Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 23 (189. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP):
3532 mint azt a szemléletváltást, amely rászorultsági elv alapján próbálja meg eljuttatni a szolgáltatásokat is és a pénzeket is az arra legjobban rászorult rétegekhez. Ilyen értelemben a szociális törvény összhangot teremt a többcélú kistérségi társulási törvénnyel is, hiszen azt mondja, hogy éppen az alapszolgáltatások vonatkozásában erősíti meg a szociális hálót. Éppen az, ami itt már el hangzott ebben a Házban: azokon a településeken, ahol, mondjuk, ezer a lakosságszám és nem tudnak házi gondozó szolgálatot vagy étkeztetést biztosítani az idősek vagy az egyedül élők számára, pontosan a szociális gondoskodás vonatkozásában, ez a törvény mo st lehetőséget teremt arra, hogy több település társulásos formában képes legyen az ott élő állampolgárokról ilyen formában is gondoskodni és összefogni. Mondják meg, miért baj az, ha ehhez még az állam pénzt is ad? Nem is akármilyen módon, hiszen azt mond juk, hogy a lakosságszám alapján igényelhető szolgáltatásokra jogcímként történő támogatásnak a többletigénye összesen egymillió forint, és ez a költségvetésben is rendelkezésre áll, és a szociális törvény pedig most lehetőséget biztosít arra, hogy valóban úgy jusson el és oda jusson el a támogatás, ahol meg is szervezik az önkormányzatok egy összefogással a házi segítségnyújtást, az ételkihordást, a tanyagondnoki, falugondnoki szolgálatot, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, mert ez a valós támogatás azoknak az embereknek, akik a kistelepüléseken egyedül élnek, akik valóban rászorultak vagy fogyatékkal élők, vagy fogyatékkal élőket nevelnek. Tehát ez a törvényjavaslat a szociális háló megerősítését szolgálja. Még egy garanciális elemet is beiktat, hogy az egészségügyi és a szociális rendszer átjárható legyen, és ezt kötelező formában írja elő akkor, amikor úgy rendelkezik a szociális törvény módosítása a jelenleg előttünk fekvő csomagban, hogy együttműködési kötelezettséget ír elő például az otthoni sza kápolási szolgálatokkal, a háziorvosokkal és sorolhatnám tovább, és ebbe bizony beletartozik a lelki segítségnyújtás is, tehát akár az egyházi, akár a más típusú lelki gondozási szolgálat is. Ez az igazi szociális biztonság, amikor a szociális rendszer, az ápolási, gondozási rendszer, a szolgáltatásnyújtás is átjárható, igazából senki nem esik ki ebből a rendszerből, mert a törvény biztosítja ennek a feltételeit. Természetesen sok fog múlni a települési önkormányzatokon, hogy hogyan szervezik meg ezeket a f eladatokat. (12.30) Egy új elemként beépül most a szociális törvény által, létrejön az úgynevezett a szociális információs központ - és az vesse rám az első követ, aki ebben a Házban azt mondja, hogy erre nincsen szükség. Ülnek itt polgármesterek, ülnek it t olyanok, akiknek ápolásra, gondozásra szoruló hozzátartozójuk van, és biztos vagyok abban, nagyon fontos az, hogy az emberek hozzájussanak azokhoz a szociális információkhoz, hogy hol lehet munkát szerezni vagy közmunkaprogramban részt venni, hogyan lehe t szociális vagy egészségügyi szolgáltatást igénybe venni, hova, kihez lehet fordulni, hogyan lehet pénzbeli ellátásokat igénybe venni. Ezt a felállítandó információs központok meg tudják mondani az embereknek. Ez egy hiányzó lá ncszem volt eddig a szociális ellátás területén, és azt gondolom, hogy a szociális törvény e tekintetben egy hiánypótlást is elvégez, de túl ezen, a lakosság számára van ennek sokkal nagyobb jelentősége, hiszen közel viszi az emberekhez a szociális ellátó hálózatot és az információkat is. Még egy dolog: az ápolási díj átalakítása. Túl azon, hogy a szociális ellátó hálózat strukturális megerősítése megtörténik, ez egy nagyon fontos eleme az ápolásbiztosítás kialakításának, de ennél még egy fontosabb elem van , nevezetesen a finanszírozás. Ez ugyan nincs leírva a törvényjavaslatban, de azzal, hogy az ápolási díj átalakítását egy első lépcsőben a szociális törvénnyel megkezdte a kormány, azzal a kormányprogram végrehajtásának és a Szocialista Párt választási kam pányban tett ígérete programpontjának, mely szerint az ápolásbiztosítási rendszer kialakítását megkezdjük, most ezzel a benyújtott törvényjavaslattal már eleget teszünk, hiszen a struktúra kialakítása és a finanszírozás átalakítása ebben a lépcsőben megkez dődik.