Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 23 (189. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
3535 általában, ami az egésszel kapcsolatos, képviselőtársaim nagyon részletesen taglalták tulajd onképpen magát a törvényjavaslatot. Én két pontra térek ki, amiről nyilvánvalóan mint bizottsági előadó is beszámoltam. Az egyik ez a bizonyos 20. §, amiről, bízom benne, nemcsak a bizottsági ülésen jelen lévő helyettes államtitkár asszony, hanem a miniszt er asszony is úgy gondolja, hogy vegyük ki ebből a dologból, vegyük ki ebből a törvényből. Anakronisztikusnak tűnik, hogy akkor, amikor mindenki egyetért abban, hogy a közgyógyellátás nem egészségügyi probléma, szociális probléma, és nem az egészségügyön b elül az egészségpénztár terhére kellene alapvetően gondozni, hanem a szociális szférán belül, amikor a szociális törvénybe bekerül egy ilyen dolog, akkor azt mondjuk, hogy vegyük ki. Miért mondjuk, hogy vegyük ki? Több szempontból. Az egészségügyi bizottsá g tárgyalta az elmúlt napokban, hetekben az ÁSZ vizsgálatát az egész gyógyszerfronttal kapcsolatosan, foglalkozott egy olyan fejezettel, ami tulajdonképpen ezt a törvénymódosító javaslatot lett volna hivatott megalapozni, ez a Pilotprojekt, ha jól emléksz em, ennek ez a hivatalos jó magyar neve, ami azt jelentette, hogy öt patikában ezt a GPSrendszert kiépítették. Az ÁSZ is leírja azt, hogy tulajdonképpen nem tudott végigfutni a kísérlet. Gyógyszerészektől tudjuk, hogy hihetetlen sok probléma volt az egész modellel kapcsolatosan, tehát biztos, hogy április 1jéig nem lehet bevezetni országosan. Ez a kisebbik gond, mert lehet, hogy ez egy technikai probléma. A nagyobbik gond, ami teljesen jogos, hogy mit csináljon az a gyógyszerész, aki szembesül azzal, hogy odajön egy szerencsétlen honfitárs, benyújtja a receptet, közgyógyellátási receptet az ablakon, az megnézi a központban, és valami miatt - lehet, hogy adminisztrációs hiba miatt, de lehet, hogy lejárt az engedélye - kidobja azt, hogy nem jogosult arra, ho gy közgyógyra a gyógyszerét kiváltsák. Kettőt választhat: vagy elküldi a beteget, és ezzel tulajdonképpen a saját esküjének mond ellent, nem adja ki neki a gyógyszert; vagy pedig kifizeti ő a gyógyszert. Tehát rossz az ellenőrzési pont, ezért életveszélyes az egész rendszer. Abban is egyetértettünk, hogy az egész közgyógyellátás struktúráját át kellene gondolni. Úgy éreztem, hogy mind a két oldal ezzel kapcsolatosan nyitott, ne rakjuk rá egy kötött pályára ezzel a törvénymódosítással a rendszert, mert akkor már innen nehezen leosztható, tehát kérem, hogy ezt gondolják végig. Még nagyon röviden egy témáról, erről itt ma még nem esett szó - az 52. §ban felhatalmazást kér a kormány , a nem állami és egyházi fenntartók által igénybe vehető normatív állami hozz ájárulás igénylésének, folyósításának részletes szabályai. A bizottsági vitában, nem tudom, hogy az egészségügyi vagy a szociális bizottságnál szóba került, arról tájékoztattak, hogy tulajdonképpen törvényileg próbálják megalapozni azt, amit eddig is tette k, de nem szeretnék megint abba a csapdába kerülni, mint az oktatással kapcsolatosan. Tehát a Magyar Demokrata Fórum itt mindenféleképpen ki akarja mondatni azt, hogy ez a támogatás nem lehet semmiféleképpen alacsonyabb, mint az állami normatívák. (Az elnö k a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezt mint módosító javaslatot be fogjuk nyújtani, és kérem, hogy ezzel kapcsolatban legyenek fogadókészek. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ké tperces felszólalások következnek. Sisák Imréé a szó. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tovább folytatnám az előbb elkezdett gondolatsort. Azt mondta Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony, miért baj az, ha az emberek többet kapnak, és ha az önkormányzatok az ehhez szükséges forrásokat is megkapják. Ez nem baj, képviselő asszony, a baj az, hogy ez nem 2005. január 1jén következik be, hanem 2006. január 1jén a hatályba léptető rendelkezéseket tekintve, illetve néhány g ondunk van azért az önkormányzatok állami támogatásával összefüggésben. Csak a 2005. évi költségvetésre szeretnék utalni; az