Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hogyan veszi ki a szocialista kormány az Unió csillagos ege alatt a gazdák zsebéből a pénzt?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
2255 olyan madárhoz tudnám hasonlítani, amelyik uniós tollakkal ékeskedik. Az agrárium számára juttatott pénz ugyanis csak az uniós forrásoknak köszönhetően nő, míg a szocialisták évről évre egyre kevesebbet szánnak a magyar ter melőknek. Szomorú, de ennek fényében azt kell mondanom, hogy a kormány lemondott a mezőgazdaságról. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek súlyos szavak, de nézzük, mit láthatunk egy magyar gazda szemével: növekvő terheket, csökkenő felvásárlási árakat, létszám ában negatív rekordot döntő állatállományt, leállított támogatásokat, kifizetési problémákat, be nem fogadott pályázatokat, tízmilliárdos költségvetési zárolást. Sőt, 2004ben a magyar gazda fizetett a kereskedelmi bankoknak, hogy saját pénzéhez juthasson, ahhoz, ami a koppenhágai megállapodás szerint járt neki, ahhoz, aminek kifizetésére a szocialista kormány ígéretet tett. Ez az idei év. És mi lesz jövőre? Már látható, hogy az uniós támogatások 2005ös nemzeti kiegészítésének kifizetése 2006ra csúszik át . Már látható - és ezt az Állami Számvevőszék és a Pénzügyminisztérium is elismerte , hogy a jövő évi költségvetés a nemzeti támogatásokra csak igen korlátozott mértékben nyújt fedezetet. Ezzel még tovább növekszik a magyar gazdák versenyhátránya az Unió más országainak szerencsésebb gazdáival szemben. Tisztelt Miniszter Úr! Véleményünk szerint ez elég nehezen egyeztethető össze a kormányprogramban vállaltakkal. Már látható, hogy a magyar gazdáknak is több adót, járulékot és illetéket kell jövőre fizetni. Nincs jobb hírünk az allergiában szenvedőknek sem, mert a parlagfű irtására sem lesz annyi pénz, mint amennyi kellene, mint ahogyan nem lesz az iskolatejprogramra, erdőtelepítésre, érdekképviseletre, és a sor még folytatható lenne. Miniszter ú r, tudja, mit mondott ön 2002ben? Idézem: “Azt szeretnénk elérni, hogy a mezőgazdasági termelők legyenek a jóléti rendszerváltás legnagyobb nyertesei, mert fő célként mi az ő jövedelmi helyzetük javítását tűztük ki célul. És hogy számon is lehessen kérni rajtunk, mi négy év alatt a gazdálkodói jövedelmeket négyszeresére kívánjuk megemelni.” Ezek után kérdezném miniszter urat: melyek lesznek a jövőre is fenntartható nemzeti támogatások? Hol lesz erre a fedezet a 2005ös költségvetésben? Garanciát tude váll alni arra, hogy a költségvetés alulfinanszírozottsága miatt egyetlen magyar gazda sem fog semmilyen támogatástól elesni jövőre? (16.00) Ön szerint a jövő évi agrárköltségvetés összhangban vane az ön fenti szavaival, valamint a kormányprogramban vállaltakk al? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Az interpellációra Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszol. DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnö k úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a rend kedvéért szeretném megjegyezni, hogy Lengyel képviselőtársam az írásban leadott interpelláció háromnegyed részét nem mondta el, és ez azon egyszerű oknál fogva történt, mert miután megírta ezt az interpellációt, rájött, hogy amit leírt, teljesen valótlan. Ugyanis olyan állításokat tett szlovák és lengyel támogatási példákkal (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Válaszolni kellene! - Miről beszélsz?) , hogy mi Koppenhágában olyan egyezséget kötöttünk, amely sokkal rossz abb helyzetbe hozza a mezőgazdasági termelőket, mint Szlovákiában és Lengyelországban, és valamelyik hozzáértőbb szakértője kiszámolta a képviselő úrnak, hogy a magyar gazdálkodók lényegesen több támogatást kapnak mindkét országban lévőnél, és lényegesen e lőbb hozzá is jutnak ezekhez a támogatásokhoz. (Derültség, taps a Fidesz soraiban.) Hölgyeim és Uraim! Önök már fölvetették a múltkor is, hogy bezzeg Lengyelországban megindult a területalapú európai uniós támogatások kifizetése. Szeretném önöket tájékozta tni, hogy ezen a héten az ötvenezredik magyar gazdálkodó bankszámlájára is odakerül az európai uniós csatlakozásból származó (Taps az MSZP soraiban.) területalapú támogatás 80 százaléka. Csak azért