Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 1 (192. szám) - „Az egészség nem üzlet!” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ):
3924 Az egészségügy állami irányítása és egyes területeinek köztulajdonban maradása már csak ezért is szükséges, hiszen közpénzekből kell kiegészíteni működését. A t ársadalombiztosítás mint szó is azt jelzi, hogy a magyar társadalom tagjai arányosan hozzájárulnak a közös költséghez, melyekből a szolidaritás elve alapján, rászorultságuk szerint kapják az ellátást. Ezért aztán az Európai Unióban is kisebb számban fordul nak elő haszonelven működő kórházak. Persze, tőkebevonásra szükség van, és ezt nem kellene összemosni a privatizációval, képviselőtársaim. Ilyen kérdés például a kórházakról leválasztott szerviztársaság kérdése, hogy csak egy példát hozzak. Ebben az esetbe n a betegellátás maga nem kerül magánkezekbe. Szükségesnek látom az üzemkész rendszerek behozatalát, hogy pótoljuk műszaki lemaradásunkat, mely a rendszerváltozás környékén csak háromnégy éves volt, és azóta csak növekedett. Láttuk, hogy a magyar vezető o rvosi, professzori kar a szocializmus mostoha körülményei között is sok területen meg tudta teremteni a magyar egészségügy kiemelkedő teljesítményeit. Csak utalok a tbcgondozás, az endoszkópos rendszer kiépítése, a szervátültetés, a cukorbetegellátás és nem utolsósorban saját szakmám, a lelkibeteggondozás területére. Manapság azonban az ellátás egésze, azt hiszem, ebben egyetérthetünk, elérkezett a teljesítőképessége határára. Az alapelv mégis csak az maradhat, hogy az állampolgár azért fizeti be jövedel me egy részét - és igen nagy részét adók, járulékok, illetmények s a többi formájában , hogy cserében az állam biztosítsa neki a közellátást az oktatástól a közlekedésen át az egészségügyig, hogy csak néhány példát hozzak. Ha ezt nem vállalja az állam, ha minden közszolgálatból ki akar vonulni, akkor milyen alapon számít adóinkra? A népszavazásra feltett kérdés megfogalmazása kétségtelenül bonyolult, meg lehetett volna szerencsésebben is fogalmazni. De a helyzet, azt hiszem, mégis egyszerű, és azt tapaszta lom, hogy az emberek értik a lényeget. És nem csak a Nemzeti Fórum, amelynek nevében beszélek, hanem az MDFnél is például az egészségpolitikai tanács - az MDF egyik legrégibb szakmai szervezete - egyértelműen támogatja ebben a kérdésben az igennel való sz avazást. Azt hiszem éppen ezért, hogy a negyvenéves atomizálódás után, amely a társadalmunkban végbement, rájönnek az emberek arra, hogy érdekük a közösség vállalása embertársaikkal, mert ha véletlenszerűnek tűnik is, hogy a két kérdés egymás mellé sorolód ott a népszavazásban, azért a mélyén valami hasonló gondolat húzódik meg, az, hogy akarunke felelősséget vállalni saját országunk rászorulóiért és a határainkon kívül rekedt, hátrányos helyzetbe került, hozzánk tartozó embertársainkért. Ami az egyes tárcáktól megjelent költségszámításokat illeti, nos, látjuk, hogy azok milyen egyoldalúak. Ha azt hallom, hogy a határon túli magyart féltik az elvándorlástól - akár az ottani szervezetek akaratával ellentétben és kinyilvánított véleményével s zemben , a magyarországi betegeket pedig a szegényes egészségügyi ellátásunktól, akkor csak annyit tudok mondani: lehet, hogy az ilyeneket állítók jóindulatúak, a javunkat akarják - de remélem, hogy mi nem adjuk. Köszönöm figyelmüket. (Dr. Szabó Zoltán: E j, ej, ej! - Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Mézes Éva képviselő asszonynak, SZDSZ. DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! “Az egészség nem üzlet” címe a mai vitanapunknak, amiben , azt gondolom, mindannyian egyetérthetünk - ahogy nyilván nem tartjuk üzletnek a hasonló fogalmakat, mint a betegség vagy az empátia vagy a tolerancia. De nem is erről szól ez a mai vita, hanem az egészségügyről szól, az egészségügy pedig arról, hogy a be tegségeket megelőzzük, és a betegségeket gyógyítsuk. (13.30)
