Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÓTH GYULA (MSZP):
586 ugyan a törvényből nem expressis verbis tűnik ki, de sehogy máshogy nem értelmezhető, mint hogy saját bevételt termelő szolgáltatásként végzi a közigazgatási szerv. Azt gondolom, ilyen módon a hatósági eljáráshoz köze nincs. Ez például tipikusan olyan jogintézmény, amit elég lenne kormányrendeletben szabályozni, viszont abban a kormányrendeletben en nek a bővebb szabályaira mindenképpen ki kellene térni. Nem belekezdve egyéb részletkérdésekbe, pusztán ezek megemlítése kapcsán is azt gondolom, hogy nagyon jó lenne ezeket még egyszer végiggondolni, és nem csak a normaszöveg fennmaradó, egyébként sokkal nagyobb részének a részletszabályaival foglalkozni akkor, amikor majd a módosító indítványokról módunk lesz vitatkozni. Hiszen nem állítható, hogy azok a részletszabályok hibátlanok vagy maradéktalanul jók lennének, de mindenképpen olyan részletszabályok, amelyekről vitatkozni ugyan lehet, de az ügy érdemét sokkal kevésbé érintik, mint azok a kiemelhető ügyek - például az elektronikus ügyintézés , azok a kérdések, hogy hogyan és mi módon lesznek majd meg az anyagi feltételei ezen törvény végrehajtásának, h ogyan tudják majd előteremteni elsősorban az önkormányzatok a dologi feltételeket ahhoz, hogy ez a törvény működni tudjon, ha e Házat elhagyja és hatályba lép, és nem utolsósorban hogyan fogják majd előteremteni azokat a többletköltségeket - s nemcsak az ö nkormányzatok, hanem az államigazgatás is , amelyek a jelentős módon megdráguló államigazgatási eljárással kapcsolatosak. Azt természetesen mindannyian tudjuk, hogy a szakszerűbb és demokratikusabb eljárás jóval többe kerül, nem is azt vitatjuk, hogy enne k nem így kéne lennie, de úgy gondoljuk, hogy pontos anyagi eszközöknek megfelelő prognózissal és elemzéssel rendelkezésre kellene állniuk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Tóth Gyula képviselő úrnak, MSZP. TÓTH GYULA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az idő pénz, vallja a közmondás, és vallják az önkormányzatok, amelyek bevételük növeléséhez mindennap megvívják harcukat az idővel, hisz ügyfeleik, akik többségében szorgalmas adófizető polgárok, nehezen viselik a várakozás üresjáratait, miközben pénzt kereshetnének, hogy fizethessenek. A legteljesebb mértékben közös tehát az igazgatás és az ügyfelek érdeke. Legalá bbis az én olvasatomban közös nevezőre jut, juthat a két fél az előttünk lévő törvénytervezetben. Persze tudjuk, a feladat megoldásához korábban kellett hozzáfogni, és akik ezt tették, nem kis élvezettel ízlelgetik a tervezet új jogintézményeit, megerősítv e azt a tényt, hogy ja kérem, tempora mutantur, változnak az idők, és változik a közigazgatás is. Választókerületemben létezik olyan önkormányzati hivatal az újjászülető Dombóváron, ahol az ügyfélhatóság szindróma, úgy tűnik, már a múlté. Ott már világos, hogy az ügyfélelégedettség a társadalmi béke alapja. Az ott dolgozók szorgalmas mindennapjaikban gróf Széchenyi István szavaival azt vallják, hogy “a tökéletesség felé vezető út csak az lehet, amelyben az ember a közjóért munkálkodhatik”. Mit láthatunk e zekben a hivatalokban? Átlagot meghaladó a nyitvatartási idő, mindössze heti négy óra az ügyfélmentes időszak. Az országban elsőként működik az ügyfélhívó, amellyel elkerülhető a hosszas várakozás, és az időpontegyeztetés segíti az ügyfél időbeosztását is . Ügyfélportál tájékoztat az ügyfajták ügymenetéről, a beadványokhoz szükséges kellékekről. Nem titok az engedélyezés feltétele sem. Internetes elérés segíti a várakozó ügyfelet a személyes érdeklődésének megfelelő tudnivalókról. Közelebb az ügyfélhez címs zóval a hivatal kihelyezett ügyfélfogadást tart a távoli városrészekben, keresetten és hatékonyan. Az ott dolgozók rég felismerték a gyorsaság kényszerítő erejét ahhoz, hogy a hatóság felszínen tudjon maradni az ügyek, ügyiratok tengerében. Mert hát milyen ez a tenger, tisztelt képviselőtársaim? Dombóvárnak, a 20 ezres városnak az éves ügyiratforgalma a múlt évben 57 285 darab volt, ebből hatósági ügy 21 636, s