Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 13 (163. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - BALOGH JÓZSEF (Fidesz):
263 meg a városban, és úgy, hogy ebben az évben, az első félévben a Pick Rt.nek 110 millió forintos vesztesége volt, míg tavaly az ilyen időszakban 1,1 milliárd forintos nyereséget könyvelhetett el a cég. Erre szerettem volna választ kapni többek között Burány Sándor miniszter úrtól is. Illetve jó lett vo lna, ha megnyugtató választ kapunk arra, hogy habár a Pick Rt. ma már magántulajdonban lévő cég, mégis az állam odafigyel, és figyelemmel kíséri a Pick Rt. mint hugarikum körüli eseményeket. Azt azonban még el szeretném mondani, hogy nem olyan rég a Báboln a Rt. bábáskodásával egy agrárholding rt. jött létre, melynek az lett volna a célja, hogy állami garanciával, a Magyar Fejlesztési Banktól felvett hitellel megvásárolja a Pick Rt. részvényeinek döntő többségét. Ezt az agrárholding rt.t az érintett önkormá nyzatok és az érintett beszállítók, azaz sertéshizlalók, sertéstenyésztők alakították volna; több mint kétszáz szándéknyilatkozatot sikerült a Bábolna Rt.nek felszedni a megvásárlás céljából. Sajnos, ez a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba n elbukott. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Balogh József képviselő úr, Fidesz. Megadom a szót. BALOGH JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A BácsKiskun megyei önkormányzat Kék Duna Szociális Otthonában történt szemérem elleni erőszak miatt nyomoz a megyei rendőrfőkapitányság; lemondott az otthont vezető igazgatónő. Solton és térségében a legtöbben úgy tudják, hogy azért, mert az intézet egyik dolgozója orálisan elégíttette ki magát az otthonban élő szellemileg sérült női lakók közül háromnégy húszévessel. Vannak, akik viszont nem egy, hanem két férfiról tudnak, mások pedig úgy vélik, hogy egyikük nem vett részt közvetlenül a cselekményekben, csupán fala zott társának. Tóth Borbála, az intézet lemondott igazgatónője nem nyilatkozik. Egyetlen információt mondott el, hogy a lemondásának nincs köze az otthonban kialakult jelenlegi helyzethez. Egyes információk szerint az intézet mikrobuszainak vezetői környék ezték meg a fiatal ápoltakat, nemcsak az otthon területén, hanem a gondozottak bajai nyaralása során is. Néhányukat orális szexre vették rá apró ajándékokkal, de híresztelések szerint olyan gondozott is akadt, akivel közösültek. Száz értelmi fogyatékos fel nőtt beteg él a Kék Duna gondozóotthonban, egyikük jelentette az esetet az igazgatónőnek. Mivel az ott ápolt betegek gondnokság alatt állnak, az otthonban dolgozóknak nemcsak etikátlan, de tilos is velük bárminemű bensőséges testi kapcsolatot kialakítani. Korlátozott cselekvőképességük miatt akkor is erőszaknak számít a velük létesített szexuális kapcsolat, ha abba netán beleegyeztek volna. A BácsKiskun megyei közgyűlés alelnöke először belső vizsgálatot rendelt el, amiből rájöttek, hogy a vádak nem alapta lanok. Mivel nem jutottak eredményre, ezért a rendőrséghez fordultak. Jelenleg a tanúk és a sértettek kihallgatása folyik, szakértők, orvosok, pszichológusok bevonásával. Solton sokan úgy vélik, hogy az ügyben azért nem történt komolyabb előrelépés, mert a z egyik gyanúsított rokoni kapcsolatban áll egy, a soltiak által ismert befolyásos személlyel, aki egyébként a helybéli szocialistákhoz közeli személy. E gyanújukat alátámasztja, hogy a rendőri konspiráció részeként még a napi jelentésben sem szerepeltetté k a feljelentést, illetve a nyomozás elrendelését. Tisztelt Miniszter Asszony! Az ügy jelenlegi helyzete azért is aggodalomra ad okot, mert olyan szellemileg sérült női lakókról van szó, akik nem tudják magukat megvédeni, és ráadásul a hírek szerint a gyan úsított jelenleg is munkaviszonyban áll, még csak fel sem függesztették az állásából. Tisztelt Miniszter Asszony! Úgy vélem, nem engedhető meg, hogy egy ilyen szörnyű bűneset kimenetelére bármilyen befolyást gyakorolhasson az elkövető soltiak á ltal ismert személlyel való