Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
2897 Szintén két percre megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fidesz. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor Géczi Alajos doktor úrnak Szegedről, nehogy félreértés legyen. Azt hiszem, hogy értettük egymást, és nagyon jól tudjuk, hogy miről beszélek. 2001től ke zdve egy nagyon komoly tájékoztatási, felkészülési munka folyt Magyarországon a SAPARDprogram lebonyolítása érdekében. 2002 májusában egy kész intézmény - az Európai Unió által is elfogadott, első európai uniós intézmény - akkreditálása Magyarországon meg történt. Ez nagy eredmény volt. És valóban ez volt az az intézmény, amely kapcsán akkor lenne igazuk, hogy későn indult, ha nem tudnák felhasználni a SAPARDban lévő pénzeket. De pont önök mondták el, azt hiszem, pont Karsai képviselő úr, hogy 110 százalék ig képes az ország lekötni a SAPARDnál rendelkezésre álló forrásokat, mert annyi jó pályázat készült, annyira felkészült volt a hivatal is, hogy képes volt ezt lebonyolítani. Ha valami kritikát kell ellenzéki oldalról mondanunk, az valóban igaz, hogy néhá ny embert, akiknek nagyon fontos szerepe volt a felkészítésben, a felkészülésben, leváltottak, elzavarták őket, mert nem voltak hithű katonák az önök számára. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Ez ténykérdés sajnos, de önmagában azt kell mondani, hogy ezt szerencsére az ország nem sínylette meg, nem rendült meg a SAPARDprogramiroda, és valóban az alap teljes felhasználása megtörtént. Én azt gondolom, ez a mércéje annak, hogy jól végeztee az előkészítést a polgári kormány, vagy nem. És valóban ez a mércéje annak, hogy 2003ban jól működötte az FVM mellett működő SAPARDiroda, vagy nem. És még 2004nek is ez lesz a mércéje. És valóban azt kell mondani, ha valamiben közös sikerpontokat keresünk, ebben ez van. Ebben a témában nyugodtan mondhatnánk azt, hogy e zt közösen sikerült elérni, hogy az első nagy agrártámogatási rendszert az Európai Uniótól sikeresen tudta lebonyolítani az ország. És akkor talán szerényebben, kisebb kritikával, most már a tévé nélkül, ebben legalább meg tudunk állapodni, hogy ebben kár egymásra mutogatni, mert itt egy eredményes dolog történt, rengeteg szabad pénzt használhatott fel a Medgyessykormány, már rögtön az első hónapokban. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Pásztohy And rás államtitkár úrnak. PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! A vita szakmaiságát illetően érzem az áldásos hatását annak, hogy nincs tévéközvetítés. Szeretném kihangsúlyozni, hogy va lóban teljesen mindegy a gazdálkodó szempontjából, hogy ki végezte el azt a feladatot, aminek következtében a forrást igénybe tudja venni, de az tény, hogy ha 2000ben felállnak a SAPARDhivatalok, előbb sikerül az előzetes akkreditáció, mert nem volt végl eges, előbb begyakoroljuk az uniós források igénybevételének a módját, előbb felkészítjük a gazdálkodókat, több tőkével látjuk el őket, megszabadítjuk őket az adósság egy részétől - mint ahogy tettük 2002 végén , akkor nyilván 2004 májusára nagyobb lett v olna a gazdatársadalom felkészültsége, és nagyobb léptekkel tudnánk részt venni az európai uniós versenyben. (16.30) Hiszen itt több vélekedés is volt, többen felvetették a kukorica- és sertésproblémát. Szeretném hangsú lyozni, hogy itt egy 450 millió fős nagy piac van, és az uniós piacszabályozás ránk is vonatkozik. A kukoricával kapcsolatban hadd mondjam el, ha nem lennénk az Unió tagjai, akkor nem 26 ezer - de ez nem irányár, hanem az intervenciós ár centrumában van , tehát ha nem lennénk uniós tagok és nem tudnánk igénybe venni az intervenciós rendszert, akkor 1617 ezer forintért tudnánk egy tonna kukoricát értékesíteni. (Gőgös Zoltán: 10 ezer alatt lenne!) Vagy az alatt lenne, így van. Tehát