Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 13 (195. szám) - Dr. Gémesi György (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Ki képviseli a magyar ebtenyésztőket a nemzetközi kutyás szövetségben?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
4369 hogy ez is döntéselőkészítő tanulmány, ugyanis a közvéleménykutatásoknak egy része arról szólt, hogy a kormány döntéseit milyen fogadtatásban része sítették a választópolgárok. Talán nem lenne közömbös, mondjuk, az ellenzékkel is megismertetni, vagy akár a nyilvánossággal megismertetni ezeket a közvéleménykutatásokat. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egymilliárdból 30 millió forint tolmácsolás ra ment, 9 millió forint a miniszterelnök úr fotózására ment (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Fotogén!) , 8,5 millió vendéglátóipari szolgáltatásokra ment, 5 millió forint pedig perköltségre. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha végiggondolja azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy ezek vajon indokoltak voltake, akkor szíveskedjen válaszolni, hogy mitől indokolt például ez a kiadás. (Taps az ellenzék soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Fotogén a miniszterelnök úr!) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Parancsoljon! GÁL J. ZOLTÁN , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm szépen. Ami a miniszterelnök úr fotóit illeti, nos, ez ügyben javaslom önnek, hogy itt, a M iniszterelnöki Hivatal raktárában embermagasságban álló, az Ezüsthajó Kft. által készített videofelvételek ügyét is vegye górcső alá, de ehhez előbb, ha jól tudom, engedélyt kell kérni az Országos Rendőrfőkapitányságtól, mert ők vizsgálják annak az eljárá snak a szabályosságát. Ami a Miniszterelnöki Hivatal által kötött szerződéseket illeti, nos, ezek minden esetben a jogszabályok előírásainak megfelelően történtek, szakmai szempontok alapján, ezekről folyamatosan a www.meh.hu és a www.stratek.hu honlapon k aphat ön információkat. Ugyanez igaz a közvéleménykutatásokra is, de most szakmai vitába nem bonyolódnék. Közvéleménykutatás van döntés után és van döntés előtt is, szondázhat véleményeket. Ezeket megfelelő időben, az üvegzsebtörvény betartásával féléven ként nyilvánosságra fogjuk hozni; ön is megismerheti, és utána akkor újra várom a kérdéseit. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) (15.30) Dr. Gémesi György (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Ki képviseli a magyar ebtenyésztőket a nemzetközi kutyás szövetségben?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Gémesi György, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, “Ki képviseli a magyar ebtenyésztőket a nemzetközi kutyás szövetségben?” címmel. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az állattenyésztésnek évszázados hagyományai vannak. E tekintetben a különböző ágazatokban Magyarország nemzetközi megítélése kedvező, szerepe meghatározó. Sajnos, az elmúlt évtizedben több területen is elvesztettük vezető szerepünket, de még így is mi ndig méltán lehetünk büszkék például a lótenyésztésben és az ebtenyésztésben elért eredményeinkre. Ennek a sikernek a titka többek között a szakmai feltételeknek való megfelelés, és egy széles társadalmi alapon nyugvó szervezet, jó tagsági érdekképviselet.