Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 6 (193. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
4053 eredménye: az igenek többségben voltak. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy jogilag kötelező erejű döntés nem született. Ezt a ravaszkodást elkezdte tegnap Hiller Istv án, az MSZP elnöke, folytatta ön ma a parlamentben, amikor a távolmaradókat lazán, egyszerűen az ön támogatóinak tüntette fel. Miniszterelnök úr, ez ravaszkodás, hogy egészen finoman fogalmazzak. Ráadásul, ha önnek igaza lenne, és a távolmaradókat a nem sz avazatokhoz kellene sorolni, akkor most, ha ön következetes ember, arra kellene fölszólítani a Magyar Országgyűlést, hozzon döntést arról, hogy lépjünk ki az Európai Unióból, és lépjünk ki a NATOból. Egyetlenegy népszavazásnál sem, sem az Európai Unióról szóló népszavazásnál, sem pedig a NATOról szóló népszavazásnál nem haladta meg a részvételi arány az 50 százalékot. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ott érvényes és eredményes volt.) Tehát ha az ön logikája igen lenne, akkor ki kellene lépni ebből a két sze rvezetből. (Taps a Fidesz soraiban.) Miniszterelnök úr beszélt a felelősségről. Valóban, ezt a kérdést föl kell tennünk, ki a felelős azért, hogy idáig eljutottunk. Miniszterelnök úr, önök. (Derültség az MSZP soraiban.) Önök, mert ha nem verik szét a státu störvényt, ahogy ezt megtették, ha a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit meghallják, mint ahogy nem hallották meg, és ha másfél év alatt összehívták volna a MÁÉRTet, mint ahogy nem hívták össze, akkor valószínűleg erre a népszavazási kezdeményezésr e nem került volna sor. Sőt, a kórháztörvény ügyében ugyanez a helyzet. Ha önök nem helyezik hatályon kívül a Mikolaféle törvényt, és nem fogadnak el egy olyan másik törvényt, ami parttalan privatizációt és ingatlanspekulációt biztosított, akkor megint cs ak a második kérdésre sem került volna sor, a második kérdés sem került volna népszavazásra. Tehát a felelősség az önöké. Lehetett volna december 5e a nemzeti összetartozás, a nemzeti összefogás nagy ünnepe. Gyurcsány Ferenc és Hiller István azonban a nem zet megosztását választotta az összefogás helyett. (Nagy zaj.) Mi is volt a kérdése, és mi is volt a törekvése a határon túli magyar szervezeteknek? A legutóbbi Magyar Állandó Értekezlet határozatának 4. pontja nem tudom, hogy eljutotte önhöz, miniszterel nök úr? Mit is kértek a határon túli magyarok? Arra kértek bennünket, hogy a nemzetközi példákat követve, a magyar költségvetés realitásait figyelembe véve olyan állampolgársági jogszabályt alkossunk, ami egyszerre garantálja a határon túli magyarság szülő földön maradását és az akadálytalan kapcsolattartást az anyaországgal. Ezt kérték tőlünk a határon túli magyarok. Ehhez képest mit mondtak önök? Azzal riogatták az embereket, hogy sokan jönnek, és sokba fognak kerülni. Sokan jönnek, mondták önök azután, ho gy három évvel ezelőtt is 23 millió románnal riogattak. Sokan jönnek, mondták önök, miközben tudjuk jól, hogy Szlovákiából nem indult meg az emberáradat, pedig jöhettek volna már fél éve, amióta Szlovákia az Európai Unió tagja. Sokan jönnek, mondják önök, miközben tudjuk, hogy a magyarigazolvány kibocsátása után felére csökkent a Magyarországra áttelepülni szándékozók száma. Sokba kerülnek, mondták önök, fizetett hirdetésekkel bombázták az embereket, hazug röplapokkal, hazug kampánykiadványokkal riogatták a z embereket. Mit is állítottak? Nyolcszázezren jönnek egy év alatt. Azt mondták, hogy a nyugdíjakat, az idetelepülők nyugdíját Magyarországnak kell majd fizetni, 88 milliárd forintra becsülték ennek költségét. Miniszterelnök úr, nem tudja, hogy Szlovákia é s Szerbia vonatkozásában, amióta ez a két ország létezik, Magyarországnak a két országgal megállapodása van, és az onnan áttelepülők nyugdíját a két ország fizeti? Ön ne tudná, hogy készen van az a megállapodás Romániával, ami ugyanezt tartalmazza, és a Ro mániából ide áttelepülők nyugdíját is Románia fogja fizetni, sőt a sürgősségi betegellátás költségét is ők fizetik. Önök becsapták a választópolgárokat, alaptalanul riogatták őket. Ön felelős hazafiságról beszélt tegnap. Azt mondta, hogy a felelős hazafisá g győzött. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Miniszterelnök úr, ön azt állítja tehát, hogy aki igennel voksol… ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Frakcióvezető úr!