy centiméter metró sem? Miért csak ígérik? Miért nem kezdték el az M0ás északi Dunahíd építését? Mi akadályozta önöket a csepeli szennyvíztisztító megépítésében? Mi a késlekedés oka? De tegyünk fel további kérdéseket is, amelyekre nem kapunk választ a kormányprogramból. Hány sportlétesítményt építettek az elmúlt két évben, és mennyit te rveznek az elkövetkezendő időszakban? Hány kulturális intézmény megépítéséről döntöttek, és mennyi újat terveznek a hátralévő időben? Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ a kormányprogramból, sőt arra sem, hogy a BKV, illetve a tömegközlekedés finanszírozásában az arányos, méltányos tehermegosztás hány ezer - 568 ezer - forintos BKVbérletet fog jelenteni. Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, tisztelt képviselőtársaim, ezért mi, budapestiek nem támogatjuk a programot. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Áder János képviselő úr. Bejelentem, hogy szünetet nem fogunk tartani, tehát amikor az utolsó felszólalás is elhangzik, a miniszterelnökjelölt úr megkezdi a válaszadást. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy tízórás vita végéhez érünk lassan, amely során próbáltunk jó néhány kérdésre választ kapni az elmúlt két év kormányzati politikáját illetően és az önök kö vetkező időszakra vonatkozó szándékait illetően. Ennek a vitának több tanulsága is van. Az egyik tanulsága az volt számomra, hogy kormánypárti politikusok ebben a vitában úgy beszéltek Magyarország, a magyar emberek problémáiról - szociális problémákról, e gészségügyi problémákról, a gazdaság problémáiról , mintha csak most kezdenék a kormányzást. Úgy beszéltek ezekről a problémákról, mintha két éve nem önök kormányoznának.