Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2837 jegyezzük meg, a 2004es és valószínűleg a 2005ös sem. A jogi háttér is áttekin thetetlen, megoldatlan. Vajon miért? A 2003. év a felkészülés éve lehetett volna egy hozzáértő kormányzat empatikus vezetése mellett. A hozzáértés hiányához itthon már hozzáedződhettünk, de különösen kínos, ha a külvilág felé is érzékelhető, szinte tapinth ató. Ki tudja, miért, nem hangsúlyozza a kérdést a jelentés, de 2003 volt agrárdiplomáciai bukdácsolásunk, vagy ha úgy tetszik, vesszőfutásunk bemelegítő esztendeje. A nemzeti vidékfejlesztési terv, valamint az agrár- és vidékfejlesztési operatív program i s ebben az esztendőben kezdte meg soksok visszadobással járó brüsszeli pályafutását, “öregbítve” szaktudásunk hírnevét. 2003 júniusától már komoly dörgedelmeket kaptunk az Uniótól az intézményrendszer felállításával kapcsolatos elmaradás miatt. A véghez v itt megoldás, a bejáródott, elfogadott falugazdászhálózat feldarabolása mellett egy nehézkesen működő, “kisminisztérium” barkácsolása valószínűleg a leggazdaságtalanabb megoldás minden lehetséges variáció között. Azt talán mondanom sem kell, hogy a Magyar Demokrata Fórum több ízben tett javaslatot a gazdaságosabb és ésszerűbb megoldásra, eredmény nélkül. Máig nem látjuk tisztán, hogy a meglévő FMhivatali hálózat mellé 2003tól szervezett újabb hálózat, a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal milyen racionális k oncepció mellett dolgozik. Az Unió előírása pusztán egy megfelelő kifizetőhely létrehozásáról szólt. Más intézménnyel is jártunk így. A gyorsan és meggondolatlanul végrehajtott agrárrendtartási törvénymódosítással a meglévő és működő szakmai szerveződések alól is megpróbálták kihúzni a szőnyeget. Beharangozták az úgynevezett termékpályabizottságokat mint piacszabályozó szerveket, amelyek azóta sem működnek. A törvényt 2003 márciusában fogadta el az Országgyűlés, a Hús Termékbizottság megalakulása óta talán két alkalommal ült össze. 2003 volt az utolsó esztendő, amikor jogalkotási szuverenitásunk lehetőségével megalapozhattuk volna szereplésünket az Unióban. Felsorolni nincs idő, hogy mi minden maradt el ezen a területen és legfőképp a költségvetésben. A 200 3as költségvetés legnagyobb bűne, hogy semmit sem tett az azt követő év vagy évek fejlődésének megalapozására. 2003ban más országok intézkedéseket tettek például belső piacuk védelmére. A csehek, akik késtek ezen a területen, 2 milliárd forintnak megfele lő összeget fordítottak pusztán arra, hogy sulykolják a lakosságba: a cseh ember elsősorban cseh termékeket vásároljon a csatlakozás után. (11.50) És nálunk? Nagyon komoly gondot jelent, hogy elmaradt ez a szemléletformálás. Az uniós csatlakozás előtti bár gyú kampány más, gyermekded módon megfogalmazott szempontokat sugallt, mint elvárást a magyar mezőgazdaság felé, ami tovább rontotta az agrárium társadalmi presztízsét. 2003ban dőlt el véglegesen, hogy a magyar agrárgazdaságnak rendkívül egyenlőtlen felté telekkel kell versenybe szállnia, egyrészt az újonnan csatlakozókkal, másrészt a régi tagállamok termelőivel. 2003ban ugyan jelzés jött Koppenhágából, hogy notifikációs lehetőségeinkkel élhetünk, a megadott nemzeti támogatások a csatlakozás után ésszerű i dőpontig továbbvihetők, ezzel is segítve a csatlakozó országokat, hogy az általuk hátrányosnak tartott területeken esélyük legyen a felzárkózásra. Magyarország alig élt a lehetőséggel, s ezzel bezárta a kaput a felzárkózni akaró gazdák többsége előtt. Magy arország kormányzata a száznapos osztogatás utáni felocsúdás állapotában a 2003as cselekvéseivel több évre visszavetette az agrárgazdaság helyzetét. A költségvetési megszorítás, a nemzeti támogatások drasztikus lecsökkentése, az aszálykárok enyhítésére al kalmazott hitelmegoldás évekre előre eladósodottá tette a gazdákat, és sokakat kizárt a további fejlesztések mint elérhető lehetőségek köréből. Dermesztő adatok is helyt kapnak az anyagban. A jóléti rendszerváltás a foglalkoztatottak létszámának csökkenésé t és az agrárium szereplőinek jövedelemcsökkenését hozta magával. A vidéki társadalom pozícióinak markáns gyengítése a Szanyidoktrínának megfelelően 2003ban is folyt, és semmilyen jelentés nem tér ki ezeknek az embereknek a sorsára. Mi lett, mi lesz azok kal, akik egyre gyorsuló mértékben és évente növekvő számban kiszorulnak az agrárgazdaságból?
