Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 16 (186. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3056 Módosításaink arra irányulnak, hogy minden típusú önkormányzat számára a hazai források arányos növekményt biztosítsanak. Az igazi lehetőséget azonban véleményünk szerint az EUforrások - mintegy 60 milliárd forint - megszerzése és a kistérségek nyújtotta lehetőségek kihasználása jelenti az önkormányzatok számára. Oktatás, tudomány: az önkormányzati normatívákon kívül az Országos Tudományos Kutatási Alap növelésével és a felsőoktatási bérnövekmény biztosításával kívá njuk módosító indítványainkon keresztül támogatni ezt a területet. Rendőrség, határőrség: úgy gondoljuk, hogy az általunk benyújtott módosító indítványban a rendőrség és a határőrség számára megfogalmazott 4,5 milliárdos csomag jelentősen enyhíti az e terü leten jelentkező feszültségeket. Egészségügy: módosító indítványainkkal az irányított betegellátási rendszer fokozatos bevezetése mellett meg kívánjuk erősíteni a magyar egészségügy alappillérét, a háziorvosi ellátási rendszert, és nagyobb támogatást kíván unk biztosítani a társadalmilag hasznos tevékenységet nyújtó szervezeteknek, így a Vöröskeresztnek, a Gézengúz Alapítványnak, a Máltai Szeretetszolgálatnak és a Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetségének. Mezőgazdaság : módosító indítványunkkal el kívánjuk érni, hogy az osztatlan közös tulajdon szabályai a napi termelési gyakorlathoz igazítva segítsék a földkimérés korrekt végrehajtását. Emelni kívánjuk az európai uniós operatív programok lebonyolításában közreműködő kö ztestületek, hegyközségek rendelkezésére álló forrásokat. A jövő évben is biztosítani kívánjuk a legális foglalkoztatást segítő tbjáruléktámogatást. A törvényi előírásoknak megfelelően önálló tételként jelenítjük meg a hegyközségek támogatását, és növelj ük a mezőgazdasági kutatás és felsőoktatás támogatását. Utak: a szocialista frakció kiemelt területként kezeli az infrastrukturális fejlesztéseket, és ezen belül is megkülönböztetett figyelemmel kíséri az úthálózat fejlesztésének kérdéseit. Módosító indítv ányainkkal biztosítani kívánjuk, hogy az elmúlt időszakban meghozott döntéseink végrehajtására megfelelő összeg álljon rendelkezésre az útfelújítási célelőirányzatban, valamint a földutak megszüntetésére is növekvő forrás álljon rendelkezésre 2005ben. Tes szük ezt úgy, hogy az aszfaltozásra szánt 10 milliárd forintos forrás továbbra is az előterjesztésben meghatározott módon rendelkezésre áll a költségvetésben. Árvízvédelem: koalíciós partnerünkkel együtt a megkezdett beruházások további folytatását az elői rányzatok megemelésével kívánjuk biztosítani. Szociális területen igazságosabbá tesszük a családtámogatási rendszert, koalíciós partnerünkkel egyeztetve tovább keressük annak lehetőségét, hogy milyen módon tudjuk a költségvetés keretein belül biztosítani, hogy közös adóforintjainkból azok kapjanak többet, akiknél erre nagyobb a szükség. Módosító indítványainkkal az eredetileg beterjesztett költségvetés fő számain belül kívánjuk megtalálni a megfelelő megoldást. Kellenee többet adni? Igen, biztosan. Maradna ke kielégületlenül jogos igények? Igen, biztosan maradnak; nagyon sok jogos igény marad kielégületlenül. Jelen helyzetben lehete felelősen, jelentősen többet, jelentősen másképp elosztva adni? Véleményünk szerint nem. A költségvetés számainak kialakítása kor döntenünk és választanunk kell. Döntéseinket felvállaljuk, mert hisszük, hogy a társadalom nagyobb többségének ezzel a költségvetéssel jobb lesz 2005ben. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönö m. Megadom a szót Varga Mihálynak, a Fideszképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Képviselő úr, öné a szó.