Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
577 Az illetménykiegészítésre információink szerint a fedezet megvan, úgyhogy ez a költségvetést különösebben nem terheli. Örömünkre szolgál, és ezzel a bizottságban az MSZP frakciója is egyhangúlag egyetértett, hogy az elmaradást a kormány visszamenőleg pótolja, és hogy a rendészeti szerveken kívül ez a kiegészítés a nemzetbiztonsági szolgálatokra is kiterjed. Tisztelt Ház! A rendészeti bizotts ág a törvényjavaslatot általános vitára egyhangúlag alkalmasnak tartotta, és az Országgyűlésnek elfogadásra javasolja. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a foglalkoztatási bizottság k íváne előadót állítani. (Nincs ilyen jelzés.) Úgy látom, hogy nem. Most tehát az egyes képviselői felszólalások következnek, 88 perces időkeretben. Az előre bejelentett felszólalók közül Kontrát Károly képviselő urat látom. Megadom a szót, képviselő úr. DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény a hivatásos állomány járandóságait több részből állítja össze, ahogy az államtitkár úr elmondta, és ennek a járandóságcsomagnak az egyik kiegészítő eleme az illetménykiegészítés. Ha visszagondolunk a 2002es választási kampányra, illetőleg az MSZPSZDSZkormány programjára, abban kiemelt béremelést ígér tek a rendőröknek, kiemelt illetményemelést ígértek a hivatásos állományúaknak. A hozzáértők és az érintettek tudják, hogy ebből semmi nem valósult meg az elmúlt időszakban. Úgy gondolom, hogy nem ez az illetményemelés lenne a hivatásos állományúak illetmé nye rendezésének módja, hanem a köztisztviselői illetményalap emelése, ami egyébként 2001. július 1je óta nem történt meg, jelenleg is 33 ezer forint. Több módosító indítványt nyújtottunk be, legutóbb a 2004. évi költségvetés tárgyalása során, részben 33 ezer helyett 35 ezerre, illetőleg 37 ezerre javasoltuk emelni az illetményalapot. Ezt az MSZPSZDSZtöbbség nem támogatta. Ez jelentett volna egyébként igazi illetményemelési lehetőséget a hivatásosoknak, ezt várta a hivatásos állomány, de ez az ígéret sem teljesült. Ami a törvénymódosítást illeti, úgy gondoljuk a fentiek előrebocsátása után, hogy ez nem elégséges módja az illetményemelésnek, hiszen nem érinti az állomány egészét, csak egy szűk körét érinti. Például a tervezet szerint nem nő az illetménykie gészítés mértéke a minisztérium hivatali egységeinél és az RSZVSZnél, valamint a helyi szerveknél és az alegységeknél, a felsőfokú végzettséggel rendelkező hivatásos állományúaknál. Mindkét esetben hátrányos helyzetbe kerül az ott szolgálatot teljesítő hi vatásos állomány, ami nemkívánatos folyamatokat indukálhat az állomány körében. Véleményem szerint az érdekegyeztetés során aláírt dokumentumnak sem lehetett az a célja, hogy a különböző szinteken szolgálatot teljesítő állományt megossza. Ez vonatkozik, mé g egyszer mondom, a felsőfokú végzettséggel rendelkező hivatásos állományúakra. Ami pedig a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező hivatásos állományúak illetménykiegészítésemelési javaslatát illeti, arra azt mondhatjuk, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők jövedelme a törvénytervezet szerint - hátrányos megkülönböztetés alapján - a minisztérium szervezeti egységeinél és az RSZVSZnél elmarad a középirányító szerveknél szolgálatot teljesítőkhöz viszonyítva. A végrehajtó állomány többsége viszonyl atában az illetménykiegészítés emelésének hiányában ennek a rétegnek, ennek az állományrésznek a jövedelme nem változik. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a hivatásos állomány nem ilyen illetményk iegészítésre vár, nem ezt ígérték önök, hanem azt ígérték, hogy jelentős mértékben emelik az illetményeket. Ennek a módja, még egyszer mondom, a köztisztviselői illetményalap emelése lehetne. Számítások szerint az egy főre jutó emelés, ami visszamenőlegese n, 2004. január 1jei hatállyal lép életbe, számításaink szerint egy ember