Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 13 (163. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz):
262 egyetlenegy tagja sem tartózkodik, ezért sem Erdész, sem Stolár képviselő úr napirend utáni hozzászólására nem tudnak reagálni. Most megadom a szót ugy ancsak napirend utáni felszólalásra Dobó László képviselő úrnak, Fidesz. DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam ma napirendi utáni hozzászólásomban a Pick Rt.vel szeretnék foglalkozni: “Szakadékba hajte a Pick?” címmel nyújtottam be napirend utáni felszólalásomat. Mivel 450 dolgozó elbocsátását érinti ez a kérdés, ami a napokban látott napvilágot - és egyébként Szegeden, illetve a délalföldi régióban egyszerre még soha nem bocsátottak el ennyi ember a rendszerváltás óta , ezért méltán gondolhattam volna azt, hogy a kormány részéről bárki, elsősorban Burány Sándor munkaügyi miniszter, aki ebben a témában egyébként nyilatkozott, itt lesz a napirend utáni kérdéseknél, és néhány dologra válaszol, ami az o tt élőket, az ott dolgozókat, a szegedieket, a környékbeli gazdákat talán megnyugtatja. Azonban - mint ahogy már elhangzott - a kormány részéről sajnos senki sem tartózkodik a teremben, így viszonylag egyoldalú lesz a hozzászólásom. Tisztelt Képviselőtársa im! Történt az, hogy évekkel ezelőtt egy pénzügyi befektető jelent meg a szegedi húsipari óriás körül, ez az Arago Rt., amely részletekben tulajdonképpen felvásárolta, és ma már több mint 90 százalékban birtokolja a Pick Rt.t. A Pick Rt. egyébként egy cég csoport, melyhez több cég tartozik, így például a Szegedi Paprika Rt. is, mely szintén nemzetközi hírű cég. Tudni kell azt, hogy az Arago Rt. - mint jeleztem - pénzügyi befektetőként folyamatosan tárgyalt és tárgyal a napokban is különböző befektetőkkel. T udomásunk szerint - illetve ez már a sajtóban nyilvánosságot kapott - az RKON Kft. 25 százalékot vásárolt meg részvénycsomagban a Pick Rt.ből, és információnk szerint újabb 25 százalékra opciós vételi joga van december végéig. Mindeközben - mint említet tem - a Pick Rt. 450 fő munkás elbocsátását jelentette be a területileg illetékes munkaügyi központnál, továbbá bezárta a vágóhidat, és a sertésfeldolgozást Kiskunfélegyházára, olasz tulajdonban lévő vágóhídra telepítette át. A sajnálatos munkahelymegszün tetéseket, illetve emberek, családok lehetetlen helyzetbe hozását követően Botka László polgármester és a már általam is említett Burány miniszter úr nyilatkoztak arról, hogy megpróbálnak segíteni a munka nélkül maradt embereken, és többek között egy, szám unkra a mai napig ismeretlen, azt hiszem, a közvélemény számára is ismeretlen, német befektető jelezte, hogy több munkást Németországban, azaz külföldön foglalkoztatna tovább. Egyéb más, konkrét javaslat sem a munkaügyi központ, sem a polgármester, sem ped ig a Pick Rt. vezetése részéről nem érkezett az elbocsátott munkások felé. (21.10) El kell mondjam azt is, hogy a vágóhíd bezárása óriási nagy felháborodást váltott ki a városban, hiszen bizonyára azt önök is tudják, a Pick szalámi nemcsak hogy hungarikum, de egyben világmárka is, és ennek a Pick szaláminak igenis vannak bizonyos leírásai, esszenciái, amelyek azt is tartalmazzák, hogy többek között csak olyan sertésből készülhet a Pick szalámi, amit a délalföldi régióban, azaz BácsKiskun, Békés és Csongrá d megyében tenyésztenek, hiszen ez az egyik alapanyaga a szaláminak. Sajnos, azt látjuk és azt tapasztaljuk, hogy a folyamatos kiszervezések, elbocsátások és a Pick szaláminak mint hungarikumnak a megváltoztatása oda vezet, hogy a cég a szakadék felé sodró dik. Információnk van arról, hogy nemcsak a Pick Rt.nél, hanem mint említettem, más cégeinél is, az ország más területein és településein is újabb elbocsátások várhatók. Az én kérdésem arra vonatkozott volna, hogy kinek érdeke a Pick Rt.t tönkretenni, a szakadékba sodortatni, kinek volt érdeke a Pick Rt.t a tőzsdéről tavaly kivezetni, és kinek érdeke a Pick Rt.t nyomott áron elárusítani. Hozzáteszem, mindezt úgy, hogy jelen pillanatban 450 munkahely szűnik