Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - TÓTH IMRE (Fidesz):
2917 Négy naptári nap volt arra lehetőségként, hogy május 1jéig ezeket a pályázatokat benyújtsák. Tehát a megyei önkormányzat a feladat végrehajtásához a SAPARD nyújtotta pályázati lehetőségekkel kívánt élni, és helyi önkormányzatokkal 15 pályázatot nyújtott be a SAPARDhivatalhoz. Az FVMtől kapott forrást ezen pályázatokból saját erőként kívánta felhasználni. Sajnos, forráshiány miatt ezeket elutasították. Pusztán arra szerettem volna rávilágítani ezzel a kitétellel, hogy ha a kormány zat valóban komolyan gondolja a homokhátság ügyét, akkor ezt nem az európai uniós választások kampányában négy nappal a kapuzárás előtt hirdeti meg, és kényszeríti az önkormányzatokat kétségbeesett cselekvésre, hanem akkor valóban átfogó módon, egy előrelá tható ív mentén fogja a programját kidolgozni. Erre biztatom a kormányt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, MSZP. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! Polgármester úrnak címezném a kérdést, hogy miután a korábbi négyéves ciklusban, tehát '98 és 2002 között is folyamatosan bejöttek ezek a ciklikus válságok az ágazatban, emlékezzünk a vízidisznóktól kezdve sok mindenre, akkor is volte ilyen harcos a saját kormányával szemben. Általában kérdezném a települési vezetőktől, illetve az önkormányzati vezetőktől, én magam is képviselőtestületi tag vagyok, hogy tegyük a szívünkre a kezünket: azon kívül, hogy fölfelé mutogatunk ebben az ügyben, hogy ki mit segítsen, mit csináljon, mennyi pénzt adjon - persze, ötleteink nekünk is vannak, úgy érzem, hogy szegényes fantáziával is ennél sokkal több pénzt el tudnánk költeni, csak hát nincs miből , megtetteke mindent a saját szintjükön. Az egyértelművé váló munkából való kiesés... - mert azért itt vannak idénymunkák, szezonmunkák, illegális, külföldi foglalkoztatás, egyéb; ajánlom a figyelmükbe, van itt egy nagyon jó cikk a Népszabadságban, érdemes lesz elolvasni pontosan ezzel kapcsolatban , hogy magyarul már senki nem beszél, akik az egyhektáros fólia alatt dolgoznak. A hollandoknak is példa lehet, hogy lehet ezt munkaerő nélkül művelni. Munkaerő nélkül sehogy, de foglalkoztatott nélkül igen, mert bejelentve senki nincs. Tehát azt kérdezném , úgy érzike, hogy megtetteke mindent azért, hogy ez, mondjuk ott, a saját körzetükben, a településeken ne így legyen. Csinálte valamit az önkormányzat, valami programot, elindítotte valamit, valami ötletet? Esetleg a saját földterületeit, mert nyilván vannak azért az önkormányzatoknak is feladataik, tevékenységeik, fölajánlotta? Mint amit most fogunk majd csinálni, ez a szociális földprogram. Tegye már a szívére a kezét, megtetteke mindent, vagy pedig csak abból áll az élet, hogy van egy nagy hatalmú kormány, amely egyet csettint, és mindent megold. Uraim, az ágazat vagy saját maga oldja meg a problémáit, nyilván megfelelő segítséggel, ami elsősorban jogszabályi, de most már főleg EUs jogszabályi segítség, vagy nem lesz életképes. (18.10) Tehát ez enn yire egyszerű történet, és nincs hova mutogatni, uraim. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Magunkba kell szállnunk, és magunkra kell csak hagyatkoznunk. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Tóth I mre képviselő úrnak, Fidesz. TÓTH IMRE (Fidesz) : Biztos, hogy nem a mi kettőnk pillanatnyi vitája két percben oldja meg ezt a problémát, de ha már megkérdezte képviselőtársam; mindennap minden lehetőt megtettek azok, akik szívükön viselték egyegy települé s, egyegy kistérség gondját. Azért már megtanultuk a rendszerváltást követően, hogy az önkormányzatok nem képzelhetik magukról, mint a rendszerváltást megelőzően,