Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 4 (182. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
2587 következő évi költségvetés nyertese az agrárium” című re klámszövegen kívül nem sok mindent hallhattunk és tudhattunk meg a magyar mezőgazdaságról. Nem akarok olyan messzire visszamenni, mint előttem Wiener képviselő úr, mert már kezdtem azt hinni, hogy a Hornkormány költségvetését kell elemeznünk, de azt hisze m, hogy nem erről van szó, hanem az előttünk lévő évet és annak a lehetőségeit szeretnénk áttekinteni. Nos, a mezőgazdaság nyertese a következő évi költségvetésnek - ezt a miniszter úr grafikonon is bemutatta, hogy mennyivel több pénzt fognak kapni a gazdá k jövőre, mennyivel több pénz jut az ágazatnak jövőre, mint az elmúlt esztendőben. Tarthatatlanná vált a mezőgazdaságból élők helyzete. Ezt látva 2004ben egy petíció keretében nyújtottunk be törvénymódosítást, mindezt azért, hogy minden uniós támogatás ut án visszaigényelhető legyen az áfa. Ez azért is indokolt, ugyanis a gazdamegállapodásban rögzített pályázatokat túljegyezték, és maga a miniszter úr tett ígéretet arra, hogy az elutasított pályázók lehetőséget kapnak a további pályázatoknál is. Egyetlenegy gond van: nem azokkal a kondíciókkal. A 2005ös agrárköltségvetés teljességében alulfinanszírozott a közel 80 milliárdos determinációnak köszönhetően, illetve a Draskovicscsomag 10 milliárdos zárolásának köszönhetően. Ezért azt indítványoztuk, hogy 50 mi lliárd forint friss pénz juthasson a költségvetésbe az FVMnek, így biztosítva a nemzeti támogatások fenntarthatóságát. Ugyanis még a koppenhágai megállapodásban engedélyezett támogatásokra sem rendelkezik a minisztérium elegendő forrással. Sajnálatos módo n szocialista képviselőtársaink ezen indítványainkat szakmai indokok nélkül, sorra utasítják el. Bár nincs itt Wiener képviselő úr, emlékeztetőül a nem is olyan régen elhangzottakból: versenyképes, az európai integrációba beépülő magyar mezőgazdaságot szer etnénk - hangzott az ígéret Medgyessy Pétertől. Kerestem ezt az ígéretet Gyurcsány Ferenc négysoros pamfletjében, ami a világoskék színű füzetecskében a mezőgazdaságnak jutott. Ilyen címszó alatt nem találtam semmit. Ez rettentő aggasztó, ugyanis azt látom , hogy a fent említett törvénymódosítások a 2005. költségvetési évben is nélkülözhetetlenek lesznek. Ezt részben önálló képviselői indítvány formájában, részben költségvetési módosító formájában ismét a parlament elé is terjesztettük, és kívánjuk terjeszte ni. És kíváncsian várjuk, hogy a kormánynak, illetve a szocialista párti agrárképviselőknek vane merszük ezt elutasítani. (12.50) Reménykedünk abban, hogy kérésünk támogatásra talál a kormányoldalnál, mert ezek minden mezőgazdaságból élő termelőt érintene k ma Magyarországon. Sajnálatos módon a kormány hiába értékelte győzelemként a koppenhágai megállapodást, cselekedetével tovább növelte és folyamatosan növeli a magyar gazdák versenyhátrányát az Európai Unió más országainak szerencsésebb gazdáival szemben. Miről is van szó, tisztelt képviselőtársaim? Mint tudjuk, az Európai Unió engedélyezte, hogy a magyar állam 30 százalékkal hozzájárulhasson az Uniótól kapott 25 százalékos támogatáshoz. Reméltük - mert azt hittük, a józan ész erősebb , hogy a gazdák ezt egyszerre fogják majd megkapni, illetve reménykedtünk abban, hogy az állam érez felelősséget, és előbb fogja a 30 százalékos kiegészítést az érintettnek eljuttatni. De döbbenten tapasztaltuk, hogy ez a kormányt nem érdekelte. Egy soha nem látott gazdademon stráció eredményeképpen sikerült az érdekképviseleteknek mindenfajta politikai támogatottság nélkül elérniük, hogy úgynevezett faktorálás útján a 30 százaléknak körülbelül a felét, 46 milliárd forintot megkaphassanak. A kormány ebben az esetben is az ágaza t szereplőit sújtó megoldást talált, ugyanis szerencsétlen gazdákból kikényszerítették, hogy a faktorálási költség felét, azaz 1,8 milliárd forintot ők álljanak. Ennyivel is csökkent a magyar gazdák versenyképessége. A Fidesz agrárkabinetje szeretné elérni , hogy a jövő évi költségvetésben szerepeljen a 2005. évi nemzeti kiegészítő támogatás teljes összege. Miniszter úr véleményét elfogadva, hogy a 30 százaléknak együtt kell mozognia az idei uniós 30 százalékkal, jóhiszeműen elhisszük, s azt a tényt