Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 22 (188. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
3483 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megeng edik, most eltekintenék a másik tízperces hozzászólásomtól, igyekszem most ebben az öt percben összefoglalni a véleményemet. Ez lehet, hogy részletesen tartalmazni fogja azt, amit nem mondtam el a bizottsági ülésen. Nagyon nagy baj van az ORTT körül, és ez t régóta tudjuk mindannyian. A helyzet sajnos 2002 óta még élesebb, mint addig volt. Egyébként addig sem volt öröm ott dolgozni, azóta azonban úgy látjuk, hogy az ORTT költségvetése lassan bedőlni látszik. Bizony, erről az ORTT több tagja is meggyőzött ben nünket a beszélgetések alkalmával, a bizottsági üléseken, és amikor arról kérdeztük, hogy mi a megoldás, hogyan látják ebben a felelősséget, akkor kitérő, de nem teljesen kitérő válaszokat adtak. Azt látnunk kell, hogy ez közös felelősségünk, talán az Orsz ággyűlés egészének a felelőssége. Én innen is felszólítom a kormányzat képviselőit, álljanak elő egy átfogó médiatörvénymódosítási javaslattal, mi ezt igyekszünk a magunk módján megtámogatni. Mi is a probléma? Legelőször is az, hogy ha az ORTT, tehát a te stület költségvetését megnézzük, hogy milyen főösszegek vannak, akkor az indokolásban is láthatjuk, hogy bizony az üzemben tartási díj átvállalásából származó feszültségek évről évre egyre határozottabban jelentkeznek. Most már leírják, le is merik írni ez t az indokolásban, hogy csak a dologi előirányzat szinten tartásával, illetve további létszámcsökkentéssel érhető el a gazdálkodás eddigi színvonala. Olyan mondat is megfogalmazódott az indokolásban, hogy az évek óta növekvő mértéket mutató erkölcsi és fiz ikai amortizáció és a széttagolt elhelyezés egyre nagyobb erőfeszítést igényel. Erre gondoltunk, amikor azt mondtuk, hogy nem nagyon tudjuk támogatni az indítványt, egyáltalán nem tudjuk támogatni, de amikor kategorikus rendben döntünk az indítvány megszav azásakor, akkor végül mégiscsak a Műsorszolgáltatási Alap költségvetését kell alaposabban vizsgálnunk. Itt azt láthatjuk, hogy a 2005. évben a folyó bevételek több mint 1,5 milliárd forinttal maradnak el a folyó kiadásoktól. Ez tehát már olyan jelentős mér tékű hiány, amelyhez már nem elegendő a korábbi megoldási forma, tehát a céltámogatási keretek terhére történő átcsoportosítás. Most két módot választott erre a költségvetési bizottság. Egyrészt a 2004. évi tervezett maradványt ide csoportosította át, másr észt pedig egyéb keretekkel, egyéb átcsoportosítással próbálta ezt elintézni. Szerintünk ez nem járható út, talán nem is egészen törvényes, de majd meglátjuk a gyakorlatban, ez meg foge valósulni. Összességében: amennyiben mi ehhez módosító indítványt nyú jtottunk volna be, véleményünk szerint valamelyest legalizáltuk volna a fennálló helyzetet. Mi ehhez a törvényjavaslathoz nem nyújtunk be módosító indítványt. Úgy gondoljuk, hogy amennyiben a kormánypárti képviselők módosító indítványát elfogadjuk, már az is egy jó lépés, de az sem kínál teljes megoldást. Még egyszer kérem, ezt alaposan gondolják át. Ez a finanszírozási modell talán ebben az évben megy, de a következő évben már meg fog bukni. Ezért nem tudjuk támogatni az indítványt. ELNÖK (dr. Deutsch Tamá s) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, a kormány részéről kíváne felszólalni bárki. (Jelzésre:) Az államtitkár úr jelzi, hogy nem. Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, tíztíz perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Pettkó András képvi selő úrnak, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ORTT 2005. évi költségvetéséről szóló törvénytervezetben meghatározott főösszegek szűkösen, de a jövő évre biztosítják a testül et működőképességét. A baj csak az, hogy ennek a működőképességnek súlyos ára van, hiszen csak úgy tarthatók fenn, hogy évről évre egyre nehezebb, sőt egyre kilátástalanabb a törvény által előírt feladatok ellátása. (1.30)