Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 22 (188. szám) - A miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat - A népesség személyi, családi és lakásviszonyainak képviseleti minta alapján történő 2005. évi felméréséről szóló törvényjavaslat - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (Harrach Péter): - KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP):
3393 embereknek, de különböző jelzések jöttek, s nemcsak az állampolgároktól, hanem az önkormányzatoktól is, h ogy ezt egyre kevésbé tudják megtenni, egyre kevesebb a pénzük arra, hogy támogassák az embereket ebben. A javaslatunk egyébként nem új, több mint egy éve, 2003 augusztusában már benyújtottuk a temetési támogatásról szóló indítványunkat. Akkoriban a javasl atot a szocialista képviselők is jónak tartották, támogatták vagy tartózkodtak a parlamenti bizottságokban, és gyakorlatilag ellenszavazat nélkül vették tárgysorozatba. Mégsem kerülhetett sor az elképzelés megvalósítására, ennek a támogatásnak a bevezetésé re, mert az azóta eltelt egy évben a kormánypárti képviselők tizennyolc alkalommal akadályozták meg, hogy a parlament plenáris ülésén napirendjére vegye az indítványt. Tisztelt Képviselőtársaim! A világon sok helyen temetnek a biztosítási jogviszony kerete in belül, tehát nem új ez a javaslat. Miért ne lehetne ez nálunk is így, Magyarországon? Annál is inkább, mert Magyarországon sem lenne új ennek a bevezetése, hiszen az 1970es években hazánkban törvény már tartalmazott ilyen támogatási formát. Érdemes len ne újra megfontolni a temetési támogatás bevezetését, ezért az elmúlt napokban újra benyújtottuk az erre vonatkozó törvényjavaslatunkat. Szeretném önöket tájékoztatni arról is, hogy ezzel párhuzamosan a költségvetési törvény tervezetében is megtaláltuk a f edezetét ennek a támogatásnak, tehát most nem lehet azt mondani, amit egy évvel korábban, hogy nincs meg rá a pénz, nincs meg rá a fedezet, és hiába jó a javaslat, a kormánypárti képviselők nem tudják támogatni. Évente 136 ezren hunynak el, és ha ebben a f ormában egy minimum támogatási összeget vennénk, akkor 8 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek, viszont ebből az összegből le lehetne vonni azt az 1 milliárd forintot, amit az önkormányzatok segélyként számolnak el, segélyként adnak támogatásként. Így tehát gyakorlatilag 7 milliárd forintba kerülne a központi költségvetésnek, illetve a társadalombiztosításnak ez a támogatási forma, amely a családoknál, az idős embereknél nagyon jelentős támogatást jelentene - mint mondtam - ahhoz, hogy tisztes körül mények között tudják biztosítani az eltemettetést. Kérem a kormánypárti képviselőket, hogy fontolják meg a javaslatot. Tudom, hogy van szándék arra, hogy valamilyen formában ezt a támogatási formát bevezessék, mégis kérem, fontolják meg és támogassák, hogy a parlament napirendjére kerüljön az a támogatási forma, amely nagyon sok emberen tudna segíteni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, hogy kíváne valaki élni az előterjesztők részéről kétké t percben, illetve frakciónként egyegy képviselő hozzászólási lehetőségével. Megadom a szót Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonynak, MSZP. KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nem támogattuk a ké pviselő asszony és képviselőtársai által benyújtott javaslatot, mert sajnálatos módon rossz forrást jelöltek meg. Többek között az Egészségbiztosítási Alapot - amely alap a törvény szerint nem erre a célra fordítható - jelölték meg forrásul. Ezen túlmenően pedig egy olyan kört jelöltek meg, amely álláspontunk szerint jelen pillanatban a szociális törvény hatálya alá tartozóan az önkormányzatoknál meglévő forrásokból tud az anyagi terhek enyhítésében pénzügyi forrásokhoz jutni. Képviselő asszonynak is tudomá sa van róla - és a parlamentben e helyütt el kell mondani , hogy négypárti kezdeményezéssel, Szili Katalin házelnök asszony aláírásával egy országgyűlési határozati javaslat született az eltemettetés anyagi terheinek az enyhítéséről, amely úgynevezett keg yeleti járandóságot - még egyszer mondom, járandóságot - vezetne be a nyugdíjalapból, a korábbi segélyezésnek minősülő forma helyett. Kérem a parlament és ellenzéki képviselőtársaim bölcs megfontolását abban, hogy a négypárti határozati javaslatot támogass ák, hiszen ebben olyan dolgokban állapodtunk meg, ami éppen annak