Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hogyan veszi ki a szocialista kormány az Unió csillagos ege alatt a gazdák zsebéből a pénzt?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
2256 nem tudjuk kifizetni a 100 százalékot, mert sajnos az adat szolgáltatásban annyi hiba van, hogy meg kell várnunk az utolsó hiba kijavítását is, és 100 százalékra ebben az esetben tudjuk kiegészíteni. Képviselő Úr! Ön az év elején felállt, és azt mondta nekünk az idei évi költségvetéssel kapcsolatban, hogy hogy aka rjuk a gazdákhoz eljuttatni a támogatásokat, amikor 50 milliárd az összes támogatás. Képviselő úr, eddig 200 milliárd forintot fizettünk ki a gazdáknak idei évi támogatások után (Taps az MSZP soraiban.) , úgyhogy azt a megállapítást teszem, hogy a fele sem igaz annak, amit ön mond, és még akkor is erősen túlzok, képviselő úr. (Szórványos derültség az MSZP soraiban.) Hogy európai uniós tollakkal ékeskedünk? Hölgyeim és Uraim! Ebben az országban élünk, amely ország az Európai Unióba a jövő é vben 200 milliárd forint tagdíjat fizet be. A tagság legnagyobb haszonélvezője az agrárium azért, mert az Európai Unióban van egy közös agrárpolitika, amely a vidéken élő, mezőgazdaságban dolgozó embereknek egy nagyon komoly jövedelemgaranciát jelent. Az, hogy mi a belépést követő évben nem kaptuk meg ugyanazt a garanciaszintet, higgyék el, nem a csatlakozó országokon múlt. Képviselő úr, tehát örömmel fölvesszük az Európai Uniótól a támogatásokat, ön ugyan azt mondta, hogy ebből 2004ben egy vasat nem látna k a termelők. Nézze, a termelőt nem érdekli az, hogy melyik költségvetési rovatban mikor könyvelik el a tételeket, egy dolog érdekli, hogy a segítséget mikor kapja meg, mikor érkezik a számlájára vagy a zsebébe az adott támogatás. A támogatások döntő többs égét még ez évben ki fogjuk fizetni. Természetesen az, hogy 2003ban egy rendkívül aszályos év volt, és az ötven év legnagyobb veszteségét érte el az agrárium... - könnyű volt önöknek érvelni a jövedelemkiesésekkel. De úgy gondolom, képviselő úr, a rekordt ermésben még senki sem ment tönkre, és mivel 2004ben a támogatások - én bemutattam egy diagramot a képviselő úrnak, hogy milyen formában - nőttek, meg vagyok róla győződve, hogy jövedelemben is közelítünk azokhoz a mértékekhez, és a végén el fogunk számol ni önök felé. Az adórendszerben pedig nagyon csodálkozom az ön felvetésén. Igaz, önök olyan agrárpolitikát folytattak, amit a következő diagramm mutat a legjobban. (Felmutatja.) A kék a családi gazdálkodók támogatását mutatja, a többi az egyéb vállalkozáso két és a 300 hektár fölötti termelőkét, akik 70 ezren vannak ebben az országban - a nulla vonal. Önök halálra ítélték őket, és önök példálóznak igazságos támogatási rendszerrel, hölgyeim és uraim?! Ma egyetlen termelő sincs megkülönböztetve, normatív alapo n mindenki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hozzájut a támogatáshoz, úgyhogy, képviselő úr, az ön állításai teljesen valótlanok. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem az inte rpelláló képviselőt, elfogadjae a választ. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Örülök, hogy hozott egy újabb diagramot, bár sajnálom, hogy a múlt heti nincsen önnél, mert hogyha fejjel lefelé fordítaná, akkor meg tud nánk mutatni, hogy mennyivel kevesebbet kaptak a gazdák 2004ben, mint az előző években. (Dr. Németh Imre felmutat egy diagramot. - Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Hiába mutatod, nem tud olvasni!) Néhány objektív gondolatot enge djen meg, amit nem én mondok. Éles szakmai bírálatot kapott, tisztelt miniszter úr, minden érdekképviseleti szervezettől. Aztán jelentősen romlott a termelők helyzete, tisztelt miniszter úr, nem én mondom, a KSH mondja. 2004ben 5,7 százalékkal romlott a termelők jövedelmi helyzete az év első nyolc hónapjában. Gratulálok egyébként a teljesítményéhez! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, hogy arra a sok vagdalkozásra, amit három perc alatt sikerült önnek összehozni (Egy hang az MSZP soraiból: Jaj!) , nem érd emes különösképpen