Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
588 Végezetül: az előttünk lévő tervezet igényes és súlyos munka, hiszen paragrafusainak száma több mint duplája az alapjogszabálynak. Várhatóan ez a módosításokkal még tovább növekszik. Éppen ezér t a szakma és a polgárok érdekében időt kell hagyni az elsajátításra és a megismerésre. Én a korábbi gyakorlattól eltérően mindenképpen fontosnak tartanám, hogy ne csak a hatósági jogalkalmazók, de az ügyfelek is megismerjék az alapvetően érdekükben készül t jogszabályt, mert a lehetőségek enélkül nyitva maradnak. A tisztelt belügyminiszter asszony figyelmét felhívnám arra, hogy dolgoztassa ki a megismerést szolgáló lakossági fórumok rendjét, hogy a jó értelemben vett ügyfélképzés nélkül ez ne léphessen hatá lyba. Így talán Seneca állítása a törvény célba juttatásának is mottója lehet, mert “a bölcs emberrel szemben nem lehet jogtalanságot elkövetni”, de mondhatnám azt is, hogy a jogait ismerő emberrel sem. Hatálybalépését illetően én türelmesebb lennék a terv ezetnél. Megtisztelő figyelmüket köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtárs aim! Avarkeszi képviselőtársunk úgy kezdte vezérszónoklatát az elmúlt időben, hogy az ügy jelentőségéhez méltó volt az előkészítés. Valóban így van, méltó van az előkészítés, előkészítő bizottság jött létre a parlament albizottságaiból, alkotmánybíró vett részt, részt vett a közigazgatási társadalom jelentős része, jegyzők, polgármesterek, közigazgatási szakemberek. Egyetlenegy baj van ezzel az egésszel, hogy a befejezése volt méltatlan az albizottság munkájának, mert úgy gondolom, hogy ez a nagy jelentőség ű törvényjavaslat a költségvetési és a zárszámadási törvény mellett az egész ősz egyik meghatározó törvénye, de nemcsak az ősz tárgyalási menetrendjének a meghatározó törvénye, hanem a jövő közigazgatásának a meghatározó törvénye is lehet. Ezért úgy gondol om, hogy ez az albizottság akkor járt volna el helyesen, ha nem kellemes nyári pihenést kíván a tagjainak, hanem az előterjesztett javaslatokból szintetizál egy véleményt, amit letesz a törvényjavaslat mellé, akár háttértanulmányként is, segítve ennek a tö rvénynek az elfogadását, illetve minél jobb elfogadtatását. De ezt csak mellékesen jegyzem meg. Igazából úgy gondolom, hogy valóban nagy jelentőségű ez a törvény, hiszen Mikes Éva az imént úgy fogalmazott, hogy az '57. év egy riasztó évszám, valóban, közel fél évszázad telt el a korábbi eljárási törvény megalkotása óta, azóta volt egy rendszerváltás, de azért nagyjából módosításokkal kiállta az idő próbáját. A törvény maga a szolgáltató közigazgatás előtérbe kerülését nyújtja az azt olvasó számára, de azt g ondolom, hogy az ügyféli jogok kiszélesedése, az ügyfél középpontba helyezése mellett nem feledkezhetünk meg azokról a közigazgatásban dolgozókról sem, akiknek sokszor mostoha munkakörülmények között és hihetetlen munkateher mellett kell végezni a munkát. Nyilván a miniszter asszony expozéjakor berendelt jegyzők, közigazgatási szakemberek, akiket a karzatra meghívtak a közigazgatási hivatalok vezetőin keresztül, most nem ülnek itt; lehet, hogy most engem is megtapsoltak volna, ha gondolok az ő munkájukra. D e nem illik este későn, 9 órakor ismét idecitálni őket. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény abból a szempontból is jelentős, hogy a közigazgatási reformnak nevezett törvénykezés mellett került be a parlamentbe. A közigazgatá si reform az Alkotmánybíróság döntésével tulajdonképpen alapját vesztette az elmúlt hetekben, mégis ebben a törvényben egy lopakodó közigazgatási reform lelhető fel, hiszen a kistérség fogalma jelenik meg ebben a törvényben, noha még elfogadásra nem került a közigazgatási reform e vonatkozásban. A polgármesterek, közigazgatási szakemberek aggodalma egyébként e nagy jelentőségű törvény mellett az, hogy milyen pénzügyi kondíciókkal hozzák helyzetbe majdan, a hatálybalépést követően a helyhatóságokat, hiszen t udjuk, hogy képzésre jelentős összegeket kell majd elkölteni, és azt is