Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 13 (195. szám) - Dr. Gémesi György (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Ki képviseli a magyar ebtenyésztőket a nemzetközi kutyás szövetségben?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: - ELNÖK (Mandur László): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
4370 A rendszerváltoztatás utáni évek bebizonyították, hogy az állam jól teszi, ha számít és támaszkodik a civil szervezetek munkájára. Különösen akkor van ennek jelentősége, ha egy nagy múltú és szakmailag is felkészült szerveződésről van szó. Európa egyetlen országában sem gyakorlat, hogy az állam beavatkozik a civil társadalom munkájába, inkább segíti azok törekvéseit. Ez lenne természetes a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete esetében is, mely által megrendezett nemzetközi kiállításon a hétvégén személy esen győződhettem meg annak szakmai sikeréről, amely méltán viszi jó hírünket határainkon túlra. Megismerhettem a 105 éves tradíciókkal rendelkező egyesület nemzetközi porondon elért kiváló eredményeit, és nyilván miniszter úrhoz is eljutnak a magyar ebten yésztők világsikerei. Találkoztam a kiállításon megjelenő nemzetközi kutyás szövetség elnökével, aki nagy elismeréssel szólt a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének tevékenységéről. Tájékoztatott arról is, hogy Magyarország az egyesület szervezésében rendezheti meg 2006ban a középkeleteurópai kutyakiállítást, és 2008ban az európai kiállításnak lehetünk házigazdái. Tisztelt Miniszter Úr! Mindnyájunkat jó érzéssel és büszkeséggel töltenek el ezek a nagyszerű nemzetközi eredmények. Kérdezem ezért a mi niszter urat: milyen tájékoztatást kapott a nemzetközi szövetségtől a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete képviseleti működésével kapcsolatban? Milyen a tárca kapcsolata ezzel az egyesülettel? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kérdésre Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol. Parancsoljon! DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztel t Képviselő Úr! A civil szervezetek jelentőségére tett megállapításaival teljes mértékben egyetértek. Tisztázzuk az ügy hátterét! Az önök kormánya 1998ban a fajtiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló FMrendelet megjelenését biztosította, azóta öt év t elt el. A jogszabály alapján 50 ebtenyésztő szervezet kapott elismerést a minisztériumtól, amely szervezetek gyakorlatilag lefedik Magyarországon a tenyésztett kutyafajtákat. Ezek a szervezetek a jogszabályban lefektetett előírásoknak megfelelően, az elfog adott tenyésztési programjuk alapján végzik a tenyésztési és törzskönyvezési munkájukat. A minisztérium az önök kormányzása idején pályázatot hirdetett, és e pályázat alapján választotta ki az elismert ebtenyésztő szervezetek csúcsszervezetét, a Magyar Ebt enyésztők Szervezeteinek Szövetségét. A régebbi magyar kutyás szervezet, a MEOE, amely a Nemzetközi Kinológiai Szövetségben jogtalanul képviseli Magyarországot, nem nyújtott be jogszabályi feltételeknek megfelelő kérelmet, ezzel saját magát zárta ki az ebt enyésztő szervezetek sorából. Ebből fakadóan a MEOE nem folytathat törzskönyvezési tevékenységet, és az FCIben sem képviselheti Magyarországot. Ezt a Legfelsőbb Bíróság 38324/2002/5. számú ítéletében megerősíti. A MEOE Magyarországon érvényben lévő jogsza bály és a legfelsőbb bírósági ítélet ellenére szakmai felhatalmazás nélkül, jogellenesen tevékenykedik. A legfőbb ügyész 2004. szeptember 10ei levelében arról tájékoztatott, hogy keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a MEOE feloszlatását kezdeményez ve, illetve az alapszabályából a jogszerűtlenül végzett tevékenységet ki kell venni. Sajnos, ez a helyzet ezzel kapcsolatban. Még az egy percben majd folytatom a válaszadást. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szé pen, miniszter úr. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) :