Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
580 Képviselő úr, illetve államtitkár úr, szeretném felhívni az önök figyelmét, önök is szavaznak majd a 2005ös költségvetés vitája során, mi szeretnénk ben yújtani módosító indítványokat, már előre mondom én (Dr. Avarkeszi Dezső: Mihez?) , ismerve azt a kormányzati szándékot, hogy az illetményalapot nem fogják növelni. Tehát szeretnénk benyújtani módosító indítványt, és most kérem tisztelettel az államtitkár u rat, a képviselő urat, MSZPs, SZDSZes képviselőtársaimat, hogy szavazzák meg. Ne csak ilyenkor, amikor néhány Péterfillért juttatnak a hivatásos állományú rendőröknek, tűzoltóknak és az egyéb hivatásos szolgálati viszonyban állóknak, hanem amikor érdemb en lehet emelni az illetményt, akkor kérem, hogy támogassák, és akkor is gondolják azt, hogy a társadalom elismeri a rendőrök és a hivatásosok munkáját. Ami pedig többször elhangzott már és reagálnom kell rá, hogy az előző kormány megszüntette a tűzoltók v eszélyességi pótlékát - szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a polgári kormány nem szüntette meg a veszélyességi pótlékot, csak a veszélyes helyzetben lévők részére állapította azt meg. (Derültség az MSZP soraiban.) Továbbra is kapták, csak azok, akik nem voltak veszélyben, valóban nem kapták, tehát korrigálta, módosította. Még szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy nemcsak beszéltünk az illetményemelésről, hanem meg is valósítottuk. 1999. január 1jétől 20 százalékos illetményemelés volt, 2001. júl ius 1jétől pedig 70 százalékos illetményemelés volt. Kérem, folytassák önök a sort! Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén kétperces időkeretben megadom a szót Göndör István képviselő úrnak. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZ P) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnám azt is, hogy engem zavarba hoz a felelősen gondolkodó ellenzékünk. Képviselő Úr! Az, amikor azt mondja, hogy még nincs előttünk a 2005. évre vonatkozó költségvetés, de már tudja és már be nyújtja a módosító javaslatát, tökéletes. Ez tökéletes korrajz arról, hogy milyen felelősen gondolkodik az ellenzék akkor, amikor beszél (Dr. Kovács Zoltán: Ismerünk benneteket!) Varga Mihály volt pénzügyminiszter költségvetési hiányról, beszélnek az állam kiadásainak csökkentéséről, és közben azt mondja, hogy mi majd benyújtunk módosítót, tessék megszavazni. Szóval, képviselő úr, ez nem így működik! Ez úgy működik - és én hiszem azt, hogy a rendvédelmi szervek dolgozói is tudják , hogy nekünk, kormánypárt oknak, a kormánypárti koalíciónak felelőssége van abban, hogy egyensúly legyen. (20.30) Ez pedig azt jelenti, hogy közalkalmazottak, köztisztviselők és benne a rendvédelmi szervezetek és még sok minden más terület, mondhatnám azt, amit Kovács Zoltán képvis elő úr elmondott a zárszámadás kapcsán, hogy önkormányzatok - szóval, nekünk ebben egyensúlyt kell teremteni. Miközben egyetértünk abban, hogy jó lenne, az élet más területén nagyon sokan szeretnének a mai meglevő jövedelmüknél sokkal többet kapni, de én a zt gondolom, hogy azok a valós számok - mert azt senki nem vitatta, amelyeket elmondott az államtitkár úr - beilleszkednek a ma Magyarországon meglevő bérrendszerbe. És nekünk ebben kell egyensúlyt, megfelelő egyensúlyt tartani. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét Kontrát Károly képviselő úrnak adom meg a szót két percre. DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön kiforgatja az é n szavaimat. Én azt mondtam, hogy akkor nyújtunk be módosító indítványt az illetményalap emelésére vonatkozóan, ha igaz az az információ, hogy 2005ben sem emelkedik az illetményalap. Ha